Claire Redfieldet és három másik karaktert irányíthatunk a Resident Evil univerzumból, hogy a Revelations 2-ben élőhalottak tömegeivel szálljunk szembe. A játék legnagyobb aduásza a kooperatív játékmenet, illetve ami igazán érdekesség: a Resident Evil játékok történelmében először epizódikus formátumban vághatunk bele a túlélőhorrorba. A legelső rész kalandjaiba vágtunk bele…

Azt a szentségit, ez a játék most tényleg para! Ez volt első reakcióm, amikor Claire Redfieldet irányítva ismét a vérszomjas és emberi agyra és húsra vágyó zombik között találtam magam, Moira Burtonnel, egy fiatal lánnyal egyetemben. Az első epizód első szakaszában ők ketten próbálják túlélni a borzalmakat és kikerülni egy börtönszerű létesítményből, miközben az élőhalottak mindent megtesznek, hogy szétmarcangolják őket.

A játék második szakaszában Barry Burtont, Moira apját irányíthatjuk, akihez Natalia Korda, egy rejtélyes, különös kislány társul. Mivel a történet és a játékmenet a szokásos Resident Evil részeket idézi, ezért felmerült bennünk a kérdés, hogy a Revelations 2 egyáltalán miért lett epizódikus?

Ez a kóter rosszabb, mint Kistarcsa

A rövid válasz: lövésem sincs. A Resident Evil Revelations 2 egyáltalán nem hasonlít a Telltale játékokra, pont olyan, mint a többi Resident Evil, még a kötelező cliffhanger is hiányzik az első epizód végéről. Azt leszámítva, hogy a spin-off sorozat második része, a játékmenet tekintetében a Revelations 2 bármelyik másik részre hasonlíthatna. No igen, azt a tényt leszámítva, hogy a Revelations 2 meglepően jó.

Hogy mitől? Ami a legjobban elismerést érdemel ebben a játékban az a tény, hogy ez a rész tényleg félelmetes – ellentétben például a Resident Evil 6-tal, vagy – számomra – Resident Evil HD Remake-kel, amely bár nem volt rossz, de a „para-méteremet” nem verte ki. Bár a környezet kidolgozása hagy némi kívánnivalót maga után, és annyira nem is fantáziadús, ugyanakkor a szörnyek nagy részét rendkívül részletesen megmunkálták a fejlesztők, méghozzá úgy, hogy tényleg a hideg rázott tőlük. Másrészről rendkívül agresszívak és általában véve kiszámíthatatlanok – bár egy-két esetben hajlamosak voltak – zombimódra – idiótán viselkedni, de ennyi még belefér, elvégre zombik, nem igaz? Ami pedig tényleg elsőrangú, az a módszer, ahogy a játék a feszültséget felépíti.

Éld túl az éjszakát!

Mint minden valamire való túlélő-horrorban, a lőszer itt is ritka, mint a fehér holló, szóval minden egyes golyót alaposan célozva szabad csak kilőni – főleg, ha nehéz szinten játszunk. Jó ideig nem is találtam lőszert Barry Burtonnak és a fejezet végére Claire és Barry tárai is teljesen kifogytak.

Ami pedig mindenképpen pozitívum: a Revelations 2 sokkal fejlettebb abban a tekintetben, hogy a karaktered hogyan tud mozogni, vagy harcolni – főleg az előző RE-kel összehasonlítva (az első Reveleations-t kihagytam). Mozgás közben végre lehet célozni (bizony, Resident Evil 4!) el tudunk ugrani a szörnyektől, illetve guggolva is lehet célozni. Időnként a kamera kissé rosszul mutatja az eseményeket, de összességében a játékmenet sokkal gördülékenyebb, mint az előző részekben.

Mindig tanul az ember

Természetesen nem hiányzik a játékból a manapság már szinte elmaradhatatlan skill-rendszer sem. A képességeidet a tapasztalati pontok segítségével fejlesztheted. Nem állítom, hogy túl forradalmi lenne ez a megoldás (és pár skill eléggé felesleges) de a megszokott túlélő horror játékmenetet kissé feldobja.

A The Last of Us-ra hasonlít az a megoldás, hogy a fegyvereket a műhelyasztalon lehet felspécizni. Ezeket a börtönpálya bizonyos részein lehet megtalálni és valahol mulatságos, hogy kidolgozásukban is erősen emlékeztetnek a The Last of Us-ra. Na jó, legyünk jóindulatúak: ez csak egy „homage”! Hasonlóan a Naughty Dog mestermunkájához itt is a fegyvereink funkcióit javíthatjuk az upgrade-eknek köszönhetően, amelyeket a hatalmas börtönépület bizonyos részein találunk.

A lányom nélkül soha

A műhelyasztalt leszámítva más hasonlóságokat is találunk a The Last of Us a Revelations 2 között. Ok, tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy Barry Burton régi RE karakter, de ettől függetlenül feltűnően emlékeztetett Joelre, illetve a Natalia-val való kapcsolata (egy fiatal lány, aki nem a sajátja, de csatlakozik hozzá) is hasonló.

Maga a történet nem kifejezetten különleges, vagy izgalmas – összességében élvezhető, de nem sokban különbözik a korábbi részek konspirációs teóriáitól, vagy zombi apokalipszis narratíváitól, viszont a két párhuzamos sztoriszál bemutatása egész érdekes megoldás. A két lány, akik hőseinket segítik, szimpatikus és érdekes karakterek – annak ellenére, hogy Moira kiköpött Ellie a The Last of Us-ból

A co-op partnerem nélkül soha

Ugyanakkor, ami mégis lényeges különbség: az a mód, ahogy a lányok „segítik” hőseinket. Miközben a The Last of Us-ban Ellie-nek csak nagyon alapszintű AI funkciói voltak – átpasszolta a megtalált lőszert, vagy döfködte az ellenséget – addig a Revelations 2-ben az un. „aszimmetrikus kooperációs módban” sokkal érdekesebb és hatékonyabb módon segítik hőseinket. Moira például nem bírja elviselni a tűzfegyvereket, szóval nem is fogja használni azokat, helyette viszont… igazi zseblámpa-bajnoknő. Ne tessék röhögni: a Revelations 2 világában a zombikat elvakítja és megbénítja a zseblámpa, illetve Moira így olyan dolgokat is megtalál, amelyeket a vaksi Claire nem képes. No, hova is raktam azt a Duracell reklámot? Ide!

Natalia, a furcsa, kicsit Silent Hilles beütésű kislány még különlegesebb képességekkel dicsekedhet. Amolyan hatodikérzékes („Látom a halottakat!”) képessége van, ugyanis a falakon keresztül is meglátja a zombikat és rájuk tud mutatni. Mondjuk ez a skill még hasznosabb lenne, ha ezeket be is tudná jelölni Barry-nak (á la Mordor/Far Cry 4), de ne kötözködjünk, azért hálóinges kislány létére így is hasznos tagja a duónak. Emellett kis méretének köszönhetően olyan lyukakba is be tud mászni, amelyekbe a termetes Burton igencsak bajosan tudna. Gondolom már ki is találtátok, hogy a játék bizonyos részein csak úgy tudunk továbbjutni, ha a lyukakba beslisszol a leányka.

A lányokat egyébként co-op módban is lehet irányítani, de aki inkább egyedül szeret túlélő horrorkodni (mint például jómagam), könnyen ide-oda kapcsolgathat a két karakter között. Nem mondom nagyobb így a kihívás, de hát mi szeretjük a nagyobb kihívást, nem igaz?

Az igazság odaát van és kicsit alacsony felbontású

Sajnos amennyire szórakoztató és félelmetes a játék, annyira voltam kissé kevésbé lelkes a grafikával kapcsolatban. Egyértelműen előző generációs megjelenítéssel van dolgunk, sőt, ha rosszmájú akarnék lenni, azt is gyorsan hozzátenném, hogy a PS3-as The Last of Us is részletesebb grafikával dicsekedhetett. (De hát én nem vagyok rosszmájú.) Ez különösen a környezetre igaz, a szörnyek és az emberi karakterek ugyanis már sokkal jobban néztek ki, bár egy-két zombi azért lehetett volna kidolgozottabb és Barry Burton is leadhatott volna pár alacsony felbontású pixelt.

Értem én, hogy a fejlesztőknek alacsonyabb költségvetés állt rendelkezésére, de amikor megnézed a lengyel zombis Dying Light-ot, akkor elgondolkozol rajta, hogy a Techland játéka miért néz ki ennyire brutálisan jobban, mint egy ennyire híres sorozat sokadik része?

Egész jó start

A kissé elavult grafikát leszámítva a Resident Evil: Revelations 2 első része egész nívós alkotás: a paraszint és a zombihentelés elérte azt a szintet, amit egy igazán jó Resident Eviltől elvárok. Nem mondanám, hogy a forradalmi játékmenet tekintetében a csúcsokat döngetnénk, vagy akkora katarzis lenne a sztori, mint a The Last of Us-ban, de egy szolid, jól kivitelezett első részről beszélhetünk. Nem tudom még, ez az egész epizodikus struktúra hova vezet, illetve, hogy egyáltalán jó ötlet volt-e feldarabolni részekre a játékot, de az biztos, hogy 5000 Ft-ot megér

-BadSector-

Kiadó: Capcom

Fejlesztő: Capcom

Stílus: akció, kaland, túlélő horror

Publication: 2015 február 25