A Sony két olyan új PlayStation 4 konzolt jelentett be, amely a rövidesen boltokba kerülő Destiny-hez és a Last of Us-hoz kötődik. Egyetlen szépséghibája van csak a dolognak: a két konzolt csak Japánban lehet majd kapni, tehát aki akarja őket, annak a felkelő nap országába kell látogatnia, vagy valahogy onnan hozatni egyet.
A Sony-nál egyébként most nagy divat lett ez az exkluzív konzol témázgatás Japánban, ugyanis nemrég a Frozen című rajzfilmhez készülő PS4 témát jelentettek be. (Alant.)
A Destiny témájú konzol egyébként hófehér, mint az Destiny-verzió amelyet a világon majd mindenhol lehet kapni, viszont a japán játékosoknál a játék logója is rajta lesz majd a konzolon. A Last of Us témájú konzolon pedig Joel és Ellie lesz rajta. Ti melyiket szeretnétek? Egyáltalán ti szeretitek, igénylitek az ilyen egyetlen játékhoz kötődő konzolokat?
Forrás: IGN