Angelina Jolie-t ezúttal teljesen másfajta szerepkörben láthatjuk: szexi femme fatale énjét levetkőzve egy olyan anyát alakít, akinek gyermeke rejtélyes körülmények között eltűnik, majd előkerül… valaki, aki nem az ő fia. Az egykori macho cowboy- és detektívhősből profi rendezővé avanzsált Clint Eastwood filmje ezúttal egy hátborzongató és megrázó – valóban megtörtént – sztorit mesél el a húszas évek Amerikájáról.

Az Elcserélt életek tényleg megrázó és nagyon eltalált, jó film. Nem azért, mert Angeline Jolie ezúttal saját magát is felülmúlta, és megdöbbentően hiteles, ahogy gyermeke után sír. Nem is azért, mert ez az elveszett gyermek történet könnyfakasztó lenne, mert igazából (hálistennek…) nem az. És még csak nem is a sorozatgyilkosságok hátborzongató mivolta miatt. Nem, ez a film azért nagyon ügyes, mert tökéletesen mutatja be a húszas évek amerikai társadalmának kétszínűségét, gyomorforgató álszenteskedését, és rendkívül nyomasztó hangulatát.

A fiam nélkül soha

A történet Christine Collins-ról (Angelina Jolie), egy olyan anyáról szól, akinek egy nap eltűnik a fia és kétségbeesetten próbálja felkutatni. Végül a rendőrség nagy büszkén prezentálja a megtalált fiút, csak egyetlen apróság nem stimmel: a gyerek nem Christine fia. Mivel a rendőrség presztízse amúgy is eléggé csehül áll, ezért a pályaudvaron, ahova a fiú vonata megérkezik, először ráveszik Christine-t, hogy ismerje el: ez az ő fia, aztán menjen vele szépen isten hírével.

Persze a nő nem nyugszik, és hazaérve alaposan leellenőriz mindent a fiával kapcsolatban (kisgyerekről van szó, aki viszonylag régóta eltűnt, tehát az arcvonásai némileg megváltozhattak volna): a magasságát, a viselkedését szokásait – egyszóval mindent, amit csak lehet. Mindamellett persze anyai ösztönein keresztül ő is érzi: ez nem az ő gyermeke.

Visszamegy a rendőrségre, ám a fiatal rendőrkapitány, J. J. Jones (Jeffrey Donovan), egyáltalán nem hajlandó hinni a nőnek, sőt először finoman, majd az újabb megkeresések után egyre durvábban megfenyegeti a nőt: ha nem hagy fel a „rögeszméjével”, hogy a megtalált gyermek nem a nőé, akkor annak komoly következményei lesznek. Miután Christine egy paphoz, Gustav Briegleb (John Malkovich) reverendáshoz fordul segítségért, (aki amúgy is gyűlöli Los Angeles akkoriban velejéig korrupt rendőrségét), Jones be is váltja fenyegetéseit és Christine-t elmegyógyintézetbe zárják, rettenetes körülményeknek testi és lelki terrornak alávetve a nőt.

Gyerekgyilkosságok

Többet nem akarok elárulni a sztoriból, (bár akit érdekel, az wikipédián utánanézhet, lévén teljesen megtörtént esetről van szó), a lényeg, hogy egy gyerekekhez kötődő rettenetes sorozatgyilkosság is kapcsolódik az eseményekhez, melynek tettese Gordon Northcott, minden idők egyik leghírhedtebb gyerekgyilkosa.

Mint ahogy a bevezető részben írtam, a film igazi erőssége a húszas évek társadalmának és hangulatának fantasztikusan hiteles bemutatása, és ezért Clint Eastwood nagyon nagy elismerést érdemel. A Jó a Rossz és a Csúfból és más spagetti westernfilmekből ismert egykori macho, sztoikus és hallgatag cowboy már sokadszorra bizonyítja, hogy igazi profi rendezővé vált – Sergio Leone büszke lenne rá, ha még élne.

A színészek tekintetében sem lehet panaszunk. Angelina Jolie jól alakítja a kétségbeesett anyát, igazából nem érheti kritika, de olyan különlegeset sem láthatunk tőle. Tökéletesen követte a rendezői instrukciókat, sírt, kétségbeesetten sikoltozott, vagy higgadtan felelősségre vont, amikor kellett, szóval tényleg jó volt, de azért olyan nagyon „oscar díjasan” nem erőltette meg magát.

Harner hátborzongatóan jó

Az igazán – hátborzongatóan – jó alakítást Jason Butler Harner-től láthattuk, aki olyan mélységet volt képes belevinni a gyermeket gyilkoló sorozatgyilkos szerepébe, amelyet ritkán, vagy talán azelőtt még nem is nagyon láttam. Csakúgy, mint Heath Ledger Joker szerepében, Harner is tökéletesen „átélte” a szerepét, és ő is rengeteg anyagot gyűjtött a karakterhez. Alakítása ennek köszönhetően szerintem Ledgeréhez mérhető.

Érdemes még megemlíteni John Malkovich-ot, aki persze profi, mint mindig: igazi kaméleon ő, aki a Veszedelmes viszonyok sármőrje, vagy Égető bizonyíték alkoholista és paranoiás CIA ügynöke után ismét képes volt teljesen átlényegülni a szerephez. Talán ebben is különböznek Jolie-tól: mindketten profik a maguk szintjén, de míg Malkovich képes teljesen átváltozni egy szerep kedvéért (még ha egy mellékszerepről is van szó), Jolie azért mindig Jolie marad.

Az Elcserélt életek remek korrajzának, profi színészeinek és nem utolsósorban a kiváló rendezésnek köszönhetően egy nagyszerű, megrázó film. Clint Eastwood keze éppolyan biztos, amikor színészeit, vagy a jeleneteket kell igazgatni, mint a hatvanas években, amikor a Coltot kellett elsütnie az utolsó párbajoknál…

-BadSector-