Őrült motokrossz versenyek kilátásban: nemsokára MXGP 2 bejelentés!

Az MCV magazin hátoldalán felbukkant egy teljesoldalas hirdetés, amely egy, eddig nem várt játékot jelentett be csendben. A motokrossz szívében és lelkében – ez olvasható az oldalon, alatta pedig azt, hogy 2015 szeptemberében érkezik a bejelentés. De ki fejleszti a MXGP 2-t? Hát ki más, mint az olasz Milestone…

Az olaszoknak egyet javasolnánk: ne tartsanak több fát a tűzbe egy időben, mert ugye a héten arról írtunk, hogy a Sébastien Loeb Rally Evot is egy jól irányzott mozdulattal eltolták 2015 szeptemberéből 2016-ba, ami általában nem szokott jó ómen lenni. Most pedig úgy tűnik, hogy a motokrossz licenszet kezdik szépen a földbe döngölni – sok szerencsét, a rali-világbajnokság és a superbike-világbajnokság licenszeit már elvesztették, talán nem is véletlenül.

De van azért még itt egy érdekesség: a fejlesztett platformok között a PlayStation 4, az Xbox One és a PC van feltüntetve – talán végre a hátuk mögött lesz az előző generáció? Ezt sajnos szeptemberig nem fogjuk megtudni. Az első rész szódával elment (mint ahogy a motor is nem egyszer eltűnt a szervízben, amit remélhetőleg orvosolni fognak), kíváncsiak leszünk arra, hogy most mit hoznak össze.

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu