The Crew – Bűnbanda, bosszú, béta

A Ubisoft kiadásában hamarosan érkező autókázás már a második bétájánál jár. Vajon mire lesz képes a november közepén érkező nyílt világú, amerikai aszfaltszaggatás? Még nem tudni pontosan, de a második bétával kapcsolatban már vannak tapasztalatok.

Mindig is szerettem a Need For Speed: Underground második részét. A 2004 végén megjelent tuningkirály, bár diavetítésben, de elfutott 2006 tájékán, amikor először „ültem kormány mögé”. Így, közel kilenc évvel később hasonló érzések támadtak bennem. Talán nem is véletlenül.
ps4pro.eu_the_crew_2

Kliséhegyek

A történettel kezdeném azt a bizonyos boncolást. Számomra kevéssé jön be a sztori alapja. Egyszerűen klisés, lerágott, bár ez csak minimálisan fog a végleges verzióban zavarni. A lényeg annyi, hogy az Alex névre hallgató, illetve ByeAlex kinézetével rendelkező hősünk ártatlanul keveredik nagy slamasztikába. Elfuvarozza bátyját egy helyre, ahol az 5-10 névre hallgató gengsztercsoport főnöke lelövi. Hiába rohanunk oda segíteni, bejön a korrupt öreg nyomozó, felkapja a pisztolyt, aztán természetesen ránk keni az egészet.

Öt évvel később, bejön Rachel, akarom mondani Zoé. (A hangja ugyanis nagyon hasonlít az NFSU2-ben hallott hölgyére.) Kihoz minket a dutyiból, aztán autót finanszíroz nekünk – Dodge Challenger, Chevrolet Camaro, Nissan 370Z, Ford Mustang valamelyikéből választhatunk egyet, s mindegyiket elvihetjük egy tesztkörre! -, majd egy alap utcai tuningkészletet. A többi? Az bizony ránk van bízva.

ps4pro.eu_the_crew_2014_game_5

Tuning ezerrel

Jó, hogy említésre került a tuningolás. Az újfent a korábban említett NFS részre emlékeztet. A motorháztetőtől kezdve a matricákon át a lökhárítóig újra megint testre szabhatjuk járművünket, amelyet többféle tuningcsomaggal szerelhetünk fel. Ezek a Street (utcai versenyekre), Dirt (offroad furikázásra), Raid (kemény felszerelés, mintha egy Dakar-kocsi lenne), Performance (teljesítmény mindenek előtt) és a Circuit (csak versenypályákra!) névre hallgatnak.

Mindegyik más „arcot” ad verdánknak, és máshogy is viselkedik adott körülmények között. Ezek között is akad több szint, amit csak idővel tudunk majd applikálni (verseny)személygépjárművünkre. Mert igen, a nyílt világú játékból kihagyhatatlan a szintlépés – ahogy haladunk akár a történettel, vagy az online versenyzéssel (mégpedig úgy, hogy a kettő ténylegesen egybefolyik!), úgy gyűjtjük az XP-t, illetve a zöldhasúakat.
ps4pro.eu_the_crew_2014_game_4

Amerikai szépség

Hogyan is néz ki a játék? Hm, egész korrekt a látvány, sőt! Meg kell vallanom az igazat: ez tényleg tetszetős. A mini-USA bizony hozza a formáját. Ahogy haladunk Detroit irányából az Államok más pontjára, úgy érződik, hogy igen… máshol járunk.

Érdekelt engem az is, hogy a HUD miként szokható. Számomra van egy kis Watch Dogs beütése – Ubisoft termék, nem meglepő -, de stílusos. Nincs szinte semmi sem „útban”, talán leszámítva a következő checkpointot jelző CHECK feliratot, amely néha a képernyő kellős közepén díszelgett, holott még jó fél kilométerre jártam. Ott talán érdemesebb lenne először halványan feltűnnie, majd a közeledéssel erősödnie. Amúgy pedig minden oké ezzel kapcsolatban.

ps4pro.eu_the_crew_2014_game_6

Szabadság szeretem

Mini-USA? Igen, erre visszatérnék: tényleg elmehetünk más városokba, ha úgy tartja kedvünk. Ha az úton látunk egyéb versenyzőket, akkor ne lepődjünk meg – valamilyen mértékben él a város. Itt-ott elugranak előlünk a gyalogosok, amott épp kikerültem egy másik srácot, aki az autópályán nekirongyolt egy AI kocsinak, de adódott arra is példa, hogy a szlalomos feladat közben láttam interakciót mások között.

Na igen, a többiek… Mivel a játék elvárja majd tőlünk, hogy mozgásban maradjunk, ne legyen meglepő, ha esetleg másokkal egy versenybe kerülünk. Sőt, nem is biztos, hogy verseny lesz az. Akár az se, hogy másokkal kötelezően üljünk össze. Ha nem szeretnénk, hogy más által vezérelt autókkal fenjük össze bajszunkat, akkor nem kell. Az opció adott, ha közelünkben épp valaki úton tart valahová, meghívhatjuk őket. Vagy fordítva. Engem érdekes módon senki sem akart felkeresni, talán a nevem miatt. Azért a végén betaláltak, de többnyire én vittem a hátán a kollégát, aki csak az üldözésben tündökölt hozzám képest. Legalábbis amikor nem egy-két feladatot grindoltam újra és újra a szintekért!

ps4pro.eu_the_crew_2014_game_3

Sztori felejtős, gázt neki!

Hogy összefoglaljam a véleményem, a történet kezdetén tegyük túl magunkat. Ha az megvan, akkor jöhet a versenyzés, vagy legalább az itt-ott elszórt feladatok megoldása. A felfedezés öröme nem nagyon hasonlít a 2012-es NFS: Most Wanted megoldásához, sőt, a tavalyi Rivals stílusát sem követi – a térkép felfedezésével akár ott ragadhatunk a képernyő előtt – és talán pont ez dobja majd meg a The Crew értékét. Audiovizuálisan rendben van, már csak a tartalom teljességén múlik, hogy az eredménye milyen lesz.

-V-


Jónak tűnik:

+ Tetszetős a hangulat
+ Audiovizuálisan remek
+ Csapatépítés – a közösségi gaming elvének új interpretációja

Még bizonytalan:

– Már megint ilyen az alaptörténet?
– Vajon honnan szakasztották Alex kinézetét… ByeAlex?

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu