A Need For Speed évenként kísérli meg meghódítani ama játékosokat, akiknek szíve helyén egy nyolc hengerrel rendelkező szívómotor található. Idén egy kicsit pikánsabb a helyzet, több okból is…

A tavalyi NFS rész, a Most Wanted után bennem is felmerült az a gondolat, mintha egy Burnout: Paradise vizualizálódna a monitoromon. A Criterion Games munkája nem lett csapnivaló, félreértés ne essék – csak valahogy olyan érzésem votl a MW remake nyúzása közben, mintha egy kicsit a múltjából építkezne az idei rész, a Rivals.

A Rivals igyekszik egy kettő-az-egyben formulában sikert alkotni. Az esély adott neki. És nem is kizárólag azért, mert vízválasztóként a kurrens generációs konzolok mellett a hazánkban december tizenharmadikáig nem kapható PlayStation 4-re, illetve a 2014-ben valamikor megjelenő Xbox One-ra is megjelenik, hanem azon okból, mert a közösségi gaming elvét – amelyet amúgy a Nintendo indított komolyabban be a Wii U-val – próbálja beizzítani.

2-in-1

Szóval két térfél, mindkettő külön ranglétrával, dolgokkal. Aki szeretne inkább Redview County legmegbízhatóbb zsaruja lenni, válassza a rendőrök térfelét. De akinek a versenyzés van a vérében (plusz a rendőrökből adódó adrenalinhajsza utáni vágy), avanzsáljon versenyzővé.

De mégis… valahogy olyan, mintha régi lenne az egyveleg. Igaz, a rendőrök lerázása nem megy úgy, mint tavaly. A Most Wanted lehetőséget adott a rejtőzködésre, ám a Rivals esetében a minél effektívebb vezetés, a nagyobb tempó diktálása, a minél messzebbre jutás megvalósulása esetén tudunk lelécelni. Egy hiba és lehet, hogy máris öt perccel megnyújtjuk a küzdelmet… vagy akár el is kapnak minket, és akkor bukjuk a szorzónkat, amit akár már órák óta gyűjtögethettünk.

De mégis, hogyan fejlődünk? Mindig lesz egy adott teljesítendő listánk (ez a Speedlist – teljesítésük új autókat eredeményezhetnek). Versenyzőként mondjuk azt írhatja elő a Rivals nekünk, hogy gyűjtsünk össze 12 ezer pontot, nyerjünk meg egy párbajt (villantsunk le egy kollégát, aki épp az utakat rója), bikázzunk bele pár autóba turbót nyomva, aztán ha mindent teljesítünk, dőlnek a pontok. Közhelyektől mentes zsaruként pedig mondjuk az a cél, hogy kapcsoljunk le mindenkit a versenyben, vagy adott szinten teljesítsük az épp ránk váró versenyt. Viszont figyeljünk arra, hogy szinttől függő, hogy mennyi pontot kapunk a lekapcsoláskor.

Költekezzünk!

Nem lesznek dollárkötegek a Rivals-ban, hanem inkább SP-ket (no nem az énekesre kell gondolni, hanem a SpeedPointokra) szánhatunk fejlesztéseinkre. Turbó kéne? Ám legyen. Jobb személygépjárműre áhítoznánk? Mondjuk az a dögös kis Ferrari lenne az, amelybe virtuális fenekünket helyezvén kockáztatnánk digitális irhánkat? Kivitelezhető.

Az autót testre is szabhatjuk: festék szín, felni, matricák tömkelege közül választhatunk. Tuningolási lehetőség is van, hogy a végsebességet, a gyorsulást, vagy a kasztnit is javíthatjuk, ha versenyzőként körözgetünk kinn a szabadban. A Pursuit Tech (amelyből kettő van, és mindkettőt külön fejlesztgethetünk) pedig fegyveres finomságként könyvelhető el. Nitró, tüskék az útra, EMP… ránk van bízva, hogy mit pakolunk be. Nagyon szemét dolog az, ha mögöttünk nagyban igyekszik velünk egy fánkzabáló megcsókoltatni egy szemközti falat, mi megy szétszúrjuk a gumiját, amely hatására a legtöbb esetben perdülő piruettet produkál pajtásunk. Persze az igaz, hogy ez sem végleges hatású, mert a regeneráció tetten érhető, ami nem is baj.

A Need For Speed története

Jövőre lesz húsz éve, hogy a Need for Speed története elindult – 1994-ben került a boltokba az elsőként a 3DO-ra elkészült első rész. Később átportolták PC-re, PS1-re, illetve a SEGA Saturn-re is. Már itt megalapozta az alaphangot a franchise: egzotikus járgányokat használhattunk a győzelem érdekében. A folytatás három év múlva következett, majd innentől indult be a szinte évente érkező sorozat. Az ötödik rész (Porsche Unleashed, Európában Porsche 2000; PS1, PC, GBA) abban volt különleges, hogy abban kizárólag a német sportmárka kínálata állt rendelkezésünkre.

2003 végén az akkor nagyban tomboló tuningőrületet (2 Fast 2 Furious film, 2003) lovagolta meg a széria az Underground első részével. Spoilerek, lökhárítók, fényszórók, mindent agyontuningolhatott a játékos, ám hiányzott belőle a free roam. 2004, Underground 2, kiküszöbölték a hibát. Ez volt az, ami az első rész szeretett volna lenni. 2005, Most Wanted, visszatértek a rendőrök a tuning vonal mellé, a Carbon egy évre rá pedig a hegyi versengést is betolta a játékba. És innentől kezdve (ProStreet, Undercover, Shift, stb.) sok rajongó számára meghalt a sorozat. Még ma is látni petíciókat, hogy készüljön egy új Underground rész. De a Need for Speed él, virul, és jövőre 20 éves lesz…]

Régi/új

A Rivals egyszerre alkot régi dolgokat és művel újat. Két játék hibridjeként is tekinthetünk az idei NFS címre, amely gondolatmenetet a fejlesztők kiléte is megerősíthet, ha egy kicsit belegondolunk. A Ghost Games – svéd székhellyel – többnyire ugyanis a Criterion Games embereiből áltt össze. Az ő tudásuk pedig két játék egyvelegét alkotta meg idén, hiszen a Most Wanted-ből hiányzó free roam kocsikázást (ezt a Hot Pursuit-ben ugye már megcsinálták korábban!) kombinálták a tavalyi rendőrbalhéval, és a HP-ból átcipelt, nyíltabb tereppel.

Többnyire sikerük is van ezzel. Izgalmas, amikor van jó 95 ezer pont, amit azzal kockáztatunk, hogy a hét szintű üldözöttségi skálán már eléggé közel vagyunk a maximális körözöttségi szinthez. Mintha GTA lenne, de mégsem. Na ja – minél aktívabbak vagyunk Redview útjain, annál jobban felfigyelnek ránk a rend őrei, szóval vigyázzunk a szorzókkal.

A pontgyűjtés nem csak a Speedlistek teljesítésével megy amúgy. Majdnem mindenért pontokat oszt a Rivals, és ezt ki is használja a teljesítendő listákban. Ha nem megy a szélárnyék kihasználása, akkor lehet, hogy nehéz dolog lesz mondjuk ennek egy időben történő egy percnyi teljesítése. De ha sokat driftelünk, a kassza dagad. Elkerüljük a forgalmat? Azért is kapunk pár pontot. A traffipaxok is várnak ránk. Igaz, itt nincsenek annyira elborult dolgok, mint a Most Wanted esetében: ott akár az EA más márkáit is reklámozó (Dead Space 3 például) reklámtáblák kiütése itt elmarad.

Kifullad egy kis idő után

A Battlefield 4-ben már látott Frostbite 3 hatása itt is érvényesül. Ne lepődjünk meg, hogy egyik kanyarból kijövet mondjuk elkezd szakadni az eső (ne gondoljunk olyan monoton változásokra, mint az Underground 2-ben), ez ugyanis a technikai adottságok által megvalósult! Nem rossz a látvány, ám a PC-s verzió egy kicsit hanyag portnak tűnik. Mintha limitálva lenne 30 FPS-en a játék, legalábbis nekem sosem ment feljebb ennél! A zenék és hangok terén eddig sem volt sok panasz a Need For Speed-re – idén sem lesz. Kicsit szokatlan soundtrack, de megszokható.

De a játék maga egy idő után kifullad. Alig lépi át a két számjegyni értéket a Speedlist mennyisége, de már jóformán mindent megszereztem. Zsaruként szintúgy. Kicsit kevés a szingli.

Persze, a multira van kihegyezve a játék! Online ugyanis már nem lesz annyira egyszerű dolgunk – ám a játékba való be/kiugrással igen, egész könnyen befejezhetjük a meccset, ha mondjuk kevés a kocsink a versenyben. Ezen a téren próbálja a Rivals behozni a single minimálisan is, de érzékelhető elhanyagoltságát. Jó ez a játék, de csak dózisokban ajánlott.