Guillermo del Toro: Feladom, nem készítek több játékot

Guillermo del Toro bevallotta, hogy miután egymás után két készülőfélben levő projektje is kukába került, inkább úgy döntött, hogy többet nem kíván videojátékokban részt venni – ezt a Shack Newsnak adott interjúból tudtuk meg.

Két projekt? Igen, először még 2012-ben húzták ki az Insane névre hallgató játéka alól a szőnyeget, miután a THQ kiadó szépen lassan a koporsójába feküdt, a másik pedig a Konami által néhány hónappal ezelőtt kihajított Silent Hills lenne.

 

„Hozzácsapódtam a THQ-hoz, erre ők csődbementek. Csatlakozom Kojima-hoz, erre ő eltávozik a Konami-tól. Úgy döntöttem, hogy nem szeretném tönkretenni mások életét, úgyhogy többet nem szeretnék videojátékokban részt venni. Ha nem így tennék, csatlakoznék valakihez, és felrobbanna a háza, vagy valami ilyesmi…” – mondta a neves rendező.

Úgy tűnik, hogy a Konami nélkül sem dolgozik együtt Kojima és del Toro, holott voltak tervek arra, hogy együttműködjenek a kiadó nélkül is. Persze ők továbbra is barátok maradnak, csak együtt dolgozni nem fognak már. (Talán majd filmrendezőként. Na, az lenne még egy érdekes történet.)

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu