MOZI – Mielőtt hozzákezdenénk a film tényleges, részletes elemzéséhez arra kell, már itt, a cikk legelején leszögezem, hogy a Hitman – Agent 47 című film orbitálisan nagy butaság. Buta az alapkoncepció, a színészek és a rendezés is. A komplett film kiérdemli a „lüke” jelzőt, mivel akkora marhaságok kapnak benne helyet, (amiket gonoszul el is hallgatok a Spoilerezést kerülendőn) hogy azt nem hogy hozzáértő, de laikus filmnéző is személyes bántalmazásnak, sértésnek vesz. Mert amikor a repkedő golyók, száguldozó autók, robbanások és Rupert Friend mögé nézünk, nem találunk mást mint egy újranyúzott rókabőrt, amit nem másért dobtak a piacra, csak mert tudták, hogy a cím rajongói rohannak majd a mozijegyekért.

Természetesen manapság a „lüke” jelző nem egy halálbüntetés a filmekre nézve. Nagyon sok jó filmet láttunk már, aminek se eleje, se vége nem volt, a füle-farka közti különbség is mindössze elméleti volt, mégis ott voltunk a mozi-teremben és végigizgultuk a játékidőt. Ilyen volt példának okáért a Halálos Iramban legtöbb epizódja, ahol mást nem láttunk a vásznon, mint tuningoltabbnál is tuningoltabb autókat, és a film játékidejével arányosan csökkenő szoknyaméreteket. Az adrenalin amit az ilyen produktumok közvetítenek, a pörgős akciójelenetek, a sebesség képes mindenféle agymunka nélkül is elvinni a hátán egy filmet. Vajon jelen esetben is?

Nem sírjuk vissza az elődöt

Tényként fogható fel, hogy az előző Hitman film nem volt egy túlságosan nagy eresztés. Annak kapcsán sem kellett gondolkodnunk a cselekményen, mindösszesen végig kellett ülnünk és élveznünk, ahogy kedvenc bérgyilkosunk fel-alá rohangál és esetenként eltesz láb alól egy-két unszimpatikus alakot. Ebből állt a film, történetileg nem volt szükség alátámasztásra, hiszen az ikonikus videójáték karakter először kapott filmadaptációt. Ha bármi sikere is volt az előző Hitman filmnek az csupán a játéksorozat hátszele miatt volt.

Jelen filmünk, az Agent 47 pontosan ugyanazokkal a paraméterekkel bír, mint amikkel a Hitman– A bérgyilkos rendelkezett. Történetünk szerint (azért egy kevéske csak kellett) a 47-es ügynök ezúttal azok nyomába ered, akik létrehozták őt. (Mert hogy akik még nem tudnák, kedvenc bérgyilkosunk genetikailag lett kifejlesztve…) (BIZONY!) Ebben egy lány segítségére is szüksége van Katia-ra, aki annak az orvosnak a lánya, aki őt magát is létrehozta. (WOW!) Tehát a road movie megkezdődik, a bérgyilkos útra kél, hogy leszámoljon azzal a személlyel aki megteremtette.

Természetesen a szervezet (a lecsengett Mission Impossible után változatosság képpen a Szindikátus), ami védelme alá veszi a doktort, mindent megtesz annak érdekében, hogy hősünk elbukjon.

Na ezt meg lógva hagyják!

Sokszor az volt az érzésem a film nézése közben, hogy az új Hitman film valójában a MIP univerzumában játszódik, és minden pillanatban arra számítottam, hogy Tom Cruise át fog kocogni a képernyőn. Várakozásaimmal ellentétben ilyesmi nem történt, de sok dolgot hagyott a film lógva Hunt ügynökön kívül is.

Példának okáért arra valahogy nem derült fény, pedig bizonyára mindenkit érdekelt volna, hogy Katia miért vadászik apjára (akit tulajdonképpen nem is ismer), mitől vannak emberfeletti képességei, pók-szerű ösztönei stb. És persze maga a Szindikátus is éppen ugyanannak a szellemcsoportnak tűnik a Hitman-ben mint ami a Mission Impossible Rouge Nationban volt. Vajon ezek az egybeesések véletlenek, vagy…. Na nem, ilyet nem is mondunk.

Post Mad-Max

Mindent összevetve a Hitman – Agent 47 egy ütős road-movie, ami az akciójeleneteivel és nem a gondolataival fogja elkápráztatni (na ez igen erős túlzás, inkább csöpp érdeklődést ébreszteni) a nézőt, (nézőben). Az agyunkra a film idejére nem lesz szükségünk, csak egy nagy tál pop-cornra és némi hideg üdítőre a meleg miatt. A feldobott kérdésekkel,  -amikkel a film nagyjából 45 másodpercig hajlandó foglalkozni – pedig egy pillanatig se raboljuk a saját időnket, inkább igyekezzük kiélvezni azt a kevéske pozitívumot – ez kimerül a látványban és a kopasz tarkóban amit annyira szeretünk – amit a Hitman – Agent 47 nyújt.

-Kese-