SOMA – Szörnylátogatóban [VIDEO]

Ezúttal a szörnyek kerülnek bemutatásra a Fűrész című horrorfilm borzalmait idéző SOMÁból, amely két hét múlva már meg is fog jelenni. Az Amnesia: The Dark Descent fejlesztői öt kulcselemet közöltek velük kapcsolatban, ezeket nem árt megjegyezni. Először is, mindegyiknek más mértékű a rosszindulata felénk. Némelyik lehet, hogy csak megdöbben látványunktól és pár másodpercig csak bambán bámul. Egy másik pedig lehet, hogy abszolút ártatlanok felénk, amíg nem zavarjuk meg őket.

Az AI és a taktika a szörnyekkel kapcsolatban típustól függő (ráadásul mindegyikük egy külön témát jár körbe). Így ezzel elérték, hogy folyamatosan zavarban, félelemben tartsa majd a SOMA a játékosokat. Ezt alátámasztja az is, hogy mindegyikükkel csak néhányszor találkozunk, így nehéz belőlük felkészülni. A velük való találkozásnak végeredményére is vonatkozik: egyszer lehet, hogy csak egy karcolást ejtenek rajtunk, egyszer pedig egyből halál van. Nincs HP csík, szóval így is sakkban leszünk tartva.

A Frictional Games tud valamit… ezek ugyanis nem azt sugallják, hogy kidolgozatlan lenne a SOMA. Így aztán szeptember 24-én – amikor megjelenik – lesz mitől félnünk.

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu