Sony E3 2014 – Erős jelenlét

Tavaly a Sony abszolút kiütött mindenkit az E3-on, ehhez kétség sem férhet. A Microsoft teljesen elszúrta a saját sajtókonferenciáját a különféle tervezett (és azóta törölt) idióta szigorításaival és a Nintendónak pedig még a bemutatott címeire sem emlékszem tavalyról. Idén viszont változott a helyzet: mindkét rivális összekapta magát: a Microsoft is tisztességes sajtókonferenciát tartott, a Nintendo pedig a saját címeivel sikeresen nyűgözte le rajongóit. Ilyen erős konkurencia mellett külön elismerést érdemel a Sony, hogy még így is az E3 egyik legjobb bemutatóját sikerült prezentálniuk, még akkor is, ha sikerében nem éri el a tavaly E3-ét, ahol először találkozunk a PlayStation 4-el és a rá megjelenő címekkel.

Pedig azért nem indult könnyen az idei E3 a Sony részéről sem, hiszen Jack Tretton, a PlayStation brand egyik alapító atyja bejelentette lemondását a SCEA vezérigazgatói posztjáról. Shawn Layden, Tretton utódja megjelent és beszélt is (méghozzá jó hosszan) a konferencián, ezzel valahol a nézők tudatalattijában meg is erősítve saját legitimitását.

Az Erő velük van

No de Tretton lemondását letudva, kezdjük a legszolidabb, legerősebb címekkel, közülük is az Uncharted 4-gyel, amelyet egy nagyon rövid, de mégis borzasztóan ütős trailer formájában ismerhettünk meg. Az Uncharted 4: A Thief’s Endben egy kicsit idősebb és némileg lestrapált Drake-et láthatunk, aki eleinte a sárban fekszik ájultan, majd amikor magához tér, akkor láthatjuk, hogy kissé megöregedett. Miután pár szót vált Sully-val, öreg cimborájával, ismét elhatározzák, hogy útra kelnek egy új kalandra. A Drake külsején látható részletesség egész egyszerűen fenomenális, nyilvánvaló, hogy az Uncharted 4 lesz a PS4 egyik legütősebb címe.

A vadonatúj Uncharted 4 mellett a jövőre halasztott 1886-ból is láthattunk egy új játékmenetbeli jelenetet. Miközben a korábbi trailerek inkább a szereplőkre koncentráltak, addig ebben a játékmenetbeli videóban találkozhattunk először az egyik mutánssal, aki Galahaddal, a játék főszereplő karakterével küzdött meg. Némi lövöldözés és közelharc után gyorsan kiderült, hogy a szörny borzasztóan erős és torokszorító bújócska vette kezdetét Galahad és a mutáns között. A játék ezen a ponton mutatta meg, mennyire eltalálták túlélő horrorként is, de persze a The Order 1886 ennél jóval több. Egyértelmű, hogy a Sony egyik legerősebb játéka lesz az Uncharted 4 mellett.

Cukiság és szupererők a köbön!

A Sony nem feledkezett meg a tényleg cuki Little Big Adventures sorozatáról sem. A Little Big Adventures 3-ban Sackboyon kívül három másik karakterünk van és mindegyiküket másfajta módon tudjuk irányítani. Szerencsére az LBA 3 megőrizte humorát és sármját is egyaránt és az új karakterek tökéletesen illeszkednek az új részbe.

Az inFamous: Second Son rajongói számára jó hír, hogy egy teljesen különálló DLC készül, melynek First Light a címe. A trailer alapján arra lehet következtetni, hogy DLC főszereplője az alapjátékból megismert női szuperhős karakter lesz: Abigail Walker – akár mint irányítható karakter, akár mint az események fontos szereplője, ez még nem egészen világos. Az First Light futtatásához nem lesz szükség az alapjátékra és ugyanez igaz a Killzone: Shadow Fall kiegészítőjére, az Interceptre is, amelyet június 24-én ad ki Sony, és amely többek között négyjátékos kooperatív módot tartalmaz majd.

Új fiúk a porondon

A Sony egy új PlayStation exkluzív címet mutatott be, a Bloodborne-t, amely nem más, mint egy horror témájú akció-RPG. Le sem tagadhatná, hogy a Demons/Dark Souls sorozat készítőitől származik, de mégis teljesen új IP. Rendkívül súlyos hangulatú és horrorisztikus egyébként a játék, amelyet a PlayStation 4 grafikus képességei még inkább kihangsúlyoznak.

Egészen másmilyen az Entwined nevű, szintén egy PS4 exkluzív játék, amely az egyetemről frissen szabadult San Mateo Studio tehetséges, fiatal fejlesztőinek keze munkája. Az Entwinded-ot már most meg lehet vásárolni a PlayStation Store-ról 7.99 euróért, vagy 9.99 dollárért, ha amerikai accountod van.

Ami pedig a szintén nagyon várt PS4 exkluzív címeket illeti, láthattunk egy rövid videót a The Last of Us Remastered kiadásából is PS4-en, mely idén nyáron kerül a boltokba.

„Far Cry 4, coop módban, mindenkinek”

Természetesen sok multiplatform címmel is találkoztunk és a Ubisoft egyaránt a Sony illetve a Microsoft prezentációk nagy kedvence volt. (A Nintendo más sztori: a Ubisoft nemrég jelentette be, hogy hiába készültek el a Wii U-s játékaik, addig nem adják ki őket, amíg a Nintendo nem rázza gatyába a Wii U-s eladásokat.)

A Sony és Ubisoft kooperációjának egyik legszimpatikusabb (meg egyébként: legokosabb) húzása, hogy a Far Cry 4-et úgy lehet majd co-op módban futtatni, hogy csak a játékot indítójának kell megvennie a játékot. Persze ettől még mindkét félnek használni kell a PSN rendszerét a többjátékos módhoz, amely PS4-en most már nem ingyenes, hiszen PlayStation Plus előfizetésre van hozzá szükség.

Ez a „sorsunk”?

Az Activision által fejlesztett MMO FPS először PS4-en fog megjelenni és lesz hozzá egy speciális fehér PS4 Limited Edition kiadás, amely tartalmazza a Destiny-t. (Vagy ha nem tetszik a fehér szín, akkor lesz fekete PS4 Limited Edition verzió is.) A Destiny egyébként csak konzolokra jelenik meg és a Sony nagy fókuszt helyez a PS4-re. Bárki kipróbálhatja egyébként a Bungie játékának bétáját most hétvégén, csak regisztrálni kell rá.

Multiplatform IP-ként a Mortal Kombatot és a Dead Island 2-őt is bemutatta a Sony, illetve lesz egy megállapodásuk a Disney-vel a Disney Infinity 2-vel kapcsolatban, amely egy speciális Disney Infinity 2 Collector’s Editiont tartalmaz, melynek részét képezi az Incredible Hulk, mint PlayStation exkluzív játszható karakter. Az old school Lucas Arts rajongók is örülhetnek, hiszen a Grim Fandango PS3-on, PS4-en és PS Vitán is egyaránt tiszteletét tesz majd. Végül a jó öreg Suda 51 is megcsillogtatja ismét beteges humorát a Let it Die-ban. Aki eddig is imádta a Suda stílusát, most sem fog benne csalódni.

Zsaruk és bűnözők a Battlefield Hardline-ban és GTA V-ben

A Destiny mellett egy másik büntetős játék, a Battlefield Hardline is megkapja a saját PlayStation 4 bétáját. Remélhetőleg már regisztráltál is és kiválasztottak, sőt, talán már most is játszol, és csak visszanéztél a PS4PRO.hu-ra. A Battlefield Hardline szakít egyébként az eddigi „katonásdival” és helyette rendőrök és bűnözők összecsapásaiba kapcsolódhatunk bele többjátékos módban.

Ha pedig már a gengszterek szóba kerültek, akkor persze nem felejthetjük el a Grand Theft Auto V-öt sem, amelyet szintén a Sony rendezvényén mutattak be egy nagyon eltalált hangulatú trailer keretében, amelyben megcsodálhattuk a várva várt PS4-es verzió ütős next gen grafikáját. A GTA V rövid előzetesét itt olvashatjátok el.

Végül az AAA címek prezentációinak zárásaként egy a Batman: Arkham Knight-ból autós részéből is láthattunk egy rövidebb részt. Az Arkham Knight PS4-re, Xbox One-ra és PC-re fog majd megjelenni jövő évben.

“I want it all and I want it NOW!” (Queen)

A hardverek tekintetében új információmorzsákra derült fény a PlayStation Now-val kapcsolatba. Lehet, hogy úgy érzed magad, mint Freddy Mercury, de hiába is akarod MOST, egyelőre még inkább „PlayStation Laternek” nevezhető ez a szolgáltatás. Persze inkább kapjuk meg később, mint bugosan, éppen ezért még tesztelik gőzerővel Észak-Amerikában és Kanada egyes részein több száz PS3-as játékot streamelve. Szerencsére a PS4 és a PS Vita tulajdonosok már most streamelhetik PS4-es játékaikat a Remote Play-en keresztül, ha pedig problémáid támadnak a WiFi megfelelő beállításaival és használatával, akkor várd ki a cikkünket, amelyben majd részletesen kivesézzük a Remote Play lehetőségeit.

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu