Elle King: Love Stuff – Apja lánya

SPOTIFY – Tanner Elle Schneider a californiai Los Angelesben látta meg a napvilágot 1989 Julius 3-án. A neves színész, Rob Schneider lányaként hamar hírnevet szerzett magának, ha nem is apja révén, de tömeges botrányaival, a törvénnyel való összetűzéseivel hamar felkapták a nevét. Még csak 16 éves volt amikor megszerezte legelső hamis igazolványát, amivel aztán az éjszakai klubok egyik törzsvendégévé vált. Persze az életvitel nem volt sokáig folytatható, hamar kiderült, hogy hova is jár el a tinédzser éjszakánként, és a kiérdemelt szobafogság mellett még a bírósággal is meggyűlt a baja. Elle King egyik legjobb lemeze az Elle King Ex’s & Oh’s.

 

A bulvárt félretéve a zenei életre való lépése 2012-re írható, amikor is kikerült legelső single dala, a „Good to be a Man” ami letölthető formát öltve került a nagyközönség elé. Kicsit később, az RCA & Fat Possum Records stúdiójából kikerült legelső EP-je is, ami a The Elle King nevet viselte. Az akkor még kiforratlan fiatal nem tudott túl mély benyomást gyakorolni a hallgatóságára, még akkor sem, hogy ha a Schneider név mentőkötele folyamatosan húzta is felfele a ranglistákon.

 

A név kötelez

A kezdeti nehézségek nem jelentettek túl nagy akadályt Elle-nek, nem adta fel zenei karrierjét. Időről időre jelentkezett egy-egy single dallal, mint amilyen a „Catch us if you can” volt. Ugyan túl sok cím nem fűződött a nevéhez a 2015-ös év elejéig, pontosabban a februári hónapig, viszont ez az időszak fordulópont volt az énekesnő életében. A sztárpalántának sikerült végre megjelentetnie legelső lemezét, a Love Stuffot, ami mind stílusával mind pedig hangzatos dalszövegeivel, a hangszereléssel sikeresen vette a NAGYBETŰS zenei ipar akadályait, míg végül fel nem került a Spotify lejátszási listáinak az élére.

 

A legjava egy helyen

Elle sikere abban rejlik, hogy olyan stílusok ötvözésében találta meg saját önkifejezését, amik ritka jól mutatnak együtt. Vegyítve a rock-ot a blues-al, a soul-al és a country-val egy olyan egyveleget kapott végül ami kitűnően fekszik a hangszínéhez, és remekül kiaknázza a képességeit. Érdes, kissé mély ám még mindig nőies hangja képes felvenni a ritmust a dallamok fel-le csúszásával ami végül egy remek hangzásvilágot produkál a Love Stuffnak ami egyszerre igyekszik bemutatni, hogy milyen pörgős, bulizós is képes lenni ez a zenei irányzat, az mellett, hogy a lassabb balladák sem kerültek háttérbe szorításra, ami a blues egyik alappillére.

 

Dallamos, mint Schneider

Plusz pozitívum Elle egyébként is kiemelkedő hangja mellett, az album hangszerelése. A Soul elemek be-beköszönése, a virtuóz zongoraművek, a blues-tól megszokott fúvós hangszerek meg-meg jelenése, a rockos vérpezsdítő gitár kíséret és természetesen a country stílusjegyeit hordozó ritmusvilág egy egészen új élményt ad a hallgatóságnak. Nem mintha ő lenne a legelső aki ilyen stílust képvisel, viszont azt már mindenképpen meg kell említeni, hogy Elle remekel ezzel a stílus-turmixal. Mintha csak rá szabták volna.

 

Újabb nap feldobva

Elle Schneider ügyesen vezeti végig az embert az albumán, a mondanivalóján számról-számra. A hangulat azonnal képes megfogni a hallgatót és a kiadvány végéig egy pillanatra sem ereszti el. Végtére is ez a dolga egy jó zenei albumnak. Hogy elkapjon a hangulatával, megtartson a mondanivalójával és pezsdítsen minden pillanatban amíg véget nem ér. Ez az amire a Love Stuff képes, ez az amire az énekesnő szánta.

 

BTP

Ugyan az album közel sem hibátlan, vannak időnként olyan elemek, (mint például az America’s Sweethart) amik egy pillanatig sem tudnak elkápráztatni. Ilyen a Sweethart aminek a végéig úgy éreztem, hogy a színész-csemete mást sem csinál csak kiabál, azonban ez mindössze egy dal a 12-ből, így semmiképp sem lehet ez alapján leírni a Love Stuff-ot. Bátran ajánlom minden olvasónak és zeneszeretőnek, mivel kellemes időt lehet eltölteni az albumot hallgatva.

Sőt mi több, a Last Damn Night című száma be is került a PS4Pro BestToPlay kollekcióba, mivel tüzességével, rockos felépítésével azonnal belopta magát a szívünkbe. Nem beszélve arról, hogy egy-két fejlövés leadása hatalmas élmény miközben Elle karcoló hangja üvölt a fülünkbe!

-Kese-

Elle King: Love Stuff - Apja lánya

Zene - 7
Szöveg - 7.5
Stílusában - 7
Újdonság - 7.5
Divatban - 6

7

Ugyan Rob Schneider lánya egy igazán tehetséges énekes, ez az album mégsem lett egy kiemelkedő produktum az idei felhozatalban. Minden bizonnyal megállja a helyét a palettán a többi tömeg-kiadás között viszont nem egy atombomba, ami felrobbantaná az agyunk hallgatása közben. Kellemes időtöltés, a stílus rajongóinak nagyon ajánlott.

User Rating: 3.55 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
Kese is a young talented writer and music producer from Hungary. He loves any styles of music, and movies too. In his free-time he plays action & adventure games.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu