Submerged – Szavak nélkül

TESZT – Az Uppercut Games játéka, a Submerged félredobja az erőszakot: nem akar minden egyes esélyt kihasználni arra, hogy a játékos karakterét megölje, hanem éppen ellenkezőleg: egyszerűen nincs lehetőség arra, hogy meghaljunk. Ehelyett egy víz alá merült város várja, hogy felfedezzük. A türelmesek megérthetik.

A város korlátok nélkül várja, hogy felfedezzük csónakunkkal. Persze, lesznek feladatok, amik kb. azt takarják, hogy az itt-ott elszórt mentőcsomagokat (ebből összesen tíz darab van) megtaláljuk. Amint lecsapunk egyre, automatikusan visszakerülünk beteg testvérünkhöz, Takuhoz, ami azért zavaró lehet, mert általában a környékükön itt-ott vannak titkok, de erről még később fogok regélni.

De miért is ez a lead? Nos, elég gyakran fogunk falat mászni a megkülönböztethetően piros növények segítségével, illetve szegélyeket alkalmazva tudunk feljebb jutni a célunkhoz – valahogy úgy, mint Lara Croft esetében, viszont itt nincsen stamina, szóval korlátlanul tölthetünk időt itt-ott lógva az Uppercut Games játékában. Itt-ott a kameranézet átválthat, de ezzel elősegítik, hogy beláthassuk a környezetünket, utat mutatva eme húzással.

Nagy utazás

A játék ránk bíz mindent. A legelején az első mentőcsomag megszerzése a tutorial, de minden más ránk van bízva: a 8 neves helyszín megtalálása, a 8 élőlény fellelése (akik szintén nem fognak bántani minket, sőt, a delfinek még követnek is minket majd), illetve a város történetét is nekünk kell megtennünk azzal, hogy a városban elszórt hatvan ikont felszedjük. A fő sztori és az imént említett városi rege is kizárólag képekkel, képsorozatokkal van előadva – előbbinél mentőpakkonként négyet látunk (ezek akár chapterekké is bonthatják a gyűjtögetést), utóbbinál pedig egyet-egyet kapunk.

A csónakot is tuningolhatjuk, összesen huszonhat darabot szedhetünk fel városszerte, szépen lassan egyre több boostot adva eszközünknek – erre szükség is lesz, hiszen a város azért nem olyan kicsi és a vége felé már gyorsabb közlekedésre lesz szükség, hogy ne legyen annyi üresjárat.

Ez, ahogy magunkra hagy a Submerged, a Team ICO és a thatgamecompany alkotásaira emlékeztethet, mégpedig jogosan: a saját interpretáció, sőt, a saját tempó is mássá teszi a Submergedet, amely nem sürget – ha szeretnénk csak a város múltjának ikonjaire gyúrni, akkor nincs erre akadály. Ebben segítségünkre lehet majd a látcsövünk, amellyel könnyebben megláthatjuk a célpontokat, amelyeket végül a térképünkre is fog tenni, elősegítvén a maximalisták boldogságát.

Olyankor no halál

Ebben a játékban nem lehet meghalni. A vízi lények nem törik szét a csónakunkat, a balfék csónakvezérlés nem ártalmas, leesni a szegélyekről nem tudunk. Ez egy kellemes, nyugtató hangulatot ad a Submergednek, amely manapság ritka és talán nem eléggé értékelt tényező.

A városról érdemes elmondanom, hogy a poszt-apokaliptikus stílus jelen van, de itt a természet vette vissza az uralmat, amely miatt minden toronyház/magas épület be lett lepve a növények által, érdekes hangulatot adván az egésznek. Ezt még meg is fejeli az időjárás és a napszakok váltakozása: lehet, hogy Takutól még a naplemente pillanatában indulunk el, de kihajnalodik, mire meglesz a következő mentőcsomag.

Nincsenek szavak

A játékban nincs értelmes beszéd. Néhány szó (?) az egész, de az sem teljesen érthető nyelven. Ehelyett tényleg a képekre kell támaszkodnunk. És a zene? Bár tudom, hogy tényleg nagyon gyakran írom, hogy remek a zene, ezúttal tényleg kiemelkedő lett a zongorás kompozíciók tömkelege. Csak kár, hogy ha letérek a fő útról a városi ikonokért, akkor itt-ott egyszerűen lassan megáll a zene, ami nekem zavaró volt.

És a grafika? Nos: Unreal Engine 4. Bizony, ez a játék inkább a négyes iterációt alkalmazza (jó ötlet, mivel adott profitig ingyenes számukra), amely miatt a látványvilág nagyon jó! A víz is remekül hullámzik körülöttünk, már-már túlvilági, hipnotizáló összképpel – de ezt mintha a PlayStation 4 nem bírná: itt-ott torpan a framerate. PC-n erre nincsen gond.

ps4pro.eu-submerged-5

Mi ez a sok negatív értékelés?

Nem értem a Metacritices átlagát ennek a játéknak. Jó, rövid lett – kb. négy óra, de nekem még van mit gyűjtögetnem -, de könyörgöm, mire fel ennek a játéknak adni 4-es, 5-ös értékeléseket?! Szerintem ez, hogy stílusosan elvont, olcsó (15 angol font, Plus előfizetőknek 12), és egy nyugtató, kellemes összképpel vár, ez nem érdemel ilyen alacsony értékelést.

Az Uppercut Games letette az erőszak lantját és a béke kapuját nyitja meg nekünk. Ezt próbálta meg a The Chinese Room is az Everybody’s Gone To The Rapture-rel és én azt mondom: a Submerged JOBB lett, ugyanis utóbbi tipikusan az a játék, amelyet egy kis csapat rak össze minden hype nélkül és szép csendben elismerésre tesz szert.

Úgyhogy ha valami más platformerre lenne igény, akkor én ajánlom a Submergedet. Sutba vágja napjaink trendjeit és korábbi, sikeres játékokra emlékeztet, miközben nem akar nagyratörő cím lenni, hanem egy kis, békés alkotás. Én megadok neki egy nyolcast. Ha hosszabb lenne, már talán a kilences felé billenne a mérleg

ps4pro.eu-submerged-6

V-égszó

Türelmesnek kell lenni a teljes összkép átlátásához. Tény, hogy nem ad a kezünkbe sok segítséget, de a kezdeti lépések után már szárnyalni fogunk. Ilyen a Submerged is: picit bátortalan, lebecsült, de csendben elvégzi a dolgát.

-V-

Pro:

+ Kellemesen nyugtató élmény
+ Így kell audiovizuálisan stílusos lenni
+ Unreal Engine 4: legyen végre ez a standard

Kontra:

– Kicsit rövid, bár nem drága
– Aki nem türelmes, gyorsan rá fog unni
– Itt-ott grafikailag hibádzik


Kiadó: Uppercut Games Pty Ltd

Fejlesztő: Uppercut Games Pty Ltd

Stílus: kaland

Megjelenés: Aug 3, 2015

Submerged

Grafika - 8.2
Zene/Audio - 9.3
Újrajátszhatóság - 3
Irányítás - 10
Hangulat - 9.5

8

User Rating: 3.8 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu