TESZT – Akárhányszor az internet viharos óceánjának part menti vizein szörfözgetek és belefutok a Dragon Quest névbe, mindig kellemes mosoly szalad végig az arcomon. Eszembe jut, hogy mennyi kellemes órát köszönhettem a sorozatnak még kis-tacskó koromban, hányszor indultam el az eposzi hősök kalandjaira a Nintendo Super Nes konzoljával. És igen, a konzolnevekben jártasabb személyek most biztos elgondolkodtak azon, hogy mikor is volt ez, de segítek; 1995.

 

Bizony, én magam a franchise-t 1995-ben ismertem meg, (3 évesen o.O) bátyám konzoljára portyázva. Az első élmények még a mai napig élnek bennem, és nem is voltam rest, az akkor megismert szám szerinti 5-ik epizódot felvezető nagy elődök bepótolására a későbbiekben. 2001-re már betéve ismertem az univerzumot, és örömtáncot jártam akárhányszor új cím jelent meg az üzletekben. Sorra követtem az általam imádott hősök kalandjait napjainkig. Ennek fényében pedig ki merem jelenteni, hogy ha játék szériákról beszélünk, akkor első helyen kell megemlítenünk a Dragon Quest-et.

Az életutunk is

Akik nem igen ismernék a sorozatot, azoknak tartanák egy rövidke történelem órát a Dragon Quest-ről, ugyanis az első rész az maga az élő történelem. Mikor a Dragon Quest (Dragon Warrior) 1986-ban megjelent akkor még a NES gépek uralták a családi kütyük szórakoztató iparágát, a Square Enix még csupán Enix volt, a Role-playing (RPG) játékok pedig még alig hogy elkezdtek feltűnni az éterben.

Elég régen volt már azonban nem árt tudni, hogy azóta a játék kereken 31 címmel üdvösítette a rajongókat, amikbe bele tartoznak a fővonalat követő programok és a Spin offok is, viszont nem számoltam bele, azt a mérhetetlen mennyiségű Anime-t és Manga-t amit még ráhúztak a Dragon Questre. Áttekintve a cím történelmét időnként úgy éreztem, hogy egy a Csillagok Háborújával felérő univerzum történetét kutatom ami már az információ gyűjtésnél is gyakorta mosolyt csalt az arcomra.

Sokan nem tudják, – és ezt csupán érdekességként – hogy a Dragon Questet megálmodó úriember, Akira Toriyama-nak köszönhetjük a napjainkban is folytatást kapott Dragon Ball mangát és animációs sorozatot, amit legelőször Akira vetett papírra. És ahogy a Dragon Ball univerzum is megélte azt, hogy Akira visszatérjen hozzá egy új széria erejéig, úgy a Dragon Questet sem hagyja magára továbbra sem. Bár azt nem mondhatjuk, hogy a soron következő spinoff kapcsán túlságosan aktív munkát végzett volna, viszont azt már bátran, hogy szemmel tartotta azt, a legelső lépésektől kezdve.

Ne vezessen félre a cím!

Attól eltérően, hogy a cím egy interaktív novellát sugallna, a Dragon Quest Heroes-ban nem a történet kapja meg a főszerepet. Legalábbis a tesztelés folyamán én nem tudtam túlságosan beleélni magam az egyébként is halovány sztoriba, annál inkább megragadott a játékmenet. Ezúttal nem féltek a srácok kölcsönözni a jó dolgokat és a projektjüket egy az egyben a Koei Techmo féle Dynasty Warriorsra építették, ami az egyik legmeghatározóbb Hack’n Slash cím még napjaink erős felhozatalában is.

A Warriors alapkoncepcióját bővítették ki saját maguk szájának íze szerint, így rengeteg RPG elemmel, idézhető kreatúrákkal, loot-al és a már megszokott szerepjátékos elemekkel találkozhatunk, miközben H’n S stílusban nyargalunk végig az egyébként remekül felépített pályákon minden elénk kerülő ellenfelet kivéreztetve.

Ez remekül hangzott már a játék első megmutatkozásakor is, így tűkön ülve vártam, hogy kezem közé kaparinthassam a programot. Mikor pedig végre megtörtént, és betöltöttem a The World Tree’s Woe and the Blight Below-t (ezt többet le nem írom 😛 ) kellemes meglepetések hada fogadott amiket aztán kontrázva váltottak a negatívumok is sorra, sajnos nem éppen egyenes arányban. Na de ezt fejtegessük kicsit…

Quest Warriors

A homály födte történetet félrepakolva igyekeztem a játékmenet és annak elemei boncolgatását végrehajtani, miközben kétségbeesetten kutattam a relatíve hamar bejárható pályákon az ellenfeleket. Ez elég hülyén hangzik egy hack’n slash kapcsán viszont időnként tényleg keresgélnem kellett. A legnagyobb negatívuma a Dragon Quest Heroes-nak az az ellenfelekben rejlik, mivel hogy elég szerény számban jelentkeznek csupán. Az akció dús játékmenet időnként hosszú percekig tartó rohangálást és kutatást jelenthetett a fejlesztőknek, ugyanis egy cseppet sem használták ki a teret, amit a lekreált helyszínek nyújtottak volna.

És itt jönne akkor a kérdés, hogy akkor miből is áll a Dragon Quest új spin off-ja, ha ennyire kevés lehetőségünk van a harcra. Persze iménti kijelentésem csupán relatíve értendő, a legtöbb hadszíntéren ugyanis bosszantóan kevés ellenféllel volt lehetőségem harcra kelni, legalábbis a Dinasty Warriors-hoz képest. De sajnos azt kell mondjam, hogy ténylegesen csak és kizárólag ebből áll a játék. Egy hosszú percet végigrohanva lekaszabolunk pár elénk kerülő szörnyeteget, ezt megismételjük (!) párszor, hogy aztán a BOSS fight következzen, ami után egy újabb pálya következik, amin újra megtesszük mindazt amit az imént levetettem.

Természetesen az ismétlések között loot-olunk is, rengeteg fegyvert, eszközt szerezhetünk be a legyilkolt ellenfelek holttesteinek környékéről, sőt a folyamatosan kapott XP után fejlődünk is ami továbbra is egy szórakoztató elem, viszont esetünkben egy cseppet elhanyagolandó pozitívum a rémesen repetitív, önmagát ismétlő játékmenet mellett. Néha az egymást követő pályákon végigcammogva úgy éreztem, hogy mind-mind ugyan az, csupán más köntösbe bújtatták. Ez ellen csak a változatos „ellen-brigád” és a Boss-ok szóltak viszont még ezt is csekélynek tartom egy ténylegesen élvezhetőnek szánt h’n s címhez.

Itt azért még azt is megjegyezném, hogy a játék, amire épült a Dragon Quest Heroes, a Dynasty Warriors attól volt igazán jó, hogy mint harcos, két lépést nem tudtunk nyugodtan megtenni, mert „mészárolandó” egyéneket láttunk, vagy épp minket néztek penge hüvelynek, amibe erőszakosan kell beletuszkolni a fegyvereket. Ehhez képest pedig a Dragon Quest-ben most nagyon sokszor (komolyan!) magányosnak éreztem magam.

De ha még csak kevés lenne…

Sajnos ez ellenfelekkel kapcsolatban nem csak azok száma a szemet szúró, hanem az erejük is. Mikor megkezdtem a játékot és gyilkos tekintettel rohantam végig az első pályán, azon kaptam magam, hogy a legtöbb ellenfelet elvitte a luftom szele, vagy a rémület okozta szívroham, és az elleneinket béklyózó szívproblémák a későbbiekben is felütötték a fejüket. Sokszor pontosan ez miatt annyira bosszantó a játékba került ellen-ellen közti távolság, mivel a hosszú rohanás után jó, ha belefutunk 4 vagy esetleg 5 szörnyetegbe akik közül egy, meglátván minket szívrohamot kap, 2 továbbit a luftjaink szele repít a mennyekbe, hogy aztán az esetleges egy maradékot egyetlen suhintással kivégezhessük.

Tehát további probléma a játék nehézségi és kihívás faktora amit komolyan csak nevetségesnek tudok jellemezni. Játék közben egy pillanatig nem éreztem azt, hogy a karakterem veszélyben lenne, mivel tudtam, hogy ő egy digitálisan megtestesült Chuck Norris, aki akár egy tüsszentéssel lemészárolja a környékbeli szörnyeket, teherbe ejti az asszonyokat és még a Facebook-ot is lekapcsolja 15 országban.  Kis híján megsemmisíthetetlen.

Persze a Boss fightok azonnal izgalmasnak és tartalmasnak ígérkeztek már a legelsőnél is, viszont ezek sem voltak túlságosan nehezek. Hárítva 1-1 támadást, a kört párszor lenyomva már az ellenfél is csak a levegő után kapkodott. Ez bizony megint csak egy gyengécske eleme a játéknak mégis sokkal élvezetesebb mint a „főnökökig” vezető út, mivel a hatalmas Boss-ok mérete igazán nagyot dob a pályavégek hangulatán. Az első után már alig vártam, hogy – ugyan ásítozva – elérjem a következőt, amit megint csak cseles módon hamar kivéreztethettem.

A Hack’n Slash bukott, jöjjön az RPG

Ugyan minden akadályt, amit a Hack’n Slash műfaj a Dragon Quest Heroes elé állított felbuktatta a programot, még mindig képes megállni a helyét az RPG elemekkel tarkított játékmenetének köszönhetően. A fejlődési rendszer szórakoztató, hősünk szépen lassacskán olyanná válik, mint ahogy azt a szörnyeket kaszabolva elképzeltük. Az egyre csak össze-lootolt tárgyak sokszínűsége tarkítja a kijelzőt miközben mi huncut kacajjal ünnepeljük az egyre erősödő mészáros eszközöket amiket hadba vethetünk.

A fejlődés fa szépen nyomon követhető, átlátható ahogy azt a szerepjátékosok szeretik. Esetleg nagyobbat csattanhatott volna a program ha még jobban „szerepjátékosítják”, mert  sajnos a rendszer jellemzése röviden összefoglalva így néz ki: van némi haszna, átlátható, némileg feldobja a repetitív játékmenetet. Nagyobb hangsúlyt fektetve a „feldobás” még inkább kiszínezhette volna a Dragon Questet és még élvezhetőbb lett volna, de így csak annyit lehet hozzáfűzni; „jah, az is van…”

H’nS-ben RPG, RPG-ben RTS, RTS-ben Tower Defense….MI vahn?

Ha még nem volt elég a játékból akkor abba mélyre merülve még mindig kiaknázhatjuk a plusz lehetőségeinket. A Dragon Quest Heroesban valós idejű stratégia elemek is kaptak helyet, amik kimerülnek abban, hogy a legyilkolt ellenfelek „szellemiségét” összelootolva, azokat meg-megidézhetjük és harcba küldhetjük az oldalunkon. Ez is színesítés és valójában csak akkor van haszna ha meg kell védenünk egy embert, hidat, vagy egy generátort, és pontosan itt üti fel a fejét a másik érdekesség Tower Defense műfaj elemei. Ezen védelmi küldetések kellőképpen szórakoztatók, mivel kicsinosítják az egyébként unalmasra sikerült H’n S-t.

A legjobban a 2010-ben iOS-ra, Androidra, később 2011-ben PC-re PS3-ra és Xboxra megjelent Dungeon Defenders-re tudnám hasonlítani a játékot, ahol szintén ezen elemek ötvözésével dolgoztak a fejlesztők. Bár az említett címben sokkalta több ellenféllel volt dolga a vállalkozó kedvű gamereknek, és a központi elem ott a Tower Defense volt, amíg jelen esetben az igencsak balul sikerült Hack’n Slash.

Sokszínűség barátim, sokszínűség!

Szerencsére a készítők is ráérezhettek arra, hogy a program elég gyengén teljesít minden téren, és nem fog megfelelni a követelményeknek, hiába a remek stílusok korrekt vegyülete. Ezért is dobták be mentőövként a karaktereket, akik sokszínűen lettek mind lemodellezve, mind pedig programozva. A játékban fellelhető játszható karakterek mindegyikének más-más képességeik-szokásaik vannak amik a harcmezőn kamatoztathatók. Persze stratégiailag, stílusilag is mind más-más „hozzáállást” követelnek, de végig próbálgatva őket végezetül kitapasztaljuk majd, hogy ki is az aki a legközelebb áll hozzánk.

Lehetőségünk nyílik karddal, bottal, ököllel, varázslattal harcolni de a halált megvető bátorságúak még a bumeráng használatát is kipróbálhatják. A rengeteg harci stílust pedig ügyesen kiegyensúlyozták a játékban, voltaképpen mindenkivel azonos esélyekkel vethetjük bele magunkat a Dragon Quest Heroes pályáiba, csupán minden karakter másfajta bánásmódot követel meg magának. De ha kiismerjük őket akkor –suttogva ugyan- de máris elbecézhetjük kedvenc karakterünket Norrisnak. Csak meg ne hallja…

Szégyenfoltnak nem szégyenfolt

Ha már hosszú ideje követed a sorozatot, mint jó magam, akkor mindenféleképpen megér számodra egy próbát a Dragon Quest Heroes : The World Tree’s Woe and the Blight Below. Ugyan nem érdemes óriási elvárásokat állítani elé, viszont a kevert játékmenet szórakoztató, a fejlődési rendszer élvezhető és a komikummal átitatott animációk üdítő hatással lesznek a napodra, vagy épp az estédre. Persze nem árt tudni, hogy egy pillanatig sem kapjuk meg azt a színvonalat amit a Dynasty Warriorsnál, de sajnos helyenként még a Dungeon Defenders középszerű kivitelezésénél is gyengébb a produktum.

-Kese-

---

---

 

Kiadó: Square Enix

Fejlesztő: Square Enix, Omega Force

Stílus: akció RPG

Megjelenés: 2015. október 13.