Tearaway Unfolded – Vissza papírvilágba! [PS Plus]

TESZT – Még emlékszem mikor 2012-ben megjelent a Play Station új marokkészüléke, a Vita. Sok emberrel együtt jómagam is tűkön ülve vártam a készüléket, mivel az remek új lehetőségekkel kecsegtetett, és természetesen olyan játékokkal, amik mind-mind kihasználják a hardver nyújtotta lehetőségeket. És sajnos azok között is ott voltam, akik marha nagyot estek arcuk szebbik felére mikor először kezükbe foghatták a PlayStation Vitát.

 

Nem, hogy „mind-mind” kihasználták a játékok a kis gépezet által nyújtott lehetőségeket, de a legtöbb azt sem tudta, hogy mi mire való a zsebkonzolon. A hátsó tapipad (amiért annyira bezsongtam) opcionális lehetőségeket nyújtott, ahelyett hogy ténylegesen felhasználhattam volna, értelmes, szórakoztató dolgokra. Lehet, hogy ez így a 2015-ös évben már erős túlzásnak tűnik, viszont a ketyere megjelenésekor hatalmas volt a pofára esés.

Megváltás

Ugyan nem mondom, hogy 2013 előtt ne lett volna elérhető PSVita-ra értelmes játék, azonban a valódi megváltást az az év hozta el a konzol számára. Ekkor jelent meg ugyanis a Little Big Planetért is felelős Media Molecule játéka a Tearaway, ami aztán már ténylegesen igyekezett minden feature-t kihasználni, amit csak a gépezet szolgáltatni tudott. A papírhajtogatós világban pedig álomszép környezetben kalandozhattunk karakterünkkel. A megunhatatlan cím végre megnyugvást hozott a Sonynak, mivel mind a konzol, mind pedig a játék eladásai megugrottak.

Melegen üdvözöltük hát a Media Molecule-t a játék-készítők krémjében, kiérdemelt helyüket megszerezték a programmal. A játékmenet, a képi világ, a hangulat és úgy all-a-nature az egész annyira képes volt megfogni a játékosokat, hogy a papírvilág roskadozott – természetesen képletesen – a felhasználóktól. A hirtelen jött sikernek viszont ára volt; bár a Media Molecule szerette volna ha játékuk több emberhez eljut, de a Sony megtartotta a programot a zsebgépre. Így vált a Vita „Tearaway konzollá” és a játék is exkluzív vita címmé.

Felkavart vízfelszín

Természetesen arra meg már régóta számíthattunk, hogy az új generációs konzolok kapcsán a Sony át fogja értékelni a múltban hozott döntéseit, és egy két „exkluzív” címet multiplatformá varázsoltat, hogy megnövelje esélyeit a piacon. Ezen üzleti stratégia „áldozata” lett a Tearaway is, ami cikkünk megjelenése előtt nagyjából 2-3 nappal már elérhető is a PS4-es konzolhoz.
Eleinte rettegtem attól, hogy vajon mit kell beáldoznunk az élményért, mi az amiről az átültetés miatt le kényszerülünk mondani, mi az amit sikeresen át tudnak emelni a készítők. Egy valami volt biztos, a halál mellett, hogy lesz olyan feature amit nem tudnak majd átemelni… De ahogy a halál is kijátszható, úgy dőlt meg a portolási nehézségek ismeretében levont következtetés is.

Lónyugtató több ízben

Minden félelmem ellenére mikor elindítottam a Tearaway Unfolded-et, és elkezdtem ismerkedni a világával, rá kellett ébrednem, hogy a stúdió nem egy remake-t, portot gyártott a 2013-ban megjelent címéhez. A történet sokkalta kidolgozottabb, alapos bővítésen esett át, a játékban lévő tartalom kiszélesedett akár az autópályára csatlakozó földes út. Ez már képes is lett volna eszközölni minden „félszt” amit az irányítás, feature-ok miatt éreztem, azonban még csak erre sem volt szükség.

A játék teljes mértékig kihasználja a PS4-kontroller nyújtotta lehetőségeket, természetesen mindahhoz, amire a Vita-n volt lehetőségünk. Újraszabva, átdolgozva, de minden elem visszaköszön. Amire eddigiekben a zsebkonzol tulajdonosok a Vita hátoldalán lévő érintőlapot használták arra a PS4 touch-padje szolgál, így nem maradunk le az őrületekről.
Sőt mi több, bár ez már csak aranyos plusz, amennyiben csatlakoztatjuk a konzolunkhoz a kamerát, akkor a játékban a nap helyén az arcunk fog lenézni hősünkre. Így mi magunk is megjelenhetünk a papírvilágban.

ps4pro.eu-tearaway-unfolded-2

Frissen, amíg meleg

Mint ahogy azt már megemlítettem a Tearaway Unfolded kiterjeszti az előző rész által felkínált lehetőségeket és magát a világot is. A bővített történet remekre sikeredett, de ezt spoilerezés miatt nem áll szándékomban most jobban kifejteni ☺. Azt viszont már szívfájdalom nélkül leírhatom, hogy a régi pályák megmaradtak, de ezek mellé jócskán beletuszkoltak még újakat is, amik fantasztikusra sikeredtek. Mindezek után csak azt tudom mondani, hogy akinek tetszett a Tearaway az addig csapjon le a cuccra amíg ilyen jól cseng minden, és elő nem bújnak a problémák.

ps4pro.eu-tearaway-unfolded-5

Passzolgatás

Új ötletek is megvalósításra kerültek, ezek közül pedig a legjópofább, hogy a játékbeli karakter ezentúl időközönként hozzánk vághat (a „TV-képernyőn kívülre”) tárgyakat, amiket mi a touchpaddel (vagy a PS-re csatlakoztatott Android/iOS készülék segítségével) elkaphatunk, majd átirányítva visszadobhatjuk a játékba. Ez persze magával hozta azt a lehetőséget is, hogy a képernyőn kívüli tárgyakat a játékba pakoljuk kameránk segítségével (ez akár mobil kamera is lehet).

ps4pro.eu-tearaway-unfolded-6

Bátraké a cseresznye

Meg kell valljam, rettenetesen féltem ettől a produktumtól, mivel nem tudtam elképzelni miként tudják majd a Vita-n annyira szeretett játékot átportolni az új konzolra. Bár többször csalódnék ennyire kellemeset… A játék irányítása teljesen hozza az előző rész színvonalát, nem fogunk plusz, eddig nem ismert akadályokba ütközni, az új lehetőségek fenomenálisak, a történet kidolgozottsága továbbra is remek, az pedig csak hab a tortán, hogy bőséggel kapott bővítést. A hangulata még mindig korrekt tehát egy az egyben képes hozni mindazt, amit Vita-n, és ez azért nagyon ritka jelenség a játékok műfajában.

-Kese-

Pro:

+ Megkapó hangulat
+ Ügyesen megoldott portolás
+ Szellemes játékmenet

Kontra:

– Időnként kicsit bogaras a kamerázás
– A „képernyőn kívülre” hajított tárgyak elkapása
– Időnként ijesztően lassul…

 

Kiadó: Sony Computer Entertainment Europe

Fejlesztő: Tarsier Studios, Media Molecule

Műfaj: Platformer

Megjelenés: 2015, Szeptember 15

Tearaway Unfolded

Játékélmény - 9.2
Történet - 9.5
Grafika - 8.2
Hang/Zene - 8.9
Hangulat - 8.5

8.9

KIVÁLÓ

A Tearaway Unfolded megint csak epikusra sikeredett. A megvariált irányítás, a touchpad kihasználása, és a Vita-feature-ok újrakonfigurált átemelése kifogásolhatatlanul sikerült a Media Molecule csapatának, akik ismételten megvédelmezték pozíciójukat a szórakoztatóipar bajnokainak csarnokában.

User Rating: 4.35 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
Kese is a young talented writer and music producer from Hungary. He loves any styles of music, and movies too. In his free-time he plays action & adventure games.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu