Unfriended – Leginkább „disliked”…

MOZI – Rengeteget hallgattam mind az iskolában, mind egyes felmenőim szájából azt, hogy az általam olyannyira nagyra tartott és imádott internet milyen veszélyeket is tartogat a laikus internetezők számára, azonban nagyon sokáig elkerülték figyelmemet ezek az intelmek. Ahogy telt múlt az idő, egyre cseperedtem egyszer csak azt vettem észre, hogy ténylegesen elég kétértelmű szituációkba lehet belekeveredni a világhálón, amik ha nem figyelünk oda, akár végzetes veszedelemmé is fajulhatnak. Azonban mielőtt a kedves olvasók most azonnal küldenék magukat offline-ba, azt még had jegyezzem meg, hogy ezek nagyon ritka jelenségek.

Az internettől való „félelmünkre” több alkotás is épített a millennium után, főképp azért mert a nagyközönség hamar kapós lett az ilyen címekre. Megemlíteném itt, az egyik általam nagyra tartott gyöngyszemet, a „Gyilkosság Online”-t ami elég sokáig mérsékelt szintre vágta vissza az online életemet, miközben nap mint nap váltogattam a jelszavaimat a netes fiókjaimhoz, nehogy véletlenül…

ps4pro.eu-unfriended_02

A végtelen téma

Bár több film gerincéül szolgált már a világháló, sőt az utóbbi időben rengeteg olyan rövidfilmet is kaptunk, már amik kifejezetten a szociális hálózatokban rejlő veszedelmeket igyekeznek igencsak hatásvadász módon bemutatni, azonban egyetlen produktum sem vetítette ki üzenetét azonképpen, mint jelenlegi kritika alanyunk, az Unfriended. Az első teljes estés olyan filmről van szó, amiben a főszereplő Macbookjának kivetítőjét figyelhetjük meg a film teljes játékideje alatt. Látjuk, ahogy barátaival konferenciahívást folytat Skypeon, ahogy a böngészőjében folyton váltogatja a Facebook, Wikipedia, Instagram lapokat, hogy minden szükséges információhoz hozzájusson, ami éppen aktuálisan érdekli.

Mint a stílus legelső igazán nagy (teljesestés) produkciója, igyekszik félelmet kelteni, helyenként rémisztgeti a nézőt, hogy a hatására kétszer is meggondoljuk, mely közösségi platformokat használjuk ezentúl.

 

Ugyan ez így nem száz százalékig a teljes igazság. Az előbbi megállapítás csupán arra vonatkozik, hogy mit szeretett volna elérni Levan Gabriadze (az Unfriended rendezője) filmjével. De ez a próbálkozás sajnálatos módon hatalmasat puffant, ugyanis mindaz, amivel a produktum szolgálni képes, az egy bő háromnegyed órás kínlódás, aztán jön a közröhej.
Agyam vesztem

A film tulajdonképpen arról szól, hogy végigvizslathatjuk egy baráti társaság konferenciabeszélgetését, amibe becsatlakozik egy általuk (elég sokáig) ismeretlen tag, aki példamutató trollkodásba kezd szereplőinkkel. Több kompromitáló anyag felkerül az internetre, az anonym alanyt pedig nem sikerül kirekeszteni a beszélgetésből, még kapcsolat bontás, és újra hívás esetén sem. Ahogy halad előre a történet azt is megtudhatjuk, hogy a zaklató egy régi jó ismerős, aki az internetre felkerült, – róla szóló – anyagok miatt dobta el az életét a múltban. Pontosabban valaki az ő accountjait használva zaklatja a baráti társaságot Skypeon, Facebook-on és ahol éri. Egy eddig sosem látott bosszúhadjárat veszi kezdetét a vásznon, úgy, hogy mi mást nem látunk, mint a Macbook kijelzőjét, a böngészőt és a közösségi modulokat.

ps4pro.eu-unfriended_03

Ötletnek pompás

Az Unfriended alapkoncepciója elég életerős, bár nem egyedülálló azt meg aztán végképp nem lehet elmondani róla, hogy túlságosan eredeti, hiszen hasonló alkotások születtek már a közelmúltban.
Ezek ugyan rövid és kisfilmek voltak, viszont azt kell mondjam, sokkal sikeresebben tudták alkalmazni az eszközöket és lehetőségeket mint az Unfriended csapata. Attól függetlenül – bár ez magánvélemény – hogy egy film a világhálón játszódik, nem árt egy-két valós helyszínt beiktatni, mivel a folyamatos képernyőbámulás egy idő után frusztráló, lehangoló a nézőkre. Nem beszélve arról, hogy manapság az emberek java része a számítógép előtt tölti a nap huszonnégy órájának minimum egy ötöd részét, ki a fenének van kedve még a moziban is azt bámulni? Hát azért járunk még mindig?!?

Az összes probléma tehát ami a filmet övezi, és ez engem teljes mértékig az elutasítás felé is taszított mikor próbára tettem magam, hogy rettenetesen bután használja a világháló által nyújtott lehetőségeket, amik nem merülnek ki abban, hogy üzeneteket küldözgetünk egymásnak vagy éppen konferencia videohívásba bonyolódni. Abba meg aztán végképp nem lehet nem belekötni, hogy mennyire is otrombán igyekszik letolni a torkunkon az agyonrágott történetét…

ps4pro.eu-unfriended_04

NA NE MOND, TÉNYLEG????

A kiszámítható események a filmet teljes egészében a középkorig taszigálják, ahol akár egy bábszínház produkciós vezetője egymaga is képes lenne mindezeket előadni egy paprikajancsi babával és egy vén vasorrú banyával. A színészi játék olyan ramaty, hogy azt cirkuszban kellene mutogatni, a történet veszetés kiszámítható, mint egy másodikosztályos matematikai példa a kamerakezelés pedig… Ja az nem is volt…

UNFRIENDED - 2015 FILM STILL - Blaire (SHELLEY HENNIG) and Mitch (MOSES STORM) are terrified that the end is near - Photo Credit: Universal Pictures  © 2015 Universal Studios. ALL RIGHTS RESERVED.

UNFRIENDED – 2015 FILM STILL – Blaire (SHELLEY HENNIG) and Mitch (MOSES STORM) are terrified that the end is near – Photo Credit: Universal Pictures © 2015 Universal Studios. ALL RIGHTS RESERVED.

Felhívás szereplésre

Ugyan bármennyire is kutattam az interneten nem találtam összefüggést az Unfriended és a Blumhouse között, bár az nagyon sok mindent megmagyarázna. A film készítőinek több mint valószínű csak a kiadással és forgalmazással kapcsolatban kellett díjakat felszámolnia, mert maga a produkció garage-made-nek felel meg (sajnos ez minőségileg is ezt mutatja). Ezért is jött a világrengető ötlet.

Mivel a film a sokszorosát hozta be a kiadási költségeknek (bár ez akkor is meglett volna ha kizárólag a nyugdíjas otthonokban vetítik), ezért úgy döntöttem összetrombitálok egy bagázst. A számítógépem kijelzőjét és egy webkamerát használva elkészítjük a WEB-Matyik, Avagy az Online Bosszúállók című filmet! Jelentkezni a….

-Kese-

Unfriended

Színészek - 4.5
Rendezés - 5
Történet - 3.2
Stílus/Látvány/Zene: - 3.5
Hangulat - 4.5

4.1

GYENGE

Az Unfriended egy rettenetesen bugyuta alkotás, bosszantóan ramaty színészi játékkal, elképzelhetetlenül (senki ne haragudjon meg, de nincs rá jobb szó) sz.r történetvezetéssel, bosszantó fix képpel, ami még a Paranormal Activity-t is szégyenbe hagyja az ottani rögzített kameraállásokkal. Hihetetlen, hogy az ilyen filmek egyes helyeken még a tízes skálán is elérik az 5-6 pontot, pedig mindaz, amit elénk tártak a jómadarak az egy kifejezhetetlenül gagyi filmjáték, ami a Trash kategória legaljába sem illene bele.

User Rating: 4.55 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
Kese is a young talented writer and music producer from Hungary. He loves any styles of music, and movies too. In his free-time he plays action & adventure games.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu