Diablo 3 Reaper of Souls: Ultimate Evil Edition – Ördög bújt a konzolodba!

Szerintem jobban teszitek, ha az elkövetkezendő néhány hétre lemondjátok az összes programotokat. Kérjetek a barátnőktől kimenőt, munkahelyen vegyetek ki szabadságot, ugyanis megérkezett a hack and slash RPG műfaj többszörösen megkoronázott királyának új része, a Diablo 3: Ultimate Evil Edition, ami az alapjátékon felül már tartalmazza a Reaper of Souls kiegészítő lemezt is. Akár toltad már PC-n, akár új vagy a Diabló 3-ban, újra hív Sanctuary kalandokkal teli világa. A habzó szájú, vérszomjas démonok alig várják, hogy életünket ontsák. Mindezt olyan köntösben, amit néha nehéz szavakba önteni.

 

Ugyanis a Diablo 3 Reaper of Souls: Ultimate Evil Edition brutálisra sikerült, a Blizzard tényleg megcsinálta a lehetetlent. Már a legelején érezhető, hogy nem csak szimpla portról van szó, hanem egy olyan PC-ről átültetett verzióról, ami többet nyújt, mint egyszerű átirat. Mindezt mesterien tálalva. Néha elgondolkodtam rajta: vajon én játszom vele, és nem esetleg vagy ő velem?

ps4pro.eu_Diablo_3_Ultimate_Evil_Edition_Reaper_13b

Gonosz lettem, nagyon gonosz

Igen, a játék nem csak hangulatos, de egyben magával ragadó is. Sanctuary, egy mágiákkal teli, sötét hangulatú világ, ahol minden egyes lépésnél érezni lehetet a gonosz jelenlétét. Köszönhetően a PS 4 grafikai motorjának dögösebben fest, mint PC-n. Szebbek a tájak, élénkebbek, plasztikusabbak a sötétebb, mélyebb tónusú színek, a harcok pedig némileg látványosabbak. Persze a hangok is a helyükön vannak. A pokolfajzatok halálhörgése, a robbanások, valamint a tereptárgyak szétesése mesterien illeszkednek a játékba.

ps4pro.eu_Diablo_3_Ultimate_Evil_Edition_Reaper_4

A hanghatások is kellőképpen pumpálják az adrenalin szintet: egy minimum 5.1-es hangrendszerre kapcsolva fergeteges hangorgiában lesz részünk. Az aláfestő zenét, pedig ha külön hallgatjuk, akkor is ránk tör a bestiák utáni aprítási kényszer. Ezek alkotják magát az összképet, ami szinte állandóan ki akar szökni a TV képernyőről a démon.

Irányítok, gyilkolok, tehát vagyok

Bevallom őszintén a Diablo 3-at valamint a Reaper of Souls-t rengetet nyüstöltem PC-n, ezért leginkább az irányítás tett igazán kíváncsivá. Dicsérni tudom a fejlesztőket, mivel nagyszerűen áthidalták a kihívást. Miután elindítottam a játékot, 5 percre volt szükségem az elsajátításához. Köszönhető az irányítópad adta praktikumnak, kalandjaink során minden egyes gombot maximálisan ki fogunk használni.

ps4pro.eu_Diablo_3_Ultimate_Evil_Edition_Reaper_6

A kérdés persze csak annyi volt, hogy gombkiosztás a praktikussága mellett vajon harc közben is megállja majd a helyét? A válasz egy határozott igen. Hirtelen nem tudok felhozni példának olyan hack’and’slash játékot, ami ezen a téren ennél jobban teljesítene.

De a példához elmesélek inkább egy konkrét élményt. A wizardommal hirtelen egy förmedvényekkel teli csoportra akadtam, amely ugye a Diablóban nem ritkaság. Annak rendje és módja szerint mindegyik felém vette az irányt. Volt egy pont, amikor körbevettek, de nem tudtam sehová szaladni. Életem vészesen fogyott, potion darabszáma pedig már elérte a nullát. Nem tudtam mit tenni, elnyomtam egy Frost Novát ami után az összes engem körülvevő dög megfagyott. Egy kicsit megmozgattam a jobb analóg kart, és egy hirtelen mozdulattal kigurultam a szorult helyzetből. Bizony gurultam, méghozzá egymás után kétszer. Konzolon a Blizzard bevezette eme képességet, melynek segítségével a harc nemcsak ütősebb és pörgősebb lett, hanem remekül is működik a szorult helyzetekből való menekülésre.

ps4pro.eu_Diablo_3_Ultimate_Evil_Edition_Reaper_8

Viszont ha már a harcnál tartok, annyit szeretnék megemlíteni a sok dicséret mellett, felfedeztem egy szembetűnő hibát. Amikor a lenyomjuk a négyzetet, karakterünk nem lövi el egyből az adott spellt, hanem várni kell körülbelül 1 másodpercet, amíg hősünk cselekszik. Eme aprócska hibát leszámítva, nagyon élveztem a csatákat. A gurulásnak köszönhetően szó szerint gördülékenyebb, dinamikusabb és változatosabb lett.

Külön elismerést érdemel az inventory menüpont. Fenomenális, ahogy megoldották. Minden egyes felszerelés külön csoportra lett osztva, így jóval áttekinthetőbb annál, mint ha egymásba lennének ömlesztve. Számszerűsítették a táskánkba lévő tárgyak darabszámát, ami összesen 60-ra dukál, továbbá a skilleket is pofonegyszerűen tudjuk kezelni.
Gyökeresen változott a loot rendszer. Utunk során kevesebb tárgy fog esni, viszont amit kapunk, azok használhatóbbak lesznek. Ennek örömére könnyebben össze tudunk rakni egy jó geart mint PC-n. De ettől függetlenül keményen meg kell dolgozni érte.

ps4pro.eu_Diablo_3_Ultimate_Evil_Edition_Reaper_5

Mert mindig csoportosan az igazi

A Blizzard konzolon bevezette az offline játékmódot, melynek keretén belül nincs szükség internetkapcsolatra ha egyedül akarjuk csapatni a játékot. Viszont akkor igazi a móka, ha barátokkal vállvetve vágunk neki a kalandnak, és közösen élvezzük a hentelést. Ezt kétféleképpen tehetjük meg. Online, amikor a haver saját otthoni gépéről csatlakozik hozzánk, vagy amikor a kooperatív módot választjuk. Itt mindkét fél egy TV képernyőn, és egy gépről, két külön irányítópaddal esik neki a vérrontásnak. Véleményem szerint mind a két módnak megvan a maga előnye és hátránya.

ps4pro.eu_Diablo_3_Ultimate_Evil_Edition_Reaper_10

A szinthatár 70 lett, de aggodalomra semmi ok, ugyanis folytatódik tovább az XP szerzése, csak éppen a paragon pontokért. Szorgalmasan kell gyűjteni őket, ugyanis szintlépés után meglévő tulajdonságainkat tudjuk tuningolni. Eleinte nem lehet észrevenni a különbséget, viszont paragorn lv 100 felett már igencsak megérzi az ember.

Természetesen, ha végigvisszük a fő cselekményszálat, megnyílik az Adventure mód. Itt szabadon tudunk mozogni mind az 5 Act között, ugyanis Tyrael küldetésekkel bombáz minket. Persze senki ne gondoljon bonyolult missziókra. Csak gyilkolni kel, semmi mást. Amint teljesítjük a küldetéseket, rift keystone-t kapunk. Ezekből ötöt felhasználva nyithatunk egy riftet, ami gyakorlatilag egy több szintes dungeonnak felel meg. Itt még tartalmasabb és nehezebb az öldöklés, mint a kampány módnál. Ezt garantálni tudom.

ps4pro.eu_Diablo_3_Ultimate_Evil_Edition_Reaper_12

Amikor mindenki elégetett

Saját magam tudom ismételni, amikor azt írom, hogy a Diablo 3 Reaper of Souls: Ultimate Evil Edition egyszerűen képes arra, amire sok játék manapság nem. Magába szippant. Nálam a gomblenyomás utáni késési hiba miatt ötös alára vizsgázott. Sokan kedvelni fogják, legyenek akár hardcore, vagy casual gamerek, tökmindegy. A Blizzard semmit nem bízott a véletlenre. Minden egyes apró részlet a konzol adottságainak megfelelően igazított. Egy vérbeli szexi dög, ami elég nagy ostorcsapásokkal büntet.

ps4pro.eu_Diablo_3_sexy

Érdekességképp megemlíteném, hogy a legújabb kiadás már tartalmazza a 2.1-es patch-et. Sajnos a PS3 tulajok 2.05-öt fognak kapni. De ezzel sajnos végképp megszűnik az ő támogatásuk, mivel a jövőben frissítésekkel csak a PS4 tulajok fognak rendelkezni. Továbbá az UEE tartalmazza az Infernal Pauldronst, valamint egy rift keretén belül lehetőségünk lesz a The Last of Us című sikerjáték megkattant zombijait csapkodni.

-KicsiYapo-


Pro:

+ Alaposan feljavított, a PC-snél is szebb grafika
+ Rendkívül addiktív játékmenet
+ Adventure mód

Contra:

– Kicsit gyenge, klisés történet


Pegi-16Call of Duty Ghosts

Kiadó: Activision
Fejlesztő: Blizzard
Stílus: akció-szerepjáték
Megjelenés: 2014 agusztus 19


Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu