TESZT – Bár természetesen sok olyan kínai termék készül a világban, amely tényleg elsőrangú, azért azt el kell ismerni, hogy a Made in China termékekről kialakult általános koncepció, hogy tömeggyártásban készülnek, és olcsó, közepes minőséget képviselnek. A középkori Kínában játszódó Assassin’s Creed Chronicles: China-ról is valahogy pont ez jutott eszembe: oldalnézetes, platformjáték, amely csak nyomokban viseli az eredeti open world Assassin’s Creed elemeket. Persze, ettől még lehet jó a játék. Jó lett?

 

El kell ismernem, hogy még mindig rajongok az Assassin’s Creed játékokért. Jó, igen, tudom: az Assassin’s Creed: Unity egy bughalmaz volt, a Rogue pedig kvázi egy nagy DLC a Black Flaghez (legalábbis a színtiszta másolata, másik hőssel) és egyébként mindkét játék ugyanaz, mint mindig, de ettől függetlenül még mindig kellően magával ragadott a sorozatra jellemző kiváló grafika, érdekes történelmi helyszín és történet, kellemes sokat fejlődött játékmenet és rengeteg lehetőség.

Amit az Assassin’s Creed: Chronicles ajánl, az egy teljesen lineáris, 2D platformer játék, amely olyan klasszikusokat idéz, mint a régi, 2D-s Prince of Persia, az Another World, vagy más hasonló címek. Örülünk, Vincent? Igen is és nem is…

“I’ve been looking for freedom”

Elnézést az örökbecsű david hasseldorfos idézetéért, de tényleg a szabadság volt a kulcsszó az Assassin’s Creedekben egésze… nos egészen eddig a játékig. (Hacsak nem vesszük figyelembe a szintén 2D-s handheld és okostelefonos játékokat, de én most nem veszem.) Bár bizonyos esetekben, néha másképpen is viszonyulhatsz különféle helyzetekhez, de az Assassin’s Creed: Chronicles: China azért alapvetően egy rendkívül lineáris játék. A pontból a B pontba kell jutnod, és ha meghalsz, visszatöltéskor a katonák mindig ugyanott állnak és ugyanúgy viselkednek.

Az AI nagyjából a szánalmasan gyenge színvonalat képviseli, még egy ilyen 2D-s játék tekintetében is, lévén az ellenséges katonák mindig ugyanúgy viselkednek. Én nem tudom, például a Ubisoftnál szoktak-e beszélgetni a folyósón, de ha ilyenkor nem látják meg a közeledő harmadik kollégát (semennyire sem) akkor gratulálok hozzá! (Hasonló ugyanis a helyzet a játékban, csak katonákkal és hősnőnkkel.)

Bár nem könnyű a játék, de ez nem az ellenség hihetetlenül zseniális viselkedése miatt van, hanem a 2D nézet, illetve a gyakran agyonkomplikált, elszúrt harcmozdulatok miatt, amelyeknek egy részét tökéletes időzítéssel kell bevinni. Ilyen például az egészen egyszerű védekezés is, amelyet pont akkor kell lenyomni (méghozzá nem is egyszerűen) amikor az ellenség üt. Persze, lehet ezt kihívásnak nevezni, de egy ilyen 2D-s mókában az ilyesmivel kapcsolatban én inkább a „szopatás” szakkifejezéssel élnék. Ráadásul megtörik a játék ritmusa is, amely eddig fontos része volt az AC-knek.

Jó asszaszin holtig tanul

Ahogy haladunk előre a játékban, újabb és újabb mozdulatokat tanulunk meg, ahogy az asszaszinunk automatikusan fejlődik. Ez passzív képességekre is vonatkozik és olyanokra, mint az „egészségügyi csík” autimatikus növelése. Az új skillek egy része tényleg szórakoztató (mint például a becsúszós, alulról döfős képesség, vagy a plafonra felcsáklyázás), a többi viszont elég idegesítő. Másrészről elég fárasztó fejben számon tartani az összes ilyen mozdulatot, a 2D-s platformerek tényleg nem arra valók, hogy egy zsáknyi kombó mozdulatot beléjük préseljenek.

Az összes új mozdulatot egy a jó öreg Ezio Auditore de Firenze magyarázza el, akin valószínűleg sokat dolgozhatott a Ubisoft, hogy őt is jól elszúrja. Nem elég, hogy atombénán dolgozták ki, de még a régi szinkronszínészt sem sikerült alkalmazni, így úgy odavágták az egész Ezio karaktert és a hozzá tartozó hangulatot, mint annak a rendje. Sohasem sem gondoltam volna, hogy Ezio idegesítő tud lenni, de itt a Ubisoftnak még ezt is sikerült elérnie, ismét csak gratulálni tudok.

Ami a hagyományos Assassin’s Creed játékelemeket illetve, azért a fejlesztők igyekeztek ezeket belepréselni a játékba: a járókelők között rejtőzködhetünk, csendben megölhetjük az őröket, elrejthetjük a hullájukat, no és nem hiányzik a szokásos tetőn „szinkronizálás” és a „hit ugrása sem”.

Bocsánat, feltételes alakot használtam? Nos, a legfőbb különbség az open world és a 2D-s játék között, hogy itt mindent KELL csinálni és nem lehetőség. Ha például ugyanis nem gyilkolsz csendben, villámgyorsan levágnak. Bár ez nem feltétlen rossz dolog (elvégre tényleg egy orvgyilkossal van dolgunk), de ahogy ezt ebben a 2D-s játékban kidolgozták, az gyakran idegesítő.

Kliséhegyek

Bár a középkori Kína nagyszerű alapot nyújthatott volna egy remek történelmi sztorihoz, sajnos annyira egysíkú, egyszerű és unalmas történettel van dolgunk, hogy még az utóbbi idők kevésbé gyengébb Assassin’s Creed meséi is toronymagasan erősebbek ennél. Nincs például egyetlen érdekes főgonosz, vagy karakter sem, még Shao Yun (aki állítólag Zhengde császár ágyasa volt) csak egy unalmas, egysíkú női karakter, csinos pofikával.

„Én nem tudom, például a Ubisoftnál szoktak-e beszélgetni a folyósón, de ha ilyenkor nem látják meg a közeledő harmadik kollégát (semennyire sem) akkor gratulálok hozzá!”

Nem hiszem el, hogy miközben a Ubisoft egyébként tényleg profi a főgonoszok terén (emlékezzünk a Far Cry 3 és 4 pszichopatáira, de az AC-s Al Mualim is remek karakter volt) miért nem volt képes legalább egy hangyányival érdekesebb negatív főszereplőket kidolgozni ezek helyet a dögunalmas kínai templomos hadurak helyett.

A történet elején Shao Yun meg akar szerezni egy nagyon fontos dobozt, olyannyira, hogy hagyja, hogy elfogják a templomosok. Persze gyorsan kiszabadítjuk a lógó ketrecéből (amely egyébként kicsit kikacsintás az Another Worldre) de kb. eddig tartott a történet érdekes része, utána jönnek a kliséhegyek a gonosz templomosokról és a bátor asszaszin lányról. Abba is hagyom a sztori ecsetelését, mert azonnal elalszom.

Festői grafika

Kár volt a játék többi részét elszúrni, mert egyébként a kínai festményeket idéző, stílusos grafika majdnem hibátlan. A játék átvezetőit és a pályákat is ezzel a pazar vizuális világgal vértezték fel. Különösen az átvezetőknél fogunk ámulni és bámulni – kár, hogy maga a vacak, klisés sztori lerontja az élményt.

A városok kidolgozására sem lehet panaszunk: a középkori kínai utcák a korabeli ruhákba öltözött polgárok beszélgetnek, de az épületek nagyszerű kidolgozásával kapcsolatban sem lehet panaszunk. Minden hiteles, stílusos, kár, hogy átlagos játékélmény lerontja a nagyszerű megjelenítést.

„Minden szabad”? Egy frászt!

OK, szerettem anno az Another Worldöt, meg a régi Prince of Persiákat, de nem vagyok benne biztos, hogy az Assassin’s Creedeket szeretném ilyen stílusban viszontlátni. (Pedig még minimum két ilyen játék hátravan.) Az asszaszinok híres mottója: „semmi sem igaz, minden szabad” inkább erre változtatnám: „semmi sem igaz és semmit sem szabad.” Bizony, hiányzik ebbel a játékból az az elem, amely mindig is fontos volt az AC-kben: a szabadság.

-BadSector-

---

---

Kiadó:  Ubisoft

Fejlesztő: Climax Group, Ubisoft

Stílus: action, adventure, platformer,

Megjelenés: 2015 április