God of War: Ascension – „Mükéne, ha volna?!” [PS Plus]

TESZT – Titánok, fúriák, küklopszok, mantikórok és a görög mitológiából ismert sok más szörnyeteg próbálja Hádészhez küldeni Kratost, a God of War sorozat örökké dühös spártai harcosát a legújabb részben. Az Ascension a God of War trilógia előtörténete, amelyben végre fény derül rá, a spártai hadvezér mitől is vált olyan elkeseredett, kegyetlen és vérszomja bajnokká, amilyennek a korábbi részekben megismerhettük.

 

A God of War a Sony PlayStation gépekre készült exkluzív játékok legsikeresebb sorozata, igazi húzócím, amely annak idején alaposan felpörgette a PS2, PSP és PS3 gépek eladásait. Az első rész még 2005-ben látott napvilágot PS2-n, azóta a Sony két másik epizóddal is megörvendeztette a nagyérdeműt, illetve kis Sony marokkonzolon, PSP-n is megjelent két külön játék, amelyeknek HD verziói 2011-ben PS3-ra is elkészültek. A rangos múlt alapján tehát igazi nagy durranásra számítottunk a God of War: Ascensionnél is, és rögtön le kell szögeznem, hogy a Sony Entertaiment Santa Monica-ban lévő játékstúdiója bizony most sem okozott csalódást.

ps4pro.eu-God-of-War-Ascension-1

Kratos is ember

Kratost a játékvilágban mindenki úgy ismeri, mint a spártai brutális gyilkológép, aki nemcsak gigászi lényeket szakít miszlikbe, hanem környezetében lévő ókori görög polgárokat is lemészárolják az elszabadult mitikus lények. Ez persze most sem változott, tehát hálistennek Kratos nem vált „jófiúvá”, viszont ebben a részben a háttértörténetnek nagyobb szerepe van, így Kratos motivációi világosabbá válnak, így sokkal emberibbé válik a játékos számára. Ez egyébként nem is olyan könnyű feladat, hiszen aki ismeri a God of War sorozatot, az már régóta tudja, hogy Kratos saját maga ölte meg feleségét és gyermeket az istenek machinációnak hatására – öntudatán kívül.


Az Ascension eseményei hat hónappal a tragédia után játszódnak, így Kratos számára még friss a seb és tíz évvel a God of War első része előtt, így hősünk is fiatalabb. A játékban szerepel Ares, a háború istene, aki itt még Kratos „szövetségese”. Neki adja el Kratos a lelkét, hogy bosszút állhasson az isteneken családja lemészárlásáért. Aki már játszott a God of War első részével, azt is tudja, Ares milyen szerepet játszik majd Kratos sorsában… (Aki meg nem, az anno a PlayStation Plus szolgáltatásnak köszönhetően ingyen letölthetette HD minőségben a God of War 1-et is.)

ps4pro.eu-God-of-War-Ascension-2

Büntess, Kratos!

Bár a sztori a God of War játékok fontos része, azért a lényeg mindig is a mitikus szörnyetegek elleni epikus és brutális harcokon van. Ezen a téren pedig a God of War: Ascensionnel a fejlesztők ismét hatalmasat alkottak. A görög mitológia szörnyei döbbenetesen élethűen kelnek életre, csak azért, hogy Kratos miszlikbe szakítsa, letépje, lángra lobbantsa, vagy más módon üsse, vágja, amputálja karjukat, lábukat, mancsaikat, csápjaikat, skorpiófarkukat. Bizony, ez nem egy finomkodó játék, aki Szép Heléna románcáira, vagy Homérosz klasszikus soraira kíváncsi, az rossz helyen keresgél. Viszont amit a PS3-ból epikus akciójáték szinten ki lehet hozni, azt most is megkapjuk.

ps4pro.eu-God-of-War-Ascension-3

Kratos tömérdek speciális mozdulatra képes, amelyeket fegyvereinek fejlesztése során tanul meg, illetve különböző elementáris varázslatokat is megtanul (tűz, jég, villám és fekete mágia) amelyeket szintén fokozatosan kifejlesztve igazi varázsló, kaszaboló gyilkoló géppé válhatunk. Természetesen az elmaradhatatlan QTE („quick time events”) mozdulatok most sem hiányoznak, amelyeknél egy grandiózus, látványos jelenet során kell a megfelelő pillanatban lenyomnunk, vagy nyomkodnunk a PlayStation kontroller egyik gombját. Újdonság, hogy most már a gamepad karjával jobbra-balra is kell rántanunk hősünket, hogy a dühös mitológiai szörnyetegek kiadós sallerjét elkerüljük. A harc játékélmény tekintetében egyébként alapjaiban sokat nem változott, de ehhez a nagyszerű recepthez szerintem kár is lenne hozzápiszkálni.

ps4pro.eu-God-of-War-Ascension-4

Görög eposzokba illő környezet

Ahogy arra számítani lehetett, a God of War: Ascension grafikája döbbenetes, a fejlesztők tényleg a maximumot hozták ki a lassan hét éves PlayStation 3-ból. A hatalmas, gigászi szörnyek kidolgozása pazar, a mitikus, ókori környezet úgyszintén. Bár a játék felbontása „csak” 720p, de ezt garantáltan nem fogjuk észrevenni, a legtöbb 1080p-s játék textúrái egyébként is 720p-ről vannak felhúzva 1080p-re. A fejlesztők nem sajnálták a különböző effektusokat (pl. tükröződés) sem. A karakterek terén Kratos külseje talán a legkidolgozottabb, de a készítők különös gondot fordítottak a mellékszereplőkre is, különösen a gyönyörű, félmeztelen „hetérákra” (kb. kéjhölgyekre) akik Kratost és a férfi játékosokat próbálják elcsábítani a játék egyik részében.

ps4pro.eu-God-of-War-Ascension-5

Isteni színjáték

A God of War: Ascension egyértelműen kötelező darab a PlayStation 3 tulajoknak, és aki egy kicsit is szereti az elsőrangú akciójátékokat és most fontolgatja, hogy PS3-at vesz, az szerintem tovább ne habozzon, ez a játék elég indok hozzá. Hab a tortán, hogy még többjátékos mód is található a játékban, amelyben nyolc wannabe Kratos mérheti össze pörölykalapácsát a többiekkel. Számomra lényeg persze az igazi, hamisítatlan, brutális God of War élmény, amelyet most is megkaptam a SCE Santa Monica fejlesztőitől.

-BadSector- (2013)


Pro:

+ Kratos előtörténete
+ PS3-hoz képes brutális látvány
+ Kemény csaták érdekes bossokkal

Kontra:

– Az ősrégi játékmenet nem változott
– Egy-két bossfight túl kemény lett
– A sztori itt is lehetne jobb


 

Kiadó: Sony Computer Entertainment Europe
Fejlesztő: SCE Santa Monica, Wholesale Algorithms
Stílus: akció, hack’n’slash
Megjelenés: 2013 március 09

 


God of War: Ascension

Játékmenet - 8.6
Grafika (2013) - 9.1
Sztori - 8.1
Zene/audio - 9.1
Hangulat - 8.8

8.7

KIVÁLÓ

A God of War: Ascension egyértelműen kötelező darab a PlayStation 3 tulajoknak, és aki egy kicsit is szereti az elsőrangú akciójátékokat és most fontolgatja, hogy PS3-at vesz, az szerintem tovább ne habozzon, ez a játék elég indok hozzá. Hab a tortán, hogy még többjátékos mód is található a játékban, amelyben nyolc wannabe Kratos mérheti össze pörölykalapácsát a többiekkel. Számomra lényeg persze az igazi, hamisítatlan, brutális God of War élmény, amelyet most is megkaptam a SCE Santa Monica fejlesztőitől.

User Rating: 4.4 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu