A nagy francia forradalom az emberiség történelmének egyik legfontosabb eseménye, így nem véletlen, hogy az Assassin’s Creed sorozat készítői ezt a történelmi eseményt és helyszínt választották a következő játékuk számára. Az Assassin’s Creed. Unity-ben egy fiatal franciát, Arno Doriant alakítunk, aki az utcakövek dobálása helyett az asszaszinok közé lép be, miközben szerelme: Elise de la Serre a templomosok sorait erősíti. Érdekes Rómeó és Júlia-féle kiindulópont, de számunkra az volt a még izgalmasabb kérdés, hogy a játék vajon tényleg meghozta-e a nagyon várt forradalmat a már túlságosan is lerágott csontnak számító játékmenetbe?

Kellemes és kellemetlen meglepetések egyaránt tobzódnak a legújabb Assassin’s Creed játékban, melyben ezúttal a francia forradalom került fókuszba. Hacsak nem éltek egy gamer-mentes övezetben, vagy egy barlangban, ahol mégis bevezették a netadót, akkor már biztos hallottatok az Assassin’s Creed: Unity bődületes bugjairól. Bár nagyon sok – mostanára már híressé vált – bug kikerült a játékból, ugyanakkor még most is súlyos framerate esések és nevetséges bugok csúfítják a játékot. Ez a teszt ezúttal elég nehéz dió volt számomra, mert a mostani értékelési rendszer szerint nehéz pontosan belőni a játékot, lévén azért jobb egy 7/10-nél, de a 8/10-et sem igazán érdemli meg. Hogy miért?

Arno igazi sármőr

Kezdjük először a játék legnagyobb erősségével: a történettel, amely kisebb-nagyobb hibái ellenére is ott van a topon. A játék igazán ütős nyitánnyal kezd: az első küldetésben még nem a francia forradalomban járunk, hanem 1314-ben, amikor a híres templomost, Jacques De Moley-t megégetik, röviddel utána pedig a gyermek Arno Dorian irányíthatjuk, akinek apját egy „ismerős” templomos gyilkolja meg a francia udvarban, azonban bizonyos események (amelyeket nem lövünk le) arra kényszerítik Arnót, hogy fiatal asszaszinná váljon.

Bár a történetnek vannak kliséi, még így is jól össze van rakva és sokkal fókuszáltabb, mint a Black Flagé. Arno szerethető karakter: eleinte kissé hasonlít Gérard Philippe-re a Fanfan La Tulipe-ból, de később komolyabb asszaszinné válik. Igen, érezni némi Ezio kópiát benne, de azért különbözőbb annál, hogy egyszerű klónnak nevezzük.

Tetszett az is, ahogy a történet alakul és a francia forradalom eseményeit felhasználja. Persze roppant egyszerű lett volna az asszaszinokból forradalmárokat gyártani, szerencsére azonban ennél összetettebb a történet. Találkozunk történelmi karakterekkel is, mint a Marquis de Sade és Robespierre, illetve olyan kitalált figurákkal is, akik egy Victor Hugo regényre emlékeztetnek.

Ugyanakkor vannak gyenge pontok is a történetben. Arno és Elise kapcsolata nem valami meggyőző és bizonyos átvezető jelenetek erőltetettek. Találkozunk illogikus, vagy klisés eseményekkel is, de azért összességében dramaturgiailag a játék nem okozott csalódást.

“Vive la Révolution?” Hát, nem igazán…

A történetet leszámítva, a játék egyértelműen inkább csak fejlődés nem az a forradalom, amelyről szól, arról pedig egyértelműen nem beszélhetünk, hogy az Assassin’s Creed franchise első igazi „next-gen” címét üdvözölhetnénk a Unity-ben. A grafikát leszámítva leginkább a harcrendszer és a parkour-rendszer változott – persze mindkettőnek vannak hiányosságai is. A harc realisztikusabbá és nehezebbé is vált: hősünk többé már nem kaszaboló gyilkológép, mint amivé az Assassin’s Creed 2-ben vált. Igen, jobbra-balra gurulhatsz és védheted is magad, de ennek ellenére is le tud kaszabolni egy alacsonyrangú katona. A harcmozdulatok is sokkal kifinomultabbak, igazi kardtáncokkal, csapásokkal és kivégzésekkel.

Ugyanakkor bizonyos fegyverek használata valahogy bénábbra sikerült, mint az előző játékban, mint például a pisztollyal, vagy a puskával célozni sokkal szerencsétlenebb. Emellett lopakodni és bujkálni is tudunk, ez viszont annyira nem élvezetes a játékban és furcsa módon ezt az elemet gyengébben dolgozták ki, mint a Watch Dogs-ban.

A free-form parkour rohangászás realisztikusabb és jobban is néz ki, kár, hogy nem mindig úgy működik, ahogy azt a fejlesztők eltervezték. Sajnos itt is be tudunk ragadni bizonyos épületelemekbe, hirtelen nem vagyunk képesek átjutni egy ajtón, vagy egy ablakon – ez azért ennyi év után elég ciki. Bár a Ubisoft azt nyomta az agyunkba folyamatosan, hogy mekkora királyság lesz az óriási különbség a parkour résznél, én pár apró animációbeli finomságot leszámítva nem éreztem akkor különbséget.

Ez a Párizs megér egy misét? Egyértelműen.

Ha létezik olyan része a játéknak, amelyre a francia „magnifique” illik, akkor az a forradalmi Párizs kidolgozása. Ahogy számítani lehetett rá, hatalmas tömegjelenetekkel találkozunk, rengeteg gyülekező, óbégató, vagy Marseillaise-t éneklő emberrel, szónokokkal, akik ünnepélyes beszédeket tartanak és más eseményekkel, amelyek az emberiség történelmének legnagyobb forradalmához illőek.

Persze az 1700-as évek végén az emberek nemcsak lázadoztak Párizsban, hanem élték a mindennapjaikat, mint bárki más és a Unity nagyszerűen adja vissza a párizsi „peuple” viselkedését az utcákon, vagy amikor a házak belsejébe beszaladva láthatjuk őket. A rablók az első Assassin’s Creedhez hasonlóan ezúttal is megpróbálják kifosztani, vagy megölni a járókelőket, és ha megmentjük őket, akkor jutalompontokat kapunk. Mondjuk, azt nem mondhatnám, hogy nagyon visszavártam ezt régi játékelemet…

Ahogy arra számítani lehetett, a grafika összessége is rendkívül látványos, bár attól az „igazi nextgen élménytől”, amelyet a Ubisoft reklámozott, messze járunk. Persze Párizs épületeinek, templomainak, kastélyainak kidolgozása rendkívül részletes, akár a textúrákat, akár a tükröződési elemeket nézzük, de igazából az Assassin’s Creed IV: Black Flagnél is ez volt a helyzet, és nagyon nagy különbséget nem vettem észre. Ami pedig a polgárokat illeti: nagyobb tömegeknél mindig igazi zombinak tűnnek, és a bugok miatt sajnos néha röhejesen viselkednek.

Le jour de gloire est arrivé?

„A győzelem napja?” Hogy „elérkezett-e”? – ahogy a Marsaillese-ben éneklik? Nem igazán. Ami a bugokat illeti, nem fogok teljes bekezdéseket csak arra pazarolni, hogy azokat ostorozzam, de… ó istenkém. Maradjunk annyiban, hogy ilyen állapotban kiadni egy játékot egyszerűen vérlázító és nem csak az AC fanoknak.

Az agyonajnározott új „parkour” sem akkora nagy etvasz és nem különbözik annyira a régitől, a falakra meg más objektumokra ragadás pedig még most is idegesítő.

Ami a játékmenet zömét illeti: még mindig nagyon Assassin’s Creed II-jellegű az egész, szóval attól függ, hogy mennyire vágysz ugyanarra a játékra: ha igen, akkor a Unity-t összességében élvezni fogod, de ha nem, akkor csak amiatt fogod csóválni a fejed, hogy Mon Dieu, hol van itt a nagy francia forradalom?

Számomra az Assassin’s Creed: Unity egy pusztán jó játék, de nagyon-nagyon messze járunk attól a 9/10-től, amit a Black Flag megkapott, nemhogy egy 10/10-es hibátlan címtől, amelyben titkon reménykedem.
Mivel is zárhatnám ez a soványka 8/10-et, amelyet épphogy megkapott részemről a játék (nagy-nagy jóindulatomnak köszönhetően…) Sacrebleu!

-BadSector-

A játékot a KonzolKirály.hu webáruház bocsátotta rendelkezésünkre!

Kiadó: Ubisoft

Fejlesztő: Ubisoft

Stílus: TPS, akció, Open world

Megjelenés: 2014 November