PS VITA – A hidegháború még mindig dúl az imperialisták és a szocialisták között. Rengeteg rakétájuk van, mivel tudják, egymás elpusztítása nem vezetne eredményre, ezért egy versennyel fogják eldönteni, ki fogja uralni a világot. A verseny célja nem más, mint ki juttat el előbb egy nukleáris töltetet a Holdra. Egy semleges kémirodának  a C.O.U.N.T.E.R.-nek a tagjaként, az lesz a feladatunk, hogy megakadályozzuk ezt a bugyuta versengést. A játékmenet egy balról jobbra történő scrollos megoldású, amely remekül kombinálja a lopakodás és lövöldözés elegyét. A végcélt többféleképpen is elérhetjük, játszhatunk robbantós besurranóst, vagy éppen távolról leszedős stílusban, de hosszú távon a játékmenet leegyszerűsödik egy közepes shooter szintjére.

A cselekmény azért meglehetősen nevetséges. Azért lopakodjunk be mind az imperialista mind a szocialista titkos katonai bázisaira, hogy megállítsuk a fellőni kívánt rakétákat? Ezt most komoly? Úgy látszik, nem futotta jobbra. A főküldetések között futó animációk igazi pléhpofa humorral fűszerezettek, viszont a játék kialakítása, stílusa és zenéje kimondottan összeillik a hangulattal. A játék egy Saul Bass szerű stílusirányzattal kezdődik, a zene erősen swinges, a grafika igazi 60-as évek életérzését sugározza. A cel-shaded látványelem kimondottan remekül áll neki, és nagyon esztétikusan igazodik a látványvilághoz.

Frusztráló vagy szórakoztató?

A játék lopakodó és a fedezék mögül kilövöldöző elemei az elején még szórakoztatónak mondhatóak, de mindez hamar elveszíti az erejét. A fedezék mögé való becsusszanáskor a kamera mozgása természetes érzetet kelt, ahogy a nézet átvált third-person shooterré. A lábujjhegyen való lopakodáskor, a biztonsági kamerák kikerülésekor, amikor csendben hátulról elintézek egy őrt, előtör belőlem az igazi „rosszfiú-vagyok” érzés.

Az első probléma egy-két órányi játék után jelentkezhet, mikor egyes helyeken annyi rosszfiú tömörödik egy pályán, hogy mindez a „csendben-osonok” taktika már hasztalan lesz. Ekkor a játék átalakul a fedezékről fedezékre ugrálós shooterré, így a játékélmény inkább frusztráló lesz, mint szórakoztató. Történetesen a pályákat lehetne teljesíteni úgyis, hogy a nagyobb mennyiségű ellenfeleket elkerüljük, de ez egyre nehezebb, később szinte lehetetlen lesz.

A kémek bigyói

A játék folyamán különböző formulák illetve fegyverek elkészítéséhez leírásokat gyűjtögethetünk. Egy fegyver akkor lesz használható, ha megtaláljuk hozzá az összes dokumentációt. A hagyományos lőfegyvereken kívül akadnak igazi kémkütyük is, amik az ellenfél elaltatását, vagy pillanatnyi elmezavar hatására az oldalunkra átállását eredményezi.

A formula már más tészta, minden küldetés előtt vásárolható és csak az adott pályára érvényes. A formulákból pályánként összesen három darabot vásárolhatunk, úgyhogy jól gondoljuk át, melyiket használjuk. Ahogy haladunk a játékmenetben, egyre erősebb formula, illetve lőfegyver dokumentumaihoz juthatunk hozzá.

Hála az égnek, azért nem kell órákig játszanunk, hogy elérjünk az igazi csodafegyverekig, a kezdeti arzenál is megteszi, illetve a pályák random generálódásának köszönhetően el tudunk bogarászni az összegyűjthető dokumentációk között. Ide beletartoznak a játék főcéljához szükséges rakéták tervrajzai, ami előrevisz minket a sztoriban. Azért ne csüggedjünk, ha nem találunk meg minden darab dokumentációt, ezek begyűjtése nem szükséges a szint befejezéséhez. Az utolsó küldetés csak akkor nyílik meg, ha sikerült begyűjtenünk a rakéták tervrajzaiból 25 darabot. De ha sikerült kinyitnunk az utolsó küldetést, akkor is van lehetőség visszatérnünk egy véletlenszerűen generált pályához, hogyha esetleg be szeretnénk gyűjteni valamilyen másik formula vagy fegyver dokumentumát.

Ez kémtelenség!

Ez a végtelenített küldetésgenerálás akkor is jól jöhet, hogyha csökkenteni szeretnénk az adott terület DEFCON szintjét, ami tulajdonképpen a szinteken elveszíthető életek számát jelenti. Ugyanis ha egy pályán meghalunk, akkor csökken eggyel a DEFCON szint. Ez többféleképpen történhet. Vagy úgy, hogy belesétálunk egy kamera látómezőjébe, vagy, hogy egy katona a rádióján bejelenti a pozíciónkat. Mindkét esetben az a megoldás, ha lelőjük őket. Mondjuk a kamerák esetén nem kötelező, de sajnos a balról jobbra scrollozó játékmenet miatt nem mindig látható, merre pásztázik.

Ha a DEFCON szint 1 alá esik, akkor elindul egy visszaszámláló 1 percről, ami a játék végét jelenti. Ha sikerül ez alatt az egy perc alatt eljutnunk az adott küldetés végére, akkor megállíthatjuk a visszaszámlálást, és nyertünk. Ámha egy küldetést DEFCON 5-ös szinttel kezdünk, akkor se legyünk könnyelműek, ugyanis a játék beleszámolja mindezt a nehézség generálásába.

Ezzel szemben a „meggyőzés” formula vásárlása a küldetés kezdete előtt automatikusan megnöveli a DEFCON szintet eggyel. Valamint ha ügyesek vagyunk, és a pályán fehér ruhába öltözött tisztet találunk, akkor annak megfenyegetésével szintén növelhetjük azt. Volt eset, amikor a végső küldetésbe DEFCON 2 állapotban kezdtem bele és elbuktam. De szerencsére a véletlen generált pályáknak köszönhetően tudtam növelni ezt a szintet, ezáltal sikerült leküzdenem a végső küldetés akadályait is.

Summa Spyrum

Az első pár óra játék elteltével kijelenthetem, hatékonyan lett kialakítva a kémkedés és az akció egyensúlya. Azért az szomorú, hogy épp a lopakodás lenne a fontos, ámde ez később igencsak háttérbe szorul, és többször fogunk akció-shooterbe váltani. Ettől függetlenül nem tudok teljesen elzárkózni tőle, ugyanis majd megesz a kíváncsiság, hogy a következő pályán vajon milyen dokumentumokat tudok majd megszerezni. A játék legnagyobb hibája talán az, hogy a későbbi szinteken túl sok ellenfél szorul a szobákba, és inkább lesz idegesítő a játékmenet, mint izgalmas.

-Malachit-

Kiadó: Sony Compupter Entertainment
Fejlesztő: Dynamighty
Stílus: lopakodás, akció, oldalnézetes
Publication: 2014 Augusztus