[E3-2015] Uncharted 4: A Thief’s End – Lara Croft elájulna [VIDEO]

ELŐZETES – Egy idősebb Nathan Drake tér majd vissza a negyedik Uncharted részben, amely a PlayStation 4 legújabb kalandja. Az új Uncharted három évvel az Uncharted 3: Drake’s Deception eseményei után játszódik. Drake és Elena letelepedtek, békésen élnek együtt. Persze ez nem maradhat így, különben nem lennének folytatások, nem igaz? Ezúttal azonban a bajkeverő nem más, mint Sam Drake, Nathan idősebb testvére, akinek legfőbb vágya, hogy öccsét ismét visszarángassa a kincsvadász bizniszbe.

Nathannek legfőbb vágya egyértelműen az volt, hogy békében élje le az életét, amikor Sam visszatér – méghozzá a „halottak közül”, Nathan ugyanis megvolt róla győződve, hogy bátyja meghalt. Sam viszont nagyon is él, olyannyira, hogy nagy katyvaszba került – mint mindig. A bátyó ugyanis még inkább forrófejű, meggondolatlan fickó, mint Nathan, pedig aztán ő sem piskóta.

“Ki a kincsvadász a gáton?!”

Sam emellett mélységesen féltékeny is Drake-re, csak azt látja benne, akit már a szüleik is istenítettek – a „mindenben jobb öcsike”. Akinek van testvére, talán ismeri ezt az érzést. A fejlesztők szerint „éppen Sam hiánya ösztönözte Nathant, hogy sikereket arasson.” Mindenesetre igencsak megy a rivalizálás a két testvé között. A fejlesztők azt is elárulták, hogy a játékmenet szempontjából Sam olyan társ lesz Nathan számára, mint amilyen Ellie volt a The Last of Us-ban, csak éppen Sam AI-je más lesz, mivel egy tapasztalt kincsvadászról és nem egy kislányról beszélünk.

ps4pro.eu_news_previews_reviews_and_more!_uncharted-4-a-thiefs-end_2

Sam ugyan életben van, de az életet attól függ, hogy megtalál-e egy kincset Henry Avery-től és természetesen az öccsét kéri fel, hogy segítsen neki. Ennek a kincsnek misztikus ereje lehet, amely Sam életét megmenthei, vagy Samnek azért lehet szüksége rá, hogy egy számlát visszafizessen. A Game Informer újságírói egy olyan átvezető jelenetet is láttak a játékból, ahol az Avery kincs létéről vitatkoznak. Drake szeme valamin megakad, előre lép, szétnyitja az előtte lévő vegetációt és vésett kőszobrot talál.

Mivel Nathan Drake úgy érzi: tartozik a bátyjának, azért nem bírja megállni, ismét kincsvadászatra fogja a fejét. És miért érez így Nathan? Sajnos a Naughty Dog több részletet már nem hajlandó elárulni Drake és Sam múltjáról, úgyhogy mindössze ennyi derült ki a testvér kapcsolatáról.

Az viszont biztos, hogy a jó öreg Sully is szerepel majd a játékban, illetve a rosszfiúknak is sokkal nagyobb szerepük lesz..

Uncharted 4: A Thief's End

A Karib-tenger kincsvadászai

Aki járatos a kalóztörténelemben, biztos hallott Henry Avery-ről, aki a 17. század leghíresebb kalóza volt, így az sem meglepő, hogy a történet Drake és Samet „Libertalián”, egy mitikus kolónián játszódik, amelyet kalózok alapítottak. Ez egy tipikus karibi sziget, amelyet a lenti játékmenetet tartalmazó videóban is láthattok.

Ez mind nagyon király, de mivel épp elég dzsungelt láttunk az előző három játékban, biztos sokatok szeretne végre valamilyen változatosabb helyszínen is kavarni. Nos, jó hír, hogy nem fogjuk a teljes játékot a trópusi szigeten tölteni, havas és városi helyszínekre is el fogunk jutni.

Érdekesség még, hogy a Drake testvérek mellett más kincsvadászok is megjelennek a porondon: név szerint Rafe és Nadine. Róluk még nem sokat tudunk, mindössze annyi világos, hogy Rafe egészen másféle kincsvadász, mint Drake, teljesen más jellemmel, Nadine-nek pedig egy saját katonai osztaga van Dél-Afrikában.

ps4pro.eu_news_previews_reviews_and_more!_uncharted-4-a-thiefs-end_6

Válaszd a saját utad!

Az egyik jó barátom amiatt kritizálta az Uncharted játékokat, mert a túlságosan is lineárisak. Nos, a Naughty Dog ezúttal sokkal több utat és megoldási lehetőséget kínál a játosok számára.

Hogy ezen konkrétan mit értenek? Egész egyszerűen azt is, hogy többféle útvonalat is választhatunk: például egy extra barlanglejáratot, amely más merre vezet tovább, vagy elkerülhetünk egy nagyobb csoport ellenséget is.

Minden útnak következményei vannak, viszont nincs igazán „megfelelő útvonal”.

ps4pro.eu_news_previews_reviews_and_more!_uncharted-4-a-thiefs-end_3

Összetettebb, realisztikusabb harc

Az ökölharc és a tűzpárbaj mindegyik Uncharted játékban elsődleges szerepet játszott és hogy ez miképpen fejlődött, az az Uncharted E3-as videójában is láthattuk. (Ha elmaradt, lent megtekinthetitek.) Sokkal összetettebb, kifinomultabb, kiváló közelharcos animációval, tűzpárbajokkal. Sokkal több interakciós lehetőség is nyílik a harcban, Drake és ellenségei oldaláról is. Drake ellenségei például megragadhatják a lábunkat, ha megpróbáljuk lelökni őket. A Naughty Dog a teljes AI rendszert átdolgozta, így a harc összességében sokkal realisztikusabb, természetesebb lesz.

A harc mellett a felfedezés és a puzzle részek is szerves részét alkotják majd a játéknak. Különféle extra eszközöket is használhatunk majd a sziklamászáshoz, de sajnos a Naughty Dog ezeket még nem árulta el, csak annyit osztottak meg, hogy a puzzle feladványként is szerepelnek majd a játékban.

Természetesen most sem hiányoznak majd felfedezhető kincsek, amelyek érdekessége, hogy további kincsekhez is elvezethetnek.
Az Uncharted 2-höz és Uncharted 3-hoz hasonlóan az Uncharted 4-ben is lesz többjátékos mód, azonban erről még semmit árultak el a fejlesztők.

ps4pro.eu_Uncharted_új_2

Drake utolsó kalandja?

A játék címe miatt elgondolkodtató, hogy vajon ez Drake utolsó kalandja-e, amely akár még a halálához is vezethet? Talán nem meglepő, hogy a Naughty Dog erre nem hajlandó válaszolni.
Annyit viszont elárultak, hogy „sokkal inkább azon dolgoztunk, hogy milyen lehet egy Nathan Drake típusú kalandor bőrébe bújni.” „Hogyan tudunk egy szituációt igazán feltölteni különféle érzelmekkel?” Bár ez azt is jelzi, hogy ez az Uncharted komolyabb lesz, azért nem kell aggódni, a készítők azt ígérték: „lesz humor a játékban.”

Ha már a komoly játékoknál tartunk: a The Last of Us PS4-es portolása sokat segített az Uncharted 4 fejlesztésén. Eleinte csak egy kisebb csapat dolgozott az játékon, méghozzá azok, akik korábban az Uncharted 3-on is munkálkodtak. Később szállt be a team az Uncharted 4-be, nem sokkal azután, hogy a The Last of Us Remasteredet befejezték, végül a Left Behind után a teljes csapat erre a játékra fókuszált.

-BadSector-


Ezért érdemes rá figyelni

+ Uncharted!
+ Javított AI, játékmenet, harc
+ Döbbenetes grafika

Még kérdéses:

– Reciklált lehet a játékmenet
– A sztori még nem annyira ismert
– Milyen lesz a multiplayer?

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu