Igen! Első ránézésre ez az a játék, amivel nagyon is rokonszenvezek, és nyakig belevetettem magamat. A történet lényege, a jelenlegi miniszterelnököt irányítjuk, aki még a szabadnapján sem pihen. Mit ad Isten, a világunkat hirtelen ellepték a gonosz csúnya szörnyetegek. Ezek különböző alakokban jelennek meg, mint a macskaköveket dobáló tüntetők, titkos ügynökök, ellenzéki politikusok, valamint számtalan gonosz kávébabok. Az első probléma ott jelentkezett, a játékról menet közben is üvölt, hogy a készítők sokkal többet álmodtak meg, mint amit valamilyen oknál fogva sikerült megvalósítaniuk.

Fő feladatunk igen egyszerűnek látszik, az egész világot bejárva polgárokat kell a magunk ügye mellé állítanunk. Egy olyan hősökből álló csapatot kell verbuválnunk, akik kérdés nélkül kiállnak a fenyegető rosszfiúkkal szemben. Mindezt úgy tehetjük, odamegyünk a víg polgártárshoz, beszélünk vele, majd megcsináljuk a tőle kapott mini mellékküldetését.

Víg napot polgártárs!

A világ megjelenítése maga szódával elmegy. Szép színes, ráadásul a kalandozásunk során vicces és érdekes NPC karakterekkel találkozhatunk. A mellékküldetések első ránézésre kimondottan agyafúrtak, némelyik egyedi pályák bebarangolásába enged be, míg a másiknál egy, vagy több érdekes tárgy hollétét kell felkutatnunk.

Elsőre a játék hangulata teljesen magával ragadó. Visszaidézi a régi idők RPG hangulatait, bár ezt az olyan öreg motorosok, mint én, tudják csak igazán értékelni. Nosztalgikus élmények kerítenek hatalmukba, régi emlékek törnek fel, ugyanis rengeteg ismerős régi RPG játék mechanikáját látom visszaköszönni.

Egy választópolgár betörése

Miután játszottunk a Citizens of Earth-el egy pár órát, lassan előbújik belőle a kisördög. PS Vita-n például minden egyes szoba közben jó pár perces töltőképernyőt kell bámulnunk. A játék rendelkezik egy sajátos bátor grafikai megjelenítéssel, ami habár jól néz ki, de borzasztó sok töltési időt igényel.

Az elején említett elcsábítós toborzó mód elsőre izgalmasnak hangzik, de a sokadik alkalommal unalmassá válik. Az első pár óra elteltével, annyi polgárral tudunk beszélni, hogy ezek a mini küldetések totálisan feltorlódnak. Egy idő múlva egy felismerhetetlen halom lesz a küldetési naplónkban, és később már azt sem fogjuk tudni, kivel mit beszéltünk meg.

Egyes karaktereknél túl átlátható lesz a feladat végkimenetele, vagyis már előre fogjuk vágni, hogyan beszéljük rá, mondjuk egy fotográfust a csapatunk erősítésére. Ez mondjuk csak az én szubjektív véleméyem, ugyanúgy, mint az a meglátás, hogy ez a játék kinézete jobban megállná a helyét egy okostelefonon vagy egy tableten. Viszont ez a harc rendszer egyszerűen borzalmas.

Egy rém unalmas harcrendszer

Amint elkezdődik a küzdelem, rémesen belassulnak az események. Egy energiarendszeren alapszik az egész, ami teljesen feldarabolja a harc menetét. Tulajdonképpen a könnyű támadásaink nem emésztenek fel különösebb energiát, míg egy igazán erős csapás az egészet eltünteti.

Vagyis amíg termeljük az energiánkat körről körre, addig könnyű ütések hadait vagyunk kénytelenek használni. Amint viszont összegyűlik egy nehéz csapásra való, azt azonnal bevisszük és reménykedünk, az elég lesz az ellenfelünk kifektetésére. Ha esetleg ez mégsem történt volna meg, akkor kezdjük az egészet elölről. Szóval ez nem hangzik valami változatosnak.

Ezután joggal merül fel bennünk a kérdés, miért ezt a szörnyen unalmas rendszert használják? Látható a különböző tulajdonságok fejlesztési lehetősége, de talán pont ezekre kellett volna a hangsúlyt fektetni. Amint szintet lépünk a csapattal, kapunk elkölthető tulajdonságpontokat. Viszont ezeket nagyrészt el is felejthetjük a használat közben, ugyanis a folyamatos energiagyűjtögetés lehetetlenné teszi alkalmazásukat.

Az igazi probléma az, hogy ez a borzalmas harcrendszer tovább ront a játék többi unalmas, ismétlődő részein. A csaták zavaróan sokszor kerülnek előtérbe, és rengeteg rosszfiú vesz minket körbe. Hiába látjuk az elérendő célunkat, csak a frusztrációnkat fogja növelni, a ránk váró, előre látható rengeteg unalmas harc kiléte.

Lenne egy üzenetem a fejlesztők felé, változtassák meg ki ezt a borzalmas harc rendszert. Ehhez a játékhoz egy sokkal egyszerűbb, pörgősebb illene, ami nem nyúlna el az ugyanolyan animációkkal teli végtelen unalomba.

Egy játék, amit még anyámnak se ajánlanék

Alapvetően a Citizens of Earth-nek megvan a maga retrós RPG varázsa, viszont sajnos a repetitív küldetések, a szörnyű harcrendszere borzalmasan unalmassá teszi. A kezdetekben viccesnek talált jelenetek élménye sajnos gyorsan elfakul, és az egész játék átvált egy szörnyű harcrendszerben zajló nagy rohangálásba.

Jobb, és változatosabb poénok, ütősebb képi megjelenítés, lényegesen jobb harci rendszer, jobban a történetbe illő átgondolt toborzási szisztéma helyezné vissza a közepes mezőnybe, saját kategóriáján belül. Ezt a játékot csak fanatikusoknak vagy mazochistáknak ajánlom, számomra megy a süllyesztőbe.

-Malachit-

Kiadó: Atlus

Fejlesztő: Eden Industries

Stílus: stratégia, menedzser, politika

Megjelenés: 2015 január