A középkori időkben veszélyes dolog volt a feltáratlan tengerek vizein hajózni. Gyakran a felfedezők kézzel rajzolt térképeken feltüntetett kincsek után kutattak, amiken néha veszedelmes szörnyek is fel voltak tüntetve. Na, most a Raven’s Cryban szerencsére kevés ilyen vízi lénnyel fogunk összefutni, mondhatni egyel sem, viszont kincses térkép az lesz benne dögivel.

Ahogy az előzetesben leírtam, sajnos a játék bugossága előre megjósolható volt. Játék közben elég komoly összeomlások várhatóak, némelyiknél magát a gépet is újra kellett indítanom. A történetet illetve, a Raven’s Cry analógiájában igazi tengeri ütközetekre kell számítanunk. Sajnálatosan a történetet nem tudtam végigvinni, mert egy bizonyos pontnál teljesen megáll a játék, de addig elég sok hajót kell még kifosztanunk.

A játék két teljesen egyenlőtlen részre osztódik. A legjobb része az a tengeren zajlik, epikus küzdelmekkel, fejleszthető és megvásárolható hajókkal, egészen a kicsi Schoonertől a hatalmas Man-O-Warig bezárólag. Hajókázásunk során véletlenszerűen generált flottákkal találkozhatunk, az Angol, Francia, Spanyol és kalóz frakciókon belül. A tengeri csaták pörgősek, valós időben zajlanak és nagy taktikai ügyességet igényelnek.

Pontosan kell megválasztanunk mikor melyik fajta lőszert használjuk, mert nem mindegyiknek ugyanaz a hatékonysága. Az első gond itt kezdődik, ugyanis az ágyúk magasságának beállítása nem túl precíz, így sokszor fogunk szívni a helyes célzással. A három fajta lőszer kiválasztása nagyon fontos, az ágyúgolyókkal a hajótestet, a láncos golyókkal a vitorlákat rongálhatjuk, míg a sörétessel a legénységet tizedelhetjük.

Alkalmas vagy-e kalóznak?

A hajó menedzsmentje a személyek helyes megválasztásával kezdődik. A legénységgel nincs gond, csak beállítjuk hány főt szeretnénk és az minden kikötőben automatikusan feltöltődik, hiszen hazug bitangok minden kikötőben vannak. Tiszteket a Karib térség minden városában találhatunk, mindnek van jó és hátrányos tulajdonsága, nekünk kell kitalálnunk, melyik a legszimpatikusabb. Például egy jó hajóács a tengeren is meg tudja javítani a hajótestet illetve a vitorlát, persze ha van hozzá elég alapanyag, így megspórolhatjuk a kikötőt. A hajó fejlesztése az egyik legfontosabb, erősebb testet, jobb vitorlát vásárolhatunk vagy a legénység számát növelhetjük.

Mi legyen a cél, Kapitány?

A tengeren történő barangolásunk eléggé leegyszerűsített. A térképen csak rá kell böknünk a kívánt célállomásra, majd a hajó automatikusan megteszi az utat. Ilyenkor figyelnünk kell mint az atom, mert menet közben pillanatra villannak fel a körülöttünk levő hajók, és gyors rákattintással tudunk csak beavatkozni. Ez azért elég gáz. Egy jó navigátorral elérhetjük ugyan az előbb felvillanást, de akkor sem áll az egész másból, mint a térkép sasolása és az időben klikkelés.

Ha sikerült eltalálnunk a megfelelő célpontot, akkor következik a játék egyetlen igazán jó része, a tengeri csata. A döntés minden esetben a mi kezünkben van, egy hajót el is süllyeszthetünk ágyúgolyótűzzel némi XP-ért cserébe, de meg is csáklyázhatjuk, hogy kifosszuk a rakományát. Már csak azért is az utóbbit javaslom, mert így eladhatjuk ezeket az értékeket a legközelebbi kikötőben egy kis extra profitért cserébe. Az egyik kedvenc részem a játékban, megtámadok egy konvojt, minden hajónak lelövöm a legénységét, majd egyesével végigfosztom a rakományát. A zsákmányokat eladom, majd az extra bevételből fejlesztem a hajómat. Ilyen egy jó kalóz.

Ez a lassú víz elmosta a partot

De sajnos amint partot ér Christopher azonnal egy másik játékba kerülünk, mégpedig egy lineáris folyosókon futkosó unalmas mellékküldetésekkel tarkított silány alkotássá válik. Futás közben állandóan beakadok minden fadarabba, szörnyű az irányítás és elég gyengére sikeredett a földi harc is. Némelyik város szinte labirintus rendszerű, rengeteg zsákutcával, így elég sok unalmas futkározás vár ránk, míg eljutunk a kereskedőhöz, vagy a hajóácshoz. Sajnos ez a dolog megpecsételi a játék sorsát, ugyanis ez a rész teljesen megöli a tengeren szerzett jó élményeket. A legrosszabb, amikor kikényszerített földi harcban veszünk részt. Direkt használtam a kikényszerített fogalmat, a főküldetés vonalon haladva muszáj lesz kardoznunk, viszont minden egyéb esetben inkább elkerülöm azt.

Ez a harcrendszer két fő támadási stílusból áll. Van egy könnyű és egy nehéz támadásunk, van még egy pillanatnyi pisztoly használati lehetőség, egy védekezés, elugrás, de ezt az egészet egy borzalmas hitbox rendszerbe ültették. A célpontokat értelmetlenül tudjuk kiválasztani, némelyik suhintásunk átmegy az ellenen, és van amikor nem is látjuk honnan, de leszúrnak minket. Lehetőségünk lesz különleges mozdulatok kifejlesztésére, de annyira felesleges, sokkal egyszerűbb a könnyű támadást püfölnünk, úgy is legyőzhetünk mindenkit. Ráadásul a borzalmas AI-nak hála, az összes harcot lekönnyíthetjük úgy, hogy elszaladunk az összecsapás elől, ekkor az ellenfeleink többsége visszaáll eredeti helyére és ott várakozik, így szinte egyesével legyőzhetünk bármekkora túlerőt.

A játékban találhatunk különböző kincses térképeket, felvehetünk gyanús utazókat, de legtöbbször csak átvernek bennünk, és csak a gyenge földi harcot erőltetik. Ezeket szoktam nagy ívben elkerülni.

Föld a láthatáron!

Kinézetileg a Karib-tenger környezete korhűre sikerült, mindemellett részletesen megalkotott, a kikötők hitelesek, az ottani életforma élethű. A kedvenc részeim a kocsmák, na nem csak az ital miatt, olyan remekül visszaadják a középkor hangulatát, némelyikben egy kalóz történetét énekli el valaki, vagy csak simán muzsikálnak benne. Hosszú perceket el tudok tölteni bennük és csak élvezem a hangulatát.

De sajnos a hanghatások a játék leggyengébb pontjai. Amikor totál eltévedtünk a labirintushoz hasonló városokban, szabályosan idegesítővé válik az ugyanabban a ritmusban csiripelő madarak, és a folyamatosan ismétlődő tengeri hangzások. A karakterek hangjai borzalmasak, néha úgy tűnik elaludt a szinkront felmondó színész, majd valaki hirtelen felébreszti. Raven kapitányé az egyik legrosszabb. A szinkron színész ugyanabban a hangsúlyban olvassa fel a szöveget, és amikor fenyegetőzik, saját maga sem hiszi el, hogy egy igazi kalózkapitány. Így a komoly párbeszédek kimondottan viccesre sikeredtek. Van, amikor az egyik karakternek eltűnik a hangja, így csak Raven kapitány beszél, míg a másik meg csak tátog. Van, amikor a feliratok elcsúsznak, vagy a mondat egyszerűen félbeszakad. A kameranézet vagy csak a lábat vagy csak a falat mutatja, az embereket nem is látjuk. Minél előrébb haladunk a történetben, ezek a bugok csak szaporodnak, olyannyira, hogy inkább már átugrottam az egész dialógust, csak haladjak már előre.

Ez a hajó elsüllyedt

Szerencsére, amikor már kezdett betelni a pohár ezektől az idegesítő hibáktól, a kalandozásaim az agyvérzés közeli állapot előtt időben véget értek. Pár órányi játék után a „The Sleeper Awakes” küldetésnél a játékom mindig ugyanazon a ponton folyamatosan lefagyott. Próbáltam egy korábbi mentésnél megkerülni ezt, de sajnos nem lehetett, majd egy idő múlva már kedvem sem volt a próbálkozáshoz. De attól tartok, ha sikerült is volna előrehaladnom a történetben, akkor sem játszottam volna túl nagy kedvvel, mert a városokban történő rohangálás nagyon frusztrált.

Úgy érzem a jó kalózos játék megszületéséhez jó alap lenne a Raven’s Cry, de ez még nem az a várva várt játék. Ha sosem kéne kitennünk a lábunkat a szárazföldre, akkor ez maga lenne a tökély, mert a tengeri ütközetek piszok jól eltaláltak, látványosak és izgalmasak. De ez a történet egy ilyen gyenge szárazföldi megvalósításban játszhatatlanná teszi a játékot. Elképesztő, hogy a Sid Meyer’s Pirates! óta, nem tudtak egy hasonló volumenű játékot megalkotni. Bár kezdem úgy érezni, a mai grafikai elvárások tévútra terelik ezt a stílust, ugyanis ide ez a fajta megjelenítés szerintem nem szükséges.

 -Malachit-

Kiadó: Topware

Fejlesztő: Reality Pump, Nitro Games,

Stílus: kaland, akció

Publication: 2015 február