TESZT – Amikor eme játékot bejelentették, talán jogos volt a megérzésem. Akkor ugyanis (ezt talán a Konzol Magazin hasábjain is lehoztam, ha jól emlékszem) az egyik meglepetéscímnek épp a Transistor-t neveztem meg. A Supergiant Games mindössze kettő játékot hozott létre, de ők kitűnő példa arra, hogy néha a mennyiséget felül tudja múlni a minőség…

Bár nem vagyok nagyon oda az RPG játékokért – mondjuk erre példa a Diablo III is, amely nem nekem való egyszerűen -, a Transistor mégis felkeltette érdeklődésemet. Legutóbb is ilyen kezdéssel nyitottam a Child of Light esetében, minden bizonnyal ezt azt jelenti, hogy eléggé kifordult ízlésem van. A Transistor mivel kapta fel a fejem a bejelentéskor? A környezetével. Ilyen finoman kidolgozott, ám mégsem a hipertextúrák felé hajló látványt nehéz megalkotni – mert igen, át lehet esni a ló túloldalára is.

Több szín vegyül el egyszerre képernyőnkön, de mégsem hányást indukáló mix az eredmény. Lényegében a grafika bár nem csúcs, de nem is akart az lenni.

Piros

Mi történik akkor, ha egy énekesnő kezébe kerül egy pokolian erős kard? Nem, nem megy el Red countryzenét énekelni (na még csak az kéne!), hanem akcióba lendül. Ez kb. a történet alapvonulata. A Cloudbank névre hallgató futurisztikus városban Red bár kifejezetten sikeres hangorgánumának köszönhetően, nem élheti le életét csak úgy egyszerűen… hiszen az obligatorikus futurisztikus beállításhoz szükségeltetik egy robotfaj is, amely naná, hogy Red-et tűzte ki célpontul.

A Camerata által irányított Process már-már sikerrel is járt volna, de a játék nevét is adó Transistor végül nem oltja ki hősnőnk életét, ehelyett Red ugyanis kezébe veszi az ügyet. Szóval Red és Transistor szépen lassan egyesével hajítja a temetőbe a Camerata-tagokat, de persze a kardnak is lesz egy kiadós szerepe a történetben, amit nem fogok elmondani, mert tessék kipróbálni a játékot, hiszen bőven megérdemli.

OMG RPG

Nem belső nézetes RPG-ről beszélünk (arra hirtelenjében a Dark Messiah jutott eszembe 2006-ból), hanem egy izometrikus beálltást használó scifi-RPG-ről. Finoman szólva in medias res kezdéssel hajít bele a játék minket a darálóba, ami azért megszokhatóvá válik rövid időn belül. Persze a harc nem egyszerű.

Ez ugyanis nem egy körökre osztott RPG! Tessék elképzelni valami olyasmit, mint amit az XCOM: Enemy Unknown-ban már láthattunk, de itt komolyan kitervezhetjük, hogy végül is mihez kezdünk majd. Nyugodtan érdemes néha hátradőlni és meggondolni, hogy mi a haditerv; a játék ugyanis amikor a Turn()-be lép (ez lenne az a tervezési-harci motor, amivel a Transistor bír), az idő megáll számunkra. A megadott csík az idő, amit kihasználhatunk minden mozdulatunkra, amelyet Red a normális többszörös sebességével fog számunkra előadni. Aztán majd várhatunk megint a töltésre…

Szóval egy fura keverék a harc eme játékban, nem valós idejű és nem is körökre osztott. Ám ami mégis mellette szól, az az addikció. Rá lehet függni.

Hal(l)hatatlan

Újfent nem tudok rosszat mondani a játék audiojáról. Kifejezetten élmény Darren Korb soundtrackjét hallgatni. Sőt, most is éppen a We All Become-ot hallgatom, miközben eme sorokat írom. S mivel általában tesztírás közben komolyzenére szokott állni a kezem, ez elismerő. De nem csak a zene érdemel egy becsületes felfele mutató hüvelykujjat, hanem a kommentár is. Misztikum által ötvözött, telt hangzás, megdobván az amúgy sem rossz játékélményt. Telitalálat.

Kicsit felületes

Eddig úgy hangzott a véleményem, mintha valahol a magas 90-es százalékok között lenne helye a Supergiant legújabb produktumának. Sajnos nem, a 90-et sem éri el végül a Transistor. Miért?

Valahogy hiányzik a részletesség a teljes egészből. Kiváncsi lettem volna többre is Cloudbank világából, illetve a játékmenet is polírozástól mentes itt-ott. Éppen ez választja el a Transistor-t attól, hogy korszakalkotó legendának nevezhessem. A részletesség elengedhetetlen lett volna, viszont tekintve, hogy a fejlesztők mögött nincs nagy anyagi háttér (igen, itt egy kiadóra gondolok!), így is kitűnő játékkal álltak elő. A Transistor ugyanis egy becsületesen megalkotott, jól játszható, élménnyel teli játék lett, amely egy brutálisan látványos cyberpunk csoda… de sajnos elbotlik a 90% küszöbén. A csatákban ugyanis figyelembe kell venni, hogy bizony az ellenfelek többre képesek nálunk, egy rossz tervezés pedig alaposan kicsorbíthatja karunk, kardunk élét.

Digitálisan jelent csak meg eme játék, amelyet AJÁNLOK. Nagy betűkkel. RPG-ket kerülőknek is – valahol el kell kezdeni. Legyen ez, vagy a Child of Light az, hiszen mindkettő kitűnő lett. S végül együtt énekelhetünk a holdfényben.

–V–

---

---

Fejlesztő: Supergiant Games
Kiadó: Supergiant Games
Stílus: Akció RPG
Kiadás: Május 27

---