Japán kis falu, egy eldugott szigeten, ahol a legfélelmetesebb nindzsákat oktatják. Az ifjú európai a legjobb közülük, de még ő sem tudja megakadályozni, hogy imádott mesterét és teljes rendjét lemészárolja egy ismeretlen külföldi hadsereg. Hősünk bosszút esküszik és elindul magányos küldetésére, hogy leszámoljon a gonosz erőkkel. Ismerős a történet? Remek. Akkor mindezt felejtse el. A Striderben ugyanis nincs semmilyen sztori, ez az a játék, amely maximálisan csak a kaszabolásra koncentrál.

A Strider eleje egyszerűbb már nem is lehetne. A kékruhás, vörös kendővel eltakart arcú harcos egy siklóval érkezik egy távoli jövő futurisztikus épületkomplexumába, hogy azonnal, szó nélkül kaszabolni kezdje a mit sem sejtő robot katonákat.

In medias res

A tökéletes irányításnak, Strider villámgyors mozgásának és az olyan „sallangok” hiányának köszönhetően, mint a bevezető intró, sztori-részlet, vagy párbeszéd azonnal az akció kellős közepében találjuk magunkat. A PS4 kontrollerét mintha erre a 2D-s platformjátékra találták volna ki, tökéletesen át tudjuk érezni a „one man army” hangulatot.

Persze eleinte csak egy katanánk van, de ahogy fejlődik, erősödik hősünk, úgy teszünk szert újabb és újabb halálos játékszerekre és kunsztokra. A golyók visszaverése, villámgyors késdobálás, és az energianyalábból létrehozott sólyom megidézése csak néhány azok közül a fantasztikus képességek közül, amelyekre Strider képes.

Bár a Strider „csak” egy 2D-s hack’n’slash játék, a tömérdek újabb és újabb képesség, amellyel a legveszélyesebb ellenfeleinket is szét tudjuk szedni szinte már-már stratégiai affinitást igényel. Közel sem mindegy ugyanis, melyik ellenféltípus ellen és milyen helyzetben vetjük be a sólymot, vagy a késeket.

Kemény dió

A Strider bizony nehéz játék. Figyelnünk kell az akció ritmusára, az ugrások pontosságára, vagy a megfelelő kunszt használatára. Ráadásul, ha nagyon elrontjuk, akkor nincs mese, a játék jó messzire visszarak, ilyenkor pedig legszívesebb repítenénk a kontrollert, csak hát egy PS4 kontroller drága mulatság… A boss fight-oknál sincs kegyelem, igazi hardcore csatákban kell részt vennünk, ha Striker meghal, visszakerülsz az összecsapás legelejére. Nem hiába egy ősrégi Commodore Amiga és Atari ST gépekre készült játék az eredeti Strider, a nehézségi szinten jottányit sem könnyített a régi japán fejlesztőket is tartalmazó Double Helix Games.

Semmi csili-vili

Annak ellenére, hogy a Strider tele van meglepetésekkel, a környezetre a változatosságot nehezen lehetne ráfogni. A szürke, indusztriális stílusú gyárépület helyszíne ráadásul nem is nagyon változik, lévén egy hatalmas komplexumban kell rohangásznunk és kaszabolnunk hősünkkel. Így persze a vörös kendős, kékruhás Strider annál inkább kitűnik a háttérből és az biztos, hogy nem fogunk leállni a környezet szépségeiben gyönyörködni. A Strider grafikája azért nem csúnya, inkább funkcionális.

2D platformer par excellence

Attól a pillanattól kezdve, hogy az első robotot levágod, a Strider igazi profi 2D-s akciójáték élményt nyújt, és egészen magába szippant egészen az utolsó főellenségig. Az újabb és újabb upgrade-ek révén hősünkkel igazi gyilkoló géppé válunk, innentől kezdve pedig csak a reflexeinken múlik sikerünk. A Strider név tehát ismét szép lett, méltó régi hírnevéhez.