TESZT – 2011-ben pillantottam meg először, de már akkor szerelem volt első látásra. Miközben kitágult szemekkel néztem végig ínycsiklandó, üde és tartalmas bemutatóját, már azon gondolkodtam miként fogok indítani. Látványa és frissessége szinte magába szippantott. Mindenem bizsergett. Folyamatosan mondogattam magamba „ Ez az! Hosszas várakozásom, és türelmem meghozta gyümölcsét és végre valahára olyat fogok kapni, amit már régóta megérdemlek!„ Percről, perce izgatottabb lettem…..Majd végül dobtam egy hátast, amikor a trailer végén megláttam, hogy a  Square-Enix csak és kizárólag japán PSP-re dobja piacra a Final Fantasy Type-0-t!

De hála napjaink divatjának HD, és egyben globális kiadást kapott melynek bizony csak örülni lehet. Ha jobban belegondolok, next-gen konzolokra nem igen jelent meg normális JRPG.  Így nem csoda, ha ki voltak rá éhezve a rajongók. Nem beszélve sajátosságáról, mely abban mutatkozik meg, hogy szakít az eddig jól megszokott Final Fantasy sémával és teljesen új vizekre evez.

Megérkeztek az ászok

Egy fegyverekben és technologiai fejlesztésekben nem visszafogott birodalom hadura CID, úgy dönt,  teljesen leigázza Oriance világát, mert egy teljesen újat akar formálni, amit persze ő vezet. Természetesen nincs oda a mágiáért, ezért első dolgának érzi azon birodalmak lerohanását kik rendelkeznek eme tulajdonsággal. Terve már majdnem megvalósul, amikor hirtelen a semmiből egy 12 kadétból álló elit csapat keresztbe nem húzza a számítását. Ők a Class Zero. Itt vesszük fel a történet folyamát és csöppenünk bele ebbe a nem minden napi kalandba.

Grafika és játékmenet egyben

Mivel PSP átiratról beszélünk, ezért nagy grafikai áttörésre senki ne számítson, de így sincs okunk a panaszra. Újratervezték a varázslatokat, még látványosabbak lettek az átvezető animációk, szebbek a karakterek. Az új megvilágításnak köszönhetően bázisunk, vagyis az akadémia szebb fényben tündököl. Zavaró volt viszont az angol szinkron. Voltak jelenetek amikor a párbeszédek túl voltak szinkronizálva. De semmi gond, ugyanis helyet kapott a japán verzió is, így eredeti hanggal, angol felirattal élvezhetjük a játékot.

Ace mágikus kártyákat részesít előnyben, Seven imádja az ostort, Deuca kisasszony pedig nagyon szeret furulyázni.

Teljesen kihagyták a multiplayer módot. Igen, jól olvastátok. Ugyanis a PSP változatba nagyon hangulatos tudott lenni, amikor kedvenc karakterünkkel besegítettünk egy ismerősnek. Kellemes és nosztalgikus élménnyel töltött el a térképen való barangolás és az itt lévő véletlenszerű harcok megjelenítése. Mész-mész, egyszer csak eltűnik a képernyő és már csata sorba is vannak állítva a karakterek.  Ahogy haladunk előre a történetbe, úgy nyílnak meg előttünk az újabb királyságok, melyeket minden apró titok után kutatva keresztül kasul bejárhatunk.

Ha már itt tartok, megemlíteném azokat az RTS jellegű csatákat, amik itt zajlanak. Csapatokat irányítva, városokat kell felszabadítani az elnyomó osztagok nyomása alól. Itt nem árt némi stratégiai tudást alkalmazni. Ha ezzel végzünk, csak be kell masírozni a felszabadított városba és kiűzni onnan a maradék gazfickót.

Mivel a történet legelején megkapjuk mind a 14 karaktert ( 12 fő + 2 csatlakozott ) így nem lesz gond a fejlődés. A küldetéseket újra tudjuk majd játszani, plusz még a térképen is barangolhatunk, ahol barlangokat, és dungeon-okat is fokunk találni. Nagyon úgy fest, a már megszokott ATB ( Active Time Battle – körökre osztott támadás ) rendszer már a múlté, cserébe valós idejű olykor akciójátékokat megszégyenítő és taktikus összecsapásokban lesz részünk.

Nekem nagyon úgy tűnik a Square-Enix-nél gyerekbetegséggé avanzsált a harcok közbeni kamerakezelés, ugyanis néha itt is adódtak problémák.   Itt egyszerre három karakter áll a rendelkezésünkre, kiket kedvünk szerint váltogathatunk.  Szerintem mindenki megtalálja majd kedvencét, ugyanis mind a 14-en más és más küzdőstílust képviselnek. Ace mágikus kártyákat részesít előnyben, Seven imádja az ostort, Deuca kisasszony pedig nagyon szeret furulyázni.

Viszont küldetések előtt jól meg kell gondolni kiket, szólítunk magunk mellé, ugyanis lényeges szerepe van a csapatösszeállításnak.  A ránk támadó monszták és egyéb lényekkel való viadalok pörgősek és dinamikusak. Abban az esetben, ha feláldozzuk a csapat vezetőjét megidézzük az Eidolonokat. Néhány keményebb ellenfélnél érdemes előhívni őket, de én azt vettem észre, hogy az esetek 95%-át meg lehet oldani nélkülük is. Persze ettől függetlenül nagyon jó érzés Ifrittel  brutálisan nagyot odacsapni az ellennek.

Csapatunk székhelyén, az akadémián lehetőségünk nyílik a többiekkel beszélgetni, varázslatokat fejleszteni, chocobot tenyészteni és még jó néhány szabadidős tevékenység áll majd rendelkezésünkre.  Talán az egyik legfontosabbak a mellékküldetések. Ne számítsatok túl bonyolult kihívásokra, ugyanis általában egy szörny megölésével már ki is pipálható a dolog. Viszont itt elég nagy hátránynak tartottam a fő küldetések közti időlimitet.  Érdemes odafigyelni rá, és okosan beosztani, mert egyszerre csak egy mellékküldetést lehet felvenni, ami szintén ilyen esetben hátrányt jelent.

Zenei aláfestésre viszont semmi kifogás nem lehet. Ha engem kérdeztek érdemes meghallgatni őket külön is. Igaz ismerős dallamok fognak felcsendülni, de köszönthetünk újakat is, mint például a bevezető video alatt felcsendülő What Becomes of Us-t.

Final Fantasy Agito-XIII

Gondoltam érdekességképp felhozom, de ez lett volna eredeti címe a Type-0-nak.  Összegezve, csetlő, botló hibái ellenére nagyon jó és élvezetes darab lett a  Final Fantasy Type-0.  Minden rajongónak kötelező darab, és azoknak is kik most ismerkednek ezzel a stílussal.  Megőrizve néhány régi hagyományt, és felmutatva újításokat bátran kijelentem, hogy a Type alcímet viselő Final Fantasy játék, ha így folytatják bizony nagy jövő előtt áll.

-Parzival-

Kiadó: Square Enix

Fejlesztő: Square Enix

Stílus: JRPG,

Megjelenés: 2015 február