TESZT – A JRPG-k egyik legjobban elhíresült szériája újabb résszel gyarapodott, ami ezúttal új köntösben, új elemekkel szeretné szolgáltatni ugyanazt az élményt, amit mindannyiszor megkaptunk már a legelső SNES debüt óta. A kérdés már csak az, hogy miként is illik bele a tradíció-függő szériába az új generációs játékosok által elvárt játékelemek tárháza? Képes lehet e egy „ősidők” óta hódító szerepjáték eldobni – és egyszer s mind megőrizni – mindazt, ami valaha volt, úgy, hogy közben napjaink trendjeit figyelembe véve változik. A kérdésre egyszerű igen is lehetne a válasz, ha a megvalósítás nem járt volna olyan áldozatokkal, mint amilyenekről alant olvashatsz.

Aki szereti a stílust, annak mindenféleképpen érdemes lehet egy próbát tenni a Namco Bandai Tales of Zestiria szerepjátékával, mivel egyszerre képes korunk hangulati elvárásait hozni, és megtartani a jó öreg Tales atmoszférát. Mindezt méghozzá úgy, hogy kibővíti az évek során már megszokott lehetőségeinket, tovább építi a már ismert világot, és új karaktereket épít fel. Mindez nem kis dolog, és a program ezen részét nem is árnyékol be végtére is semmi. Ennek köszönheti azt a Namco, hogy idén karácsonykor a legtöbb JRPG rajongó a Tales új része mellett fog dönteni. De vegyük is sorra, hogy mitől is jó…

Reformáló Tradicionalizmus

A legjelentősebb pozitívuma a játéknak az, hogy megtartotta a rajongói által annyira szeretett hangulatát. Az anime-ket idéző légkörbe csöppenve kalandozhatunk, ismerhetjük meg a tovább bontakoztatott világot miközben a nosztalgia feeling egy pillanatra sem engedi el a kezünket. Az átvezető videókban tetszetős anime-modellek kacsingatnak ránk, mintha csak valamelyik „rajzfilmből” ugrottak volna a képernyőinkre.

A történet csak annyira lapos, amennyire még el lehet viselni, így a program ezen része elé nem érdemes túlságosan nagy elvárásokat állítani. A klisékkel tűzdelt mese ugyanazt a történetvezetést használja, amit elődei, így egy cseppet sem próbáltak változtatni azon a formulán, ami eddigiekben is bevált a Tales szériának.

Ez csupán első blikkre tűnhet problémának – jó magam is hüledeztem eleinte miatta –, viszont később már annyira bele tudjuk magunkat élni a sablonos történetbe, hogy a kutyát sem fogja érdekelni, hogy pontosan ugyanott csapódnak be a főbb fordulatok, kopp ugyanolyan módon, mint ahogy azt a széria rajongói már láthatták néhányszor.

Olyannyira nem probléma a ragaszkodás a régi motívumokhoz, hogy sokaknak pontosan ezzel fogja tudni a szívükbe lopni magát a program. Az OLD-School RPG rajongók össze is tehetik a kezüket örömükben, mivel az amit (teszem azt a Dragon Quest utóbbi részeiben) kerestek, kutattak az elmúlt évek JRPG-inek kínálatában, mégsem lelhettek rá, a 100%-os retro hangulat, most a Tales of Zestiria-ban köszön vissza.

Védd magad!

Az új játékba furmányosan beleépítették a védekezés lehetőségét is, amire a bevezető tutorial alatt ügyesen meg is tanítja a játékosokat a program. Ennek szerepe ugyan elhanyagolható jelen esetünkben (az elődökben nem véletlenül nem kapott akkora teret, mint ahogy azt sokan remélték), mivel a legjobb védekezést mindannyian a támadásra írjuk. Ezt a „mondanivalót” persze nem egyszer a fejünkbe is „csapkodja” a ToZ.

A harc lefolyása a következőképpen zajlik: valós időben tevékenykedhetünk az aktuális csataterünkön, 4 irányba (előre, hátra, jobbra, balra) mozoghatunk a pályán miközben a legkülönbözőbb, hatékonyságában, mozdulatsorában és erőfelhasználásában is eltérő kombókat hajthatunk végre ellenfeleink kárára. Az alap kombókat nyomatékosíthatjuk speciális mozdulatokkal, taktikákkal, hogy még eredményesebbek legyünk a harctéren. A védekezés harc közben arra szolgál, hogy visszanyerjük támadási pontjainkat.

A harcrendszer ugyan nem érdemelte ki a kiemelkedően királyságos kategóriába való belépést, viszont mindenféleképpen megjegyzendő, hogy a ToZ kezelhetősége abszolút könnyű. Még a stílussal csupán most ismerkedő játékosok is könnyedén felvehetik a program rigmusát, az egyes gombok funkciói gyorsan tanulhatók, ahogyan a kombózás is. Ebben pedig nagy segítséget nyújt a remekül felépített tutorial, ami bevezet minket a Tales of Zestiria világába.

Megemlítendő még, hogy a ToZ karakterei fúzionálásra is képesek, így összeadódnak az egyes szereplők erői, hogy ellenfeleiket együttes fellépéssel gyorsabban, látványosabban terítsék le. Ez olyannyira nem kiemelkedő eleme a programnak, mint ahogy az hangzik, csupán felírhatjuk, hogy van benne lehetőség erre is, viszont a „kötelező körökön” kívül nem igen fogjuk hasznosítani a funkciót.

Túl Tradi…

A Tales of Zestiria sokszempontból előre lépett a tradicionális JRPG-k terén, magába építve olyan elemeket, amik a jelen korunk trendjeit igyekeznek követni. Ezzel szemben viszont, (és ez sajnos eléggé megrendítő) vannak dolgok, amikben annyira ragaszkodott a már jól bevált receptjeihez a cím, hogy végül azok a rovására mentek. Ilyen példának okáért, a grafika…

Játék közben a nosztalgia feelinget csupán növelte, hogy a képi megjelenítés több helyen épp’ csak eléri a PS2-es korszakok játékainak grafikai elemeit. Van ahol sajnos még egy generációval hátrább lép a program, de legtöbbször a PS2-es JRPG-k megjelenítéséhez hasonlatos képi motívumokkal találkozhatnak a játékosok.

Ezt, amennyiben hangulatelemként fogja fel az ember, akkor egy csöpp öröm az ürömben, a múltat idéző látványvilág, viszont ennek sem lehet feltétlenül örülni a 2015-ös fotorealisztikába burkolódzó játék-korszakban.

A textúrázás pocsék, a főbb szereplőkön kívül a modellek jóformán elhanyagoltak. Ugyan a Namco ígéreteinek megfelelően ténylegesen megnövekedtek a bejárható terek, sőt, ahogy azt a bejelentés idején is hangoztatták, jóvalta távolabbról is kiszúrhatjuk ellenfeleinket, mint eddig bármikor, viszont mindezt olyan köntösbe sikerült öltöztetni, hogy egy jó „szépérzékkel” megáldott játékos lefejeli a fenyőkeretes, üveglapos dohányzóasztalt a kanapé előtt mikor szembesül a valósággal.

HANGulata mámoros

Amíg a képi világ a nyugalom és lelki béke megzavarására hivatott, addig az audio élmény kifogásolhatatlan. Motoi Sakuraba továbbra is igényesen tárja elénk, miként is képzeli el egy-egy videojáték hangulatát, méghozzá mindezt a legkellemesebb, legjobban megkonferált zenei motívumokkal amit JRPG-ben hallhattunk (ever…). Az ötvenes éveibe lépő japán zeneszerző már eszméletlen sok produktummal járult hozzá ahhoz, hogy a játékosok a képi megjelenítés mellett csodálatos hangzásvilágot is kapjanak a megvásárolt programjaikhoz. Ő felelt a Star Ocean sorozatért is (legalábbis zenei téren), és ezen program kapcsán jelenleg is munkálkodik, mivel 2016-ban érkezik a Star Ocean soron következő, Integrity and Faithlessness című epizódja.

A szinkronokkal megint csak nagyot virít a játék. Ugyan a fanatikusok bepróbálkozhatnak az eredeti nyelven felvett hanganyagokkal is, viszont a laikus JRPG kedvelőknek megmarad az angol hang ami egy cseppel sem kevésbé hangulatos mint az eredeti. A karakterek szövege ügyesen „szájra illesztett”, a dialógusok frappánsak és a cselekményhez szorosan kötődnek, így nem zökkentenek ki minket a játék többi eleme által felépített atmoszférából.

Mint a chili… Hiába fáj, akkor is eszem…

Remek nosztalgiázó program, ami ügyesen hozza a nagy elődök hangulati világát, tovább fejlesztve azt. A hangulat az egeket veri, az audio élmény Sakuraba úr-nak köszönhetően fenomenális, a harcrendszer kivételesen élvezetes. Nem könnyű negatívumokat találni a programban, a már megemlített grafikai fiaskón kívül. Ez talán az egyetlen, viszont legbosszantóbb probléma. A képi megjelenítésg a PS1-PS2 korszakot idézi, amire lehet, hogy nagyon vevők a hard-core JRPG fan-ok, viszont egy laikus szerepjáték kedvelő, mint amilyen én vagyok, csupán a kefét rágja mikor az alultextúrázott terepek, behatárolhatatlan tereptárgyak, és elhanyagolt karaktermodellek birodalmában találja magát.

-Kese-

Kiadó: Bandai Namco Studios

Fejlesztő: Bandai Namco Entertainment

Stílus: RPG

Megjelenés: 2015.10.16