LEGO Dimensions – Bütyök+Lyuk=HELIKOPTER!

ELŐZETES – Ez évben már másodszor kerül terítékre számunkra a Lego világa. Gondolom mindenki emlékszik még az első alkalomra, a Lego Jurassic Worldre ami inkább hideget kapott tőlünk mint meleget. Ugyan nosztalgiázni jó volt a programmal viszont ebben ki is merült az összes pozitívuma a dolognak. Hogy őszinte legyek egyszerűen képtelen vagyok a mai napig egy lapon említeni az idei év Lego felhozatalát, az eddig kiadott produktumokkal.

 

Mióta a JW-ről írtam, többször eszembe jutottak azok az időszakok, mikor a Harry Potter, a Star Wars, vagy éppen az ikonikus Indiana Jones kalandjait hajszoltam a Lego univerzumban. Remek pillanatokat éltem meg a programoknak köszönhetően, eddig meg sem említve azt, hogy a legoba implantált címek mellett az univerzum sok „eredeti programot” is elhozott már a világnak.

LEGO 5

 

A nagy E-múlt

A teljesség igénye nélkül meg is említenék egy pár címet, szépen időrendbe amik igazolják azt, hogy a Lego már eszméletlen hosszú ideje uralja a szórakoztatóipart, a maga módján. Elsőként talán az 1999-ben megjelent Lego Racerst említeném meg, ami hatalmas sikereket aratott a MarioKart-szerű játékmenetével, hatalmas poénjaival és átépíthető járműveivel. Úgy raktuk össze verdánkat, ahogyan csak akartuk, semmi nem szabott határt nekünk, végül pedig meg is mérethettük alkotásainkat a remekül kidolgozott pályákon.

Aztán persze sorra jöttek a címek, ám a legtöbbnek kizárólagosan a GameBoy tulajdonosok örülhettek. De 2003-ban megérkezett végül a „multiplatformos” Bionicle játék is, ami ugyan erős középkategóriát képviselt, viszont rettenetesen megdobta a Lego ismertségét a játékosok körében. Napjainkra pedig a –sok részt megélt- Bionicle játékokat leváltani készülnek, a Ninjago és Chima programok, amik úgy érzem, valahogy magasabb színvonalat képviselnek mint elődjük, bár tény és való, hogy sokkal „gyermetegebb” utat választottak nekik.
Elkerülhetetlen volt, hogy a Lego, saját szerencséjét kipróbálja már ismert szériák felölelésével. Így született meg 2001-ben a legelső olyan videójáték ami egy filmes produkciót emelt át a Lego világába. Ez pedig a Lego Creator – Harry Potter volt, ami PC-n tette tiszteletét. Ebből később egy második részt is kaptunk, a Titkok Kamrája alcímmel, de a lényeg csak ez után következett.

A Lego ráérzett, hogy a játékosok kapkodnak a programjaik után, így kiszélesítette a kínálatát, és a konzoltulajdonosoknak is elkészítette a címeit, elsőként a Lego Star Wars The Video Game-t még 2005-ben. Hatalmas sikereket ért el az SW, és ez beindította mind a vállalat vezetőinek, mind pedig a rajongók fantáziáját.

LEGO 2

A növekvő univerzum

Ahogy egyre csak gyarapodtak a Lego világban játszódó játékok, úgy került egyre több minden a program fókuszkörébe. A szuperhősöktől kezdve a fantasy kalandokig minden megkapta a maga bütykös verzióját, később pedig a hozzá tartozó játékot is. Ezek a játékok pedig színesítették a filmvásznakon megismert világokat humoros történetvezetésűkkel, egyszerű mégis szórakoztató játékmenetükkel.

Sokáig etalon volt számomra például, a Lego Pirates Of The Carribien, kedvenceim toplistájának élén stagnált. Varázslatos volt, ahogy egy általam imádott széria megelevenedik a legófigurák által és én magam vehettem a kezembe a történet irányítását. Óriási, és az agyamból kitörölhetetlen élmény volt.

LEGO 3

Bűn szétszórni

Ahogy természetesen az lenni szokott, egy ilyen gondosan felépített világot (pontosabban világok csoportját) nem hagyhatnak csak úgy szanaszét heverészni és kizárólag a maguk útján fejlődni. Pontosan ezen ürügyből kapjuk meg a 2015-ös év végén, kisregényem tárgyát, a Lego Dimensions-t, ami egyesíti a megismert világokat egyetlen, hatalmas univerzummá, sőt mi több, nem csak az eddig megjelent címek érkeznek a játékba, de olyan új nevek is bekerülnek, amiktől eláll a szavunk.
Mikor megnéztem a vállalat erre vonatkozó terveit csak ültem a székben bágyadt vigyorral a képemen. Szinte hihetetlen mennyire nem tudok még most sem szavakat találni arra ami készül a Traveller’s Tale stúdió berkein belül.

LEGO 4

WOWOWOWOW!

Azt már így, a gyengéd novellával felérő bevezető után kapásból megjegyezném, ha megengedik a kedves olvasók, hogy a Lego – Dimensions lesz az eddig látott, valaha megjelent leg (leglegleg) ütősebb program, ami valaha kikerült a kis bütykös figurák szereplésével.

Nem elég, hogy összefoglalja a megismert világokat, egybegyúrja egy hatalmas dimenzió-turmixá, de AKKORA nevek érkeznek még első debütálásukra is a programban, hogy a fejem fogtam izgalmamban. Legfőképpen az fogott meg a készülő produktummal kapcsolatban, hogy a Valve hozzájárulásával végre a már régóta ígért Portal is képviselteti magát a Bütyök-halomban. Mondanom sem kell, hogy én, mint a Valve termékek egyik fanatikus rajongója mennyire is ugráltam örömömben mikor először tudomást szereztem róla. Amikor pedig már készpénznek lehetett venni, hogy helyet kap a Portal a Lego Dimensions-ban lepkéket lehetett fogatni velem.

Annyi tartalommal kecsegtet a Dimensions, hogy a fejem belefájdul, mikor megpróbálom összefoglalni, de dobok egy aszpirint aztán uccu neki! A Starter Pack, ami Szeptember végével már el is érhető tartalmazni fog 3 karaktert, ezek pedig Batman, Gandalf és Wildstyle, ez mellett pedig még Batmobile-t is kapunk, amit nem kevesebb, mint HÁROM féleképpen építhetünk meg, hogy aztán a TOYPADDAL betölthessük a játékba! Három féleképpen! Remélem csodálatommal és lelkesedésemmel nem vagyok egyedül, ugyanis ez valami elképesztő!

LEGO 5

A régi jól bevált…

Az eddig kikerült információk szerint az már biztosra vehető, hogy a játékmenet megmaradt a régiben, ami már azért sem probléma, mert a nagyi receptjét sem dobjuk ki a kukába, csak mert a szomszéd búza liszt helyett kukorica lisztet használ. Tehát maga a játék megtart mindent, ami az eddig megjelent produktumokban jó volt, ugyanúgy szedegetjük az érmeket, verünk szét minden tereptárgyat ami elénk kerül, őrült módjára dobáljuk egymás hegyére-hátára a lego kockákat, hogy valami szédületeset alkossunk.

Persze mindennek a habja nem más lesz mint a többjátékos mód, hiszen úgy buli egy Lego játék nem igaz? Véleményem szerint az egyjátékos mulatság is kielégítő egy darabig a Lego címekben, viszont akkor igazán élvezetes a dolog, ha legalább ketten veselkedünk neki a kihívásoknak.

LEGO 6

Történeti bravúr

Eme remekműhöz pedig egy olyan történetet sikerült levetni, ami aztán minden eddigi „összefogó-próbálkozást” fölöz, méghozzá ezerrel. A story szerint, a legosított „dimenziók” egymásba nyílnak, és lehetséges a kapcsolat ezen világok között. Ezek tökéletesen elvannak egymás mellett, a szokásosnál több kalamajka nincs is, egészen addig amíg Lord Vortech el nem határozza, hogy átveszi a világok felett az uralmat.

Ehhez pedig meg kell szereznie az egész Lego Univerzum alap-építő elemeit, mert aki ezeket uralja, az képes hatalmát gyakorolni minden világban. Célja elérése érdekében pedig kiragad 1-1 karaktert a különböző lego-világokból, hogy azokat rákényszerítse az együttműködésre. Azonban nem számol azzal, hogy hírtelen-verbuvált csapat igyekszik majd útját állni, Batman, Gandalf és Wildstyle személyében. A célunk nem más lesz, mint megakadályozni a gonoszt, amit újfent akkora poénokkal teli köntösbe foglalt a Traveller’s Tale’s hogy az elképesztő.

LEGO 7

Még egy csepp-ömlengés…

Mielőtt még rátérnék azokra a dolgokra, amik kinyírják – mert hogy ki fogják – a Lego Dimensions-t, még had említsem meg itt újra, hogy összevéve minden tartalmat és lehetőséget, amivel az új cím kecsegtet, ez lehetne az eddigi legjobb produkció a Legotól, amit a három éves Ciuyan Miruih-tól kezdve a harminc éve Abdul Mehemed Shallahkon át az ötvenes éveit tipró Willhem Loyd-ig mindenki játszana. Korosztály, szakosztály, társadalmi osztálytól függetlenül mindenki imádná ezt a játékot ám pont ez az a része a Lego Dimensions-nak amit ellehetetlenítettek a készítők…

ps4pro.eu_Lego-Dimensions-8

Szeptember 27

Ezen a szent napon debütál a Lego Dimensions Starter Pack, és ennek az első küldetés és karakter kiegészítői. A kezdő csomagot már megtárgyaltuk, vessünk egy pillantást a külön megvásárolható tartalmakra. A megjelenés napján az alapjáték mellé érkezik a polcokra a Vissza a jövőbe csomag, ami Marty McFly-t, DeLorean-t (az időgépet), a levitáló Hoverboard-ot, és az „A Hill Valley Time Travel Adventure”-t fogja tartalmazni. Ez mellett megkapjuk a Portal 2 packot, amivel Chell, a Companion Cube, Sentry Turret és a Portal 2 Adventure küldetés érkezik.
Mindezek mellett pedig lehetőségünk lesz még befektetni (ha még maradt mit) a Jurassic World (ISTEN SEGÍTS!!!), Scooby Doo csapatcsomagokra, amik már nem hoznak külön küldetést, csupán karaktereket a játékba. Nagyjából ebből áll majd a Lego Dimensions legelső hulláma, meg nem említve azt a hatalmas FUN PACK-ot, amik még 27-én rajtolnak és karakterek tömkelegével dúsíthatják a programot.

További hullámok várhatók November 3-án, Január 16-án (2016), Március 15-én és Május 10-én amelyekkel újabb küldetések és karakterek érkeznek majd a Szellemírtók, a Midway Arcade, Doctor Who, Ninjago, DC, Wizard of Oz, Chima, Simpsons, Gyűrűk ura, The Lego Movie világaiból. Most jöjjön az a fejlövés!

ps4pro.eu_Lego-Dimensions-9

BUMM!!! HEADSHOT!

Minden pozitívuma után a játék sokaknak elérhetetlen lesz, legfőképp azoknak akik mindenképpen a jogtiszta szoftvereket tartják csak járható útnak. Az alapcsomag 100 dollárba fáj, ami egy ilyen szépen felépített játékért teljesen meg is éri, azonban van egy orbitálisan nagy probléma. Az alapjáték csupán a három már megemlített karaktert tartalmazza, és a fősztorit. Ahhoz pedig hogy bővítgetni tudjuk a saját kis világunkat további karakterek megvásárlására kényszerülünk (Skylanders stílusban), amik az előzetes hírek alapján nagyjából 30-60 dolláros összegekbe fognak kerülni.

És ez az a tény ami képes agyonlőni, kizsigerelni majd ledarálni a Lego Dimensions ütős alapkoncepcióját. Nem elég, hogy 100 dollárt (ami egyébként egy elég magas összeg még AAA kategóriás játékok esetén is) kifizetünk az alapcsomagért, ami a játék kezdeti elemeit tartalmazza csak, de kiegészítő csomagonként fizessünk még ki átlagosan 50 dollárt (ami nagyjából egy jól besorolt AAA cím árának felel meg), hogy újabb karaktereket, helyszíneket ismerhessünk meg.

ps4pro.eu_Lego-Dimensions-10

Süllyesztőre szánva

A közel tökéletes játékot így küldheti lángsírba a Traveller’s Tales és a Lego, mivel akkora pénzek forognak itt szóban, amik már egyáltalán nem elhanyagolható mértékűek. Teszem azt, Én, mint Valve rajongó szeretnék kalandozni a Lego univerzumban a Portal-ból ismert játékelemeket kölcsönözve, akkor meg kell vásárolnom a kezdő csomagot 100 dollár fejében, majd hozzá (a még meg nem erősített 50 dolláros) Portal kiegészítő csomagot, tehát összesen 150 dollárt dobok ki az ablakon. Ebből hány darab AAA kategóriás játékot is tudnák vásárolni? HÁRMAT BIZONY!!!

Tehát a Traveller’s Tales arra kér minket, hogy három játék fejében vegyük meg az ő címüket, ami ténylegesen sok tartalommal fog bírni, és remek mókának is ígérkezik (főképp a jármű átépítgetősdi), de azt hiszem mindez kevés ahhoz, hogy ilyen magas árakat fizessünk egy programért. Ekkora pénzek esetében szerintem nincs az a tartalom ami ténylegesen megérné a kifizetést, úgyhogy a jövőben kénytelenek lesznek lejjebb adni az árból, mert ezzel a horribilis összeggel nem csak nekem sikerült fejlövést küldeniük, de még nagyon sokan vélekednek úgy mint én.

LEGO® DIMENSIONS™_20150728102943

Végletekig

Sajnálatos módon az érménk egyik oldalán ott van az a horribilis összeg, aminek a kiadását megköveteli a Lego, ha a Dimensions őrületébe szeretnénk részt venni, viszont azt továbbra is tartom, és ebben ne kételkedjen senki, hogy ez lesz az eddig legjobbra sikeredett Lego produktum, ami olyan lehetőségekkel, karakterekkel és történettel fogja magához vonzani a játékosokat, hogy attól a lélegzetem is eláll. De sajnos mindezek csak azoknak lesznek elérhetők, akik nem sajnálják a 100 dollárt a nyitócsomagra (ez az összeg a megaport jelenlegi állása szerint közel 28000 Ft), amit aztán a tényleges szórakozás kedvéért tovább is kell bővítenünk, további 30-60 dollárokért! (8000-16000 Ft!)
Ugyan mindenki ismerheti már ezt a koncepciót a Skylanders kapcsán, viszont egy olyan kaliberű játékot, mint amilyen a Lego Dimensions nem hiszem hogy el kellett volna kaszálni egy ilyennel, mert gondoljon bárki bármit, a 44000 Ft (100 dollár plusz 60 dollár) aminek fejébe a Lego univerzumban portálozgathatunk TÚL SOK! Ezért a pénzért magunkénak tudhatjuk az Uncharted 4-et, a Metal Gear Solid V Tha Phantom Pain-t, de még a Final Fantasy XIV Heavensward is belefér a kollekciónkba.

A Lego Dimensions lesz az eddig legjobb Lego játék ami valaha megjelent a videójátékok piacán. Ezzel szemben a cucc áráért 2 AAA-kategóriás címet vásárolhatunk, ha pedig még kiegészítőre is vadásznánk, akkor már egy 3-ik AAA is belefér. Bár én is elfogult vagyok a Lego játékokkal kapcsolatban, de ezt tényleges túlzásnak érzem. Azt tanácsolom mindenkinek inkább aludjon párat mielőtt belefektet a Szeptember végén megjelenő Lego Dimensions-ba, mivel rengeteg pénzbe fog fájni, ha ténylegesen bele akarjuk vetni magunkat. Természetesen a tesztel még érkezünk, addig is írjátok össze a listát, hogy mit is vennétek a Dimensions árából.

-Kese-

Amit siratunk:

+ Epikus történet
+ Hatalmas Poénok
+ LEGO PORTAL

Amiért siratjuk:

– Epikusan költséges
– Kicsit rémisztő a nosztalgikus hangulat (Lego JW Flashback)
– Money, money, money, Must be funny, In the rich man’s world

Kiadó: Warner Bros. Interactive Entertainment

Fejlesztő: Traveller’s Tales

Stílus: Kaland, Akció

Megjelenés: 2015. Szeptember 27

Spread the love
Avatar photo
Kese is a young talented writer and music producer from Hungary. He loves any styles of music, and movies too. In his free-time he plays action & adventure games.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu