Úgy tűnik, hogy a PlayStation 4 felhasználók végre kapnak egy újabb RPG-t a közeljövőben. A Square Enix bejelentette, hogy a Final Fantasy Type-0 már készül PS4-re. Sajnos semmi egyebet sem osztottak meg megjelenés tekintetében, bár mivel egy létező játék portjáról van szó, amely PSP-re (a Sony előző generációs handheldjére) már megjelent, ilyen túlzottan sok meló nem lesz majd portolni, hacsak nem fogják az egész játékot teljesen „újramasterelni”. (Amely többek között totálisan átdolgozott grafikát jelent, mint a Final Fantasy X esetében is.)
A Final Fantasy Type-0 egyébként egy akció-szerepjáték, amely a Class Zero csapatának kalandjait dolgozza fel, amely egy mágikus akadémia tanulóiból áll. A tanulók azt a feladatot kapják, hogy a Milites Empire uralmát döntsék meg, amely úgy döntött, hogy mindent és mindenkit letarol.
A játék egyébként nem követ semmilyen hagyományos, régebbi Final Fantasy sztorivonalat, hanem a „Nova Crystallis”-hoz kötődő eseményekhez tartozik, amely a Final Fantasy 13, a 13-2 és a Final Fantasy XV részét is alkotja. Nem az a bődületes nagy RPG, amire várunk, de addig, amíg a nagyágyúk meg nem érkeznek, egy kis „pótlást” nyújthat a JRPG-k rajongóinak. A fenti játékmenet videó a PSP verzióból való.
Nem volt egyébként botránytól sem mentes a Sony saját Final Fantasy Type-0 bejelentése, ugyanis PS Vitára is ígérték a játékot, amelyről utólag kiderült, hogy tévedés, lévén csak PS4-en lát majd napvilágot. Mivel ugye PSP-re jelent meg Japánban az előző verzió, elvileg még logikus is lenne, hogy Vitára is megkapjuk. Mindenesetre az a tény, hogy a Vitára való bejelentést visszavonták, óriási felhördülést okozott a PS Vita tulajok részéről, amelynek a Kotaku honlapján alaposan hangot is adtak.
Ha teljesen őszinték akarunk lenni, a Vita tulajok részéről azért nem egészen indokolt ez a felhördülés, hiszen nemrég jelent meg a kiváló Soul Sacrifice (melynek tesztjét itt olvashatjátok) még márciusban Final Fantasy X X-2 remastered kiadás, pár napja pedig a Destiny of Spirits, amely egy free-to-play online stratégiai elemekkel fűszerezett, körökre osztott MMO. Őszintén szólva nekem még időm sincs, hogy ennyi remek Vitás JRPG-vel és akció-RPG-vel játsszak.
Mindenesetre a játék legalább PS4-re érkezik, szóval inkább ennek örüljünk.