TECH – A Kínai régió után most Európában is elstartolt a Honor forgalmazása. A ketyere jó, – még ha nem is kimagasló teljesítménnyel bír – mindenféleképpen hozza azt a színvonalat, amit a vállalat az előző kütyüivel fektetett le. Ugyan a nagytestvérek hamar hasznosnak bizonyult azok számára, akik munkahelyi ügyeik elrendezésében várták a segítséget a „csoda-gyerekek”-től, most nagy eséllyel még többet kaphatunk az új szériától.
Alig 10 éve, hogy a technológia egyre csak zsugorodni kezdett, és a mobil készülékek „trend-követő” módon folyamatosan kissebbé, karcsúbbá váltak. Folytonosan töprengtünk azon, hogy vajon a későbbiekben mi lesz majd hasonlóképpen követendő példa a gyártóknak, és ugyan pár éve még meglepett minket a dolog, ma már csak cinikus mosollyal gondolunk a régi, háti-táskás mobil-készülékekre, ugyanis ellentétben a 10 éves trendtől, most minél nagyobb egy tapi-teló, annál jobb!
Nagy… Nagyon nagy!
Persze szokták-volt mondani, hogy nem a méret a lényeg, viszont a megfelelő alkatrészeknek, amik azt a sebességet, azt a már szinte felfoghatatlan teljesítményt nyújtják számunkra a mobil-készülékeinkben, amitől annyira szeretjük őket, kell a hely. Ezért van, hogy lassan a maroktelefonok kétmarkosak lesznek, tábla-gép méreteket öltenek, hogy a felszín alatt elbújó fogaskerekeknek megfelelő mozgásterük legyen ahhoz, hogy kiszolgálják a felhasználóik minden igényét.
A Honor 7 külső jegyei igyekeznek követni napjaink trendjét. Nagyon mutatós alumíniumborítást kapott, a finoman ívelt hátlap pedig csökkenti azt az érzetet, hogy egy építőkockát tartunk a kezeink között. A P7-el (ami egy előzőleg már jól szerepelt telefon) összehasonlítva, a Honor 7 szinte ugyanazokkal az értékekkel bír, csupán nagyobb „kiszerelésben”. Az ívelt hátlap, és a „build’up” biztosítja azt, hogy a megnőtt telefon az új méretben ne tűnjön ormótlannak, esetleg szadomazo segédeszköznek.
Jó a hátsó, kő’kóla?
A készülék hátoldalán található egy magányos LED-lámpa, egy –a borításból némileg kiemelkedő- kamera, ami 20MP-vel bír, és kifejezetten gyorsan kapja le az elé vetett panorámát méghozzá meglepően jó minőségben. Az igazi meglepetés pedig az ujjlenyomat szkenner, (aminek persze nem a megléte, sokkal inkább a működésének minősége az említésre méltó) ami hasonlóan az iPhone 5-öshöz szélsebesen képes „beolvasni” ujjlenyomatunk, és problémamentesen használható, ellentétben az eddigiekben használt androidos fingerscanner alkalmazásokkal.
A beépített program nem csupán a telefon kijelzőjét hivatott elzárni az illetéktelenek elől, külön-külön levédhetjük vele egyes alkalmazásainkat, dokumentumainkat, amennyiben szükségesnek érezzük. Mivel az első a biztonság, így nem csupán egyetlen ujjunk lenyomatát regisztrálhatjuk a rendszerbe, hanem összesen ötöt, így az esetleges „kíváncsiskodóknak” egy kezünkről minden ujjunkat le kell vágniuk, ha teljes hozzáférést szeretnének a készülékünkhöz. (Morbid? Lehet…)
Alapoktól
A készülék bal oldalán egy microSIM bemenet található, valamint egy microSD bővítési nyílás, ami szintén felhasználható egy újabb SIM csatolására. Felülre érkezett a fejhallgató bemenet, és itt találhatunk egy mikrofont is. Alul egy microUSB2.0 töltési port és egy újabb mikrofon fogad minket. Jobb oldalra került a hangerő szabályozó és a bekapcsoló gomb.
A 5,2’’ LCD kijelző méret eleinte rám hozta a frászt, viszont kellemes tapasztalatok hadával ruházott fel, mikor mélyebbre merültem a Honor 7 lehetőségeiben. A képi világ gyönyörű a teljesen HD kijelzőnek köszönhetően, inchenként 400+ pixelel bűvöli el a felhasználókat. A kontraszt érték megnövekedett az új remekműben, amiért igencsak hálásak lehetnek azok, akik adnak a küllemre, mivel így a Honor 7 igazán komoly színeket is képes a képernyőre csalni.
Az elülső kamera 8 MP-es, így igazából ez a része a telefonnak inkább korrekt, mintsem, hogy kiemelkedő legyen. A Selfie titánok jobb, ha inkább másfelé tekintgetnek, mivel gyártó nem az ő igényeik szerint állította össze a Honor 7-est. Videó hívásra kiválóan alkalmas, viszont a minőségi képfelbontás nem tartozik az előre épített kamera pozitívumai közé.
Az elrendezéshez hamar hozzálehet szokni, és ha kézbe vesszük, első érzéseinktől eltérően (ami az elérhetetlen távolságokat sorakoztatja agyunkba) minden kézre áll, mindent egyszerűen egyetlen mozdulattal kezelhetünk. Mind a külső, mind pedig a belső azt sugallja, hogy egy igazán jól kivitelezett üzleti telefont takar a Honor 7 készüléke.
És ha már belső…
Ezúttal még az Android 5.0-ban is kellemesen csalódtam. A kezelőfelület és a menürendszer remekül átlátható, könnyen kezelhető még az óriási felületet tekintve is. Akik nem ismerősek a Honor világában, azoknak lehet, hogy kicsit iOS átéléses lesz a Honor, viszont ez egy cseppet sem negatívumként említendő. A navigáció a végtelenségig leegyszerűsített, még azok is elboldogulhatnak vele, akik esetlegesen még csupán most ismerkednek az „okostelefonok” adta lehetőségekkel, és még csak a napokban tették le a Nokia3510-es arany”phone-t”.
A telefonba bekerült témák már önmagukban is remekül néznek ki, de hála a rendszernek, minden, szinte a legapróbb részletig újraszabható a felhasználó egyéni igényei szerint, de újakat is szerezhetünk be a theme store-ból, ahol megint csak rengeteg érdekes, mutatós témát találhatnak azok, akiket nem elégítenek ki, a már beépített lehetőségek.
A telefonnal érkező alkalmazások is kellemes meglepetéssel kecsegtetnek. A „Notification Manager” ezúttal sokkal jobban mutat, mint ahogy azt már előzőleg, bármilyen készülékben láthattuk, és a kezelése is letisztult. A navigációs sáv teljesen testreszabható, semmit sem fixáltak rajta, így mi magunk dönthetjük el, hogy mire lenne szükségünk a gyors elérés érdekében.
Életvitel-függő
Az akkumulátor ezúttal sem cserélhető, vagy kiszedhető mivel semmi nem kerül alá. Ez sokaknak persze még mindig fejfájást tud okozni, viszont valljuk be, hamarosan teljesen eltűnik a mobil-készülék rajongók köreiből az erre vonatkozó igény. A 3100 mAh-s akku akár 2-3 teljes napot is bír aktív használat mellett, de a beépített energiatakarékos módokkal (amikből 3-at is kapunk, név szerint: Normál, Smart, és az Ultra takarékos mód), ezt az időt azért ki lehet tolni némileg.
A Honor 7 társunk lehet jóban és rosszban egyaránt, a könnyű és letisztult kezelőfelület segítségével pillanatok alatt, egy-egy ujjmozdulattal hozzáférhetünk alkalmazásainkhoz, kényelmesen várakozás nélkül. Ez nagyon fontos azok számára, akik üzleti célokra szánják a telefont, így a vállalkozók újabb remek lehetőséggel élhetnek vásárláskor.
-Kese-
Honor 7
Design - 8.2
Hardware - 7.8
Screen - 8.7
Audio minőség - 7.3
Ár/Minőség - 7.7
7.9
JÓ
A Honor 7 társunk lehet jóban és rosszban egyaránt, a könnyű és letisztult kezelőfelület segítségével pillanatok alatt, egy-egy ujjmozdulattal hozzáférhetünk alkalmazásainkhoz, kényelmesen várakozás nélkül. Ez nagyon fontos azok számára, akik üzleti célokra szánják a telefont, így a vállalkozók újabb remek lehetőséggel élhetnek vásárláskor.