Star Wars Battlefront: Season Pass? Ultimate Edition? Mindkettő lesz

Nem meglepő módon az Electronic Arts és a DICE Season Passt fog kínálni a Star Wars Battlefronthoz, amelynek a bétáját még mindig játszhatjuk, ugyanis egy nappal kitolták a határidőt a mai napig. Szóval újfent a szokásos szituációra számíthatunk: alapjáték, aztán négy DLC a későbbiekben. De nézzük a csúf anyagiakat, ugyanis szót kell ejteni róluk…

Szóval a Season Pass 50 dollárba fog kerülni és négy DLC-t fog tartalmazni, viszont akik lecsapnak erre, két héttel korábban kapják meg a pakkokat, illetve egy Shoot First emojit kapnak. Az utóbbinak sok értelme nincs, az előbbi viszont azért elég durva húzásnak tekinthető. Tessék előre perkálni a korai hozzáférésért! Pont, mint a Battlefield 4-nél.

Az Ultimate Edition pedig az alapjáték Deluxe kiadását és a Season Passt tartalmazza – az ára ennek már elég húzós: 120 dollárt kérnek érte, amit egyszerre kiadni errefelé nem éppen gyakori látvány egy játékért. Remélhetőleg maga a játék jó lesz, akkor talán nem lesz gond ebből – megjelenés november közepén.

Kiderült az is, hogy a Cargo mód a Capture The Flag adaptációja lesz 6v6 felállással – a meccs 10 pont, vagy 15 perc után fog majd véget érni. A Droid Runban dettó 6v6 mérkőzések lesznek, ezekben nem lesznek hősök/gonoszok (arra ott lesz a Hero Run!), három droidot kell majd megtalálnunk.

Web Hosting

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu