The Wolf Among Us – Farkassal táncolunk

TESZT – A Telltale játékai mostanában mintha elég sokat forognának nálam… nem elég, hogy a The Walking Dead második évadát is végignyúztam, de utána a Tales from the Borderlands is rám hárult, majd az általam teljesen ismeretlen Game of Thrones kihagyása után (igen, van olyan, aki nem nézi!) Bigby sztorijára vetettem szemeim.

 

Valahogy úgy érzem, hogy ha a TWD-TFTBL-GOT-TWAU négyes közül kellene kiemelnem az úgymond leggyengébb láncszemet, talán pont erre a sorozatra böknék. Félreértés ne essék, nem mondom, hogy gyenge játék (mert nem az!), viszont ez egy kissé elvont címnek tekinthető, amely bár rendelkezik azzal a bizonyos Telltale-féle érintéssel, de mégis nem olyan immerzív, mint a The Walking Dead első évadának a legvége volt, hanem… egy kicsit visszafogott.

ps4pro.eu_the_wolf_among_us_2

Nyomoz ő

A visszafogottság viszont nem nevezhető hibának – maga a játék világa nem evilági (hiszen hol másutt láthatnánk ténylegesen beszélő békát?), bár azt is meg kell vallani, hogy a Game of Thrones a legkézzelfoghatóbb a négyesfogatból.

Szóval a főszereplő, Bigby Wolf – aki maga egy Fable, ebből adódóan szinte legyőzhetetlen – farkassá képes változni, amelyre szüksége is lesz ebben a történetben. Fabletown sheriffjeként ugyanis egy elég komoly ügyet kell felderítenie, ahol egyrészt nem minden az, aminek látszik, másrészt pedig nem minden karakter áll azon az oldalon, amely a miénk. Ez először nyomatékos formátumban a második epizód végén bukkan fel.


…Epizódok; nos,  az öt részből az első kettő nagyon lassú. Ez is a visszafogottság jelzője mögött áll – az első két rész annyira nagy meglepetésekkel nem rendelkezik, hogy a székünkbe kapaszkodjunk, ám a harmadiktól szerencsére beindul a menet. A glamour (magyarul ezt varázslatnak nevezném) meredeken bepörgeti a történéseket, amelyben többek között a Tweedle fivérek pár csőre töltött shotgunnal fenyegetnek meg minket, vagy mondjuk azt is említhetném, hogy Crane finoman szólva is pénzzel tölti meg annak a szereplőnek a zsebeit, akiről kiderül, hogy a szálakat mozgatja a kulisszák mögött. Crooked Man áll ugyanis az egész balhé mögött, ő utasította Faith és Lily meggyilkolását, a Tweedle fivérek és Bloody Mary az ő alkalmazásában áll, szóval kimondható róla az, hogy térdig benne van az ügyben.

ps4pro.eu_the_wolf_among_us_3

Dönt ő

…Viszont meg kell hagyni,  a Telltale részéről remek húzás volt az, ahogyan mi dönthetünk Crooked Man sorsáról! Nincsen automatikusan megírva, hogy meg kell halnia – ha nem szeretnénk, akkor életben marad.

A befejezés maga is szintén rajtunk múlik – itt előre figyelmeztetném a kedves olvasót, hogy SPOILER következik -: Crooked Man életben maradása esetén bizonyítékokat követel tőlünk, majd támad. Itt letartózthathatjuk, megölhetjük, vagy ledobhatjuk a helyszínről. Kiderül az is, ahogy Nerissa indította be az eseményeket a Faith-fejjel a kaland legelején, mivel „te nem vagy olyan rossz, amilyennek a többiek mondanak”. Vagy utána megyünk a válaszok után kutatva, vagy hagyjuk, hogy elmenjen.

ps4pro.eu_the_wolf_among_us_4

Valami hiányzik

A befejezés eléggé fejvakarós lett, ami számomra kevéssé dobta fel annak lehetőségét, hogy ezt a Telltale folytassa. Talán jó is lesz így – hiszen ezen kívül már rég megerősítették a TWD 3. évadát (egy másik szemszögből… talán Glenn?), illetve elkezdték a Borderlands és a Game of Thrones duót.

Ami nem hiányzik, az a szokásos Telltale-féle előadásmód. Ezt már tökéletesre fejlesztették a párbeszéd-opciók és az akciójelenetek ügyes alkalmazásával, amelyet a felfedezős – illetve ezen esetben inkább nyomozós – részek jól kiegészítenek. Viszont ami hiányzik, az számomra a hangulat. Bár a GoT-ot nem játszottam (BadSector beszámolt róla), de szerintem abban is tökéletesen érzékelhető az eredeti hangulata – itt egy picit üresnek tűnt az első 3-4 órában.

ps4pro.eu_the_wolf_among_us_6

Ez a probléma: lassan indul be a történet. Ha durvább rajtot nyomtak volna össze, talán a négy csillag egy felessel több lenne, ám így sajnos csak egy átlagos 4-es lett. Akik a Fables világát ismerik, azoknak biztosan ajánlott, amúgy helyette inkább preferálnám a GOT/BL első epizódot, vagy a TWD első két évadát. Kár érte, de így sem rossz. Egy vételt így is megér.

-V-

Pro:

+ Megvan benne a Telltale-zsenialitás
+ Bigby karakterét jól megírták
+ …beindul azért a történet

Kontra:

– Lassanm nehézkesen indul
– Hiányzik az eredeti hangulata
– Folytatás?


Kiadó: Telltale Games

Fejlesztő: Telltale Games

Stílus: kaland, akció, nyomozás

Megjelenés: 2014 November (PS4 version)

The Wolf Among Us

Játékmenet - 8.4
Grafika - 8.2
Sztori - 9.1
Zene/audio - 8.6
Hangulat - 9.2

8.7

KIVÁLÓ

Ez a probléma: lassan indul be a történet. Ha durvább rajtot nyomtak volna össze, talán a négy csillag egy felessel több lenne, ám így sajnos csak egy átlagos 4-es lett. Akik a Fables világát ismerik, azoknak biztosan ajánlott, amúgy helyette inkább preferálnám a GOT/BL első epizódot, vagy a TWD első két évadát. Kár érte, de így sem rossz. Egy vételt így is megér.

User Rating: 4.3 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu