Bár igaz, hogy mi többnyire a PlayStation témakörében mozgunk, de úgy gondoljuk, erről be kell számolnunk nekünk is, hiszen a Sony nem lépett volna be a konzolpiacra a Nintendo jelenléte nélkül még két évtizeddel ezelőtt.
Satoru Iwata, a Nintendo 4. elnöke (ráadásul az első, aki nem a céget létrehozó Yamauchi családból származik), július tizenegyedikén hunyt el, mégpedig egy epevezeték-tumor következtében. Bár feldolgozta magát egy egyszerű – ám mégis zseniális – programozó pozíciójából, munkássága során a HAL Laboratoriest (ahol dolgozott) a csőd széléről visszavezette a siker irányába, majd Hiroshi Yamauchit váltotta a Nintendo elnöki székében még 2002 májusában. Iwata irányítása alatt jött létre a DS, a Wii, a 3DS és a Wii U is, de a NX-ben is közrejátszott. Programozóként többek között a SNES-es Earthbound, a GB-s Kirby’s Dream Land, de a második generációs Pokémon létrehozásában is közrejátszott.
„A névjegykártyámon vezérigazgató vagyok, a fejemben játékfejlesztő, de a szívemben, egy játékos.” Satoru Iwata 55 évesen hunyt el. Nyugodjék békében.