Adott egy Metroidvania-játékmenet, amelyhez antropomorf (azaz emberiként viselkedő) állatokat adván, finoman megtűzdelt beat’em up játékmenettel megspékelve próbál újítani. Ehhez csapjuk a már sablonosnak számító „nem emlékszem a múltamra”-történetet, meg a finoman megfigyelhető koreai befolyást… Már ott is volnánk!

Érdekes története van a Dust: An Elysian Tail-nek. A legelső megjelenése még 2012 nyarán volt az Xbox Live Arcade felületen, amelyet egy évvel később a Windows/Linux/OSX triumvirátus, majd idén októberben a PlayStation 4-es kiadás követett. Nyugodtan mondhatjuk hát Dean Dodrill alkotására, hogy platformról platformra vándorol. De vajon megéri-e PS Plus-ra előfizetnünk eme játék miatt?

Állati

Nem, hiszen a multiplayer fontosabb.  Vagy nem, ez szubjektív. Mindenesetre az Insant Game Collection részeként a Dust jó címnek tekinthető. Ezt nem a történetre alapozva mondom, hiszen szerintem az egy kicsit már elcsépelt napjainkban. Dust a múltjára próbál emlékezni, ám csak két dolog biztos jelenlegi életében: az egyik Ahrah pengéje, amely inspirálhatta a Transistor kardját is, hiszen itt is beszélő fegyverről van szó; a másik pedig Fidget, aki a kard őreként van jelen.

Mindkét személy offenzív módon segíti elő túlélésünket, hiszen míg a kard magától értetődően a fizikai támadásokra épít, addig Fidget lesz a mi „MP-nk”: rajta keresztül varázsolhatjuk le ellenfeleinket.

A Falana névre hallgató világ viszont tényleg állati, hiszen valóban csak emberi tulajdonságokkal megáldott állatokat találunk utunk során. Hol ellenségesen közelítenek felénk, hol különböző questeket dobnak nekünk, amely egyrészt a játék tartamát nyújtja ki, másrészt pedig fejlődésre ad lehetőséget. Szintet lépni pedig ugyebár sosem árt: ha egy picit nehéznek érződne egy-két pályarész, akkor azok a questek segíthetnek ezen. Sosem árt a fejlődés.

Pörög

Ez az, amivel jellemezném a játékmenetet. Kifejezetten nagy tempót diktál még a beat’em up műfajon belül is a Dust! Ilyet már jó ideje nem tapasztaltam, viszont nem eltúlzott, ez a lényeg.

A győzelmeink során belép a jól eltalált RPG-szerű fejlődés is, mert igen, nem csak úgy a vakvilágba lépjük azokat a szinteket a pályák során. Új támadások-kombók nyílnak meg előttünk, amelyek miatt, ha jókor és jó helyen lövünk el, jó helyzetbe kerülhetünk a küzdelem során. Ezekre szükség is lesz, mert a vége felé már tényleg fókuszálni kell. Itt főképp az utolsó bossfightra gondolok, amely finoman szólva… hm, elkalapált többször is, na!

Tetszetős

Igaz, hogy 2D-s játékról beszélünk, de úgy vélem, hogy ennek ellenére is lehetséges jó alkotással előrukkolni. Csak három játékot mondok, ami hirtelenjében eszembe jutott: Shovel Knight, Guacamelee, Rogue Legacy – mind a három bebizonyította különböző módokon azt, hogy ha eggyel kevesebb is a dimenzió, az élmény megmarad.

Ebbe a trióba lépett be a Dust is: a Gameboy Advance-es Castlevania: Symphony of the Night-ra emlékeztető játékmenet szépen párosult a hangulatos Falanával (amely mintha gyerekkorom Disney stílusát elevenítené fel…), illetve a szépen összerakott zenével. A zenére csak annyit mondok, hogy zseniális: a HyperDuck SoundWorks amúgy 2012-ben kiadott soundtrackjére érdemes füleinket „vetni”. Tényleg megéri akár háttérzenének is benyomni, miközben például írunk… 🙂

Plus-ra fel!

Ha már van élő PS Plus előfizetésünk, akkor a Dust ott vár az IGC részeként. Remekül összerakott beat’em up/RPG-ről beszélünk, amelyet talán a történet kidolgozása húz vissza egy kicsit, de a korábban említett három játék mellé büszkén lép be negyedikként. Itt még árat sem kell mondanom, szóval csak annyival zárnám soraim, hogy érdemes kipróbálni, hiszen tényleg nem veszíthetünk vele semmit.

-V-

Kiadó: Humble Hearts
Fejlesztő: Humble Hearts
Stílus: akció, platform,
Megjelenés: 2014 Október (PSN verzió)