TECH – Az Xperia Z5 kipróbálása után a Compact verzió egy kicsit üdítőbbnek hatott. Amíg a „kétkezes” Z5-öt igyekeztem minden tekintetben kitapasztalni, és megismerni, azon nehézségek mellett, hogy gyakorta nem volt éppen kényelmes a használata méretei miatt, addig a Compact egy sokkal egyszerűbb élménnyel kecsegtetett. Könnyedén elfért a markomban úgy, hogy egy kezemmel képes voltam megtartani és még kezelni is a készüléket.
A készülék „kedves” 127x65x8,9-es méreteivel könnyedén elfér a tenyerünkben, így visszatérhetünk a marok-készülékek világába még eme csúcsmodell esetében is. Persze vannak, akik jobban szeretik a méretesebb ketyeréket, mint amilyen az LG G4-es, amihez lehet, hogy lassan titkon, egy újraszabott fegyverviselési engedélyt is kiadnak, de még a mai napig sokaknak közelebb áll a szívéhez a könnyen, fél kézzel is kezelhető „apró” méret.
Szinte híhetetlenül hangzik, viszont van egy dimenziója a Z5 Compact-nak, amiben meghaladja a nagy testvére méreteit, a „mikro” verzió ugyanis némileg vaskosabbra sikeredett, mint a széria Z5-ös készüléke. Abban viszont mind a két eszköz megegyezik, hogy teljesen por és vízállóra sikerült megalkotni őket. Persze biztos vagyok benne, hogy a Compact készülék sem rokonszenvez a zúzott köves utakkal (szerencsére a tesztpéldány nem kényszerült eme próbatételre, nem úgy, mint nagytestvére) de ha vízbe ejtjük, egyik sem fakad sírva. A hivatalos adatok szerint a Z5 Compact állja a vízi körülményeket másfél méter mélységig, úgyhogy víz alatti fényképezésre tökéletesen alkalmas.
Kis szerény
Bármit lehet mondani a Z5 Compactról, csak azt nem, hogy nagyképű lenne. Az előlap 60-pár százalékát elfoglaló kijelző dicső 4,6 hüvelykes, ami 720×1280 pixeles megjelenítést tesz lehetővé. Alatta, fölötte egy-egy sztereóhangszóró foglal helyet, felül pedig található még egy fény- és közelségérzékelő, egy 5,1 megapixeles elülső kamera és végezetül egy sokszínben „villódzó” értesítő led. A kijelző felépítése lehetővé teszi, hogy akár erős napsütésben is tisztán láthassuk a kijelzőt, akár 180 fokos szögből is. Ez mellett az érintőképernyő érzékenységén is csiszoltak némileg, mivel gyorsan, magabiztosan válaszol ujjaink „parancsaira”, ezúttal már a téli időszakokra is gondolva kesztyűn keresztül is, amennyiben ezt a módot aktiváljuk.
Amit elvettek tőlünk, az a funkciógombok, amik „fizikai” gombokat ezúttal nem kaptak. A kijelzőn digitális formában kapjuk meg ezt a lehetőséget, ami azért fránya egy dolog képes lenni, végképp azért mert nem tették lehetővé e gombok cserélgetését, testre szabását, így kénytelenek vagyunk a már belőtt gombsorrendet használni. Egy szoftveresen megjelenített gomb esetében semeddig sem tartott volna a drága „készítőknek” beledobni egy lehetőséget az ikonok funkcióinak megváltoztatására, mert vannak, akik szívükre veszik majd az elhelyezés sorrendjét.
A másik negatívum a majdnem teljes műanyag borítás, ami egy csúcsmodell esetében eléggé visszaveti „népünket” a technikai reneszánsz korba. Napjainkban alapkövetelmény a minőségi anyagok felhasználása egy olyan készüléknél, ami a nagyok arénájába készül lépni, és versenytársa akar lenni, az LG, Samsung, vagy éppenséggel a házon belüli versenytársainak, viszont a Sony ezen a téren nem erőltette meg magát.
Berendezkedés
A telefon bal oldalán található a MicroSD-t és nanoSIM foglalatokat elrejtő fedőlap, felül egy 3,5 milis jack kimenet, alant pedig egy microUSB csatlakozó. Minden ki/bemenet jól szigetelt, így ezeken a tájékokon sem veszélyezteti a szerkezetet sem a víz, sem a por. A jobb oldalra került home gomb ezúttal ujjlenyomat olvasóval is fel lett vértezve, így a funkció használata ezúttal sokkal egyszerűbb, mint eddig bármelyik (Z5 Compact-nál nagyobbacska) készüléknél. Ezzel egyoldalon található meg a kétállású (fókusz, fényképezés) kameragomb, és a hangerő szabályozó. Utóbbit gyakorta szidják bajos elhelyezkedése miatt, viszont szerintem ez is csupán megszokás kérdése.
Hardverileg ugyanarra képes, mint amire nagytestvére, ezért is vált szükségessé a vastagabb kialakítás, mivel a Qualcomm, 64 bites Snapdragon 810, a két-két CortexA57(2GHz)-CortexA53(1,5GHz) maggal ellátott ARMv8 processzor és az Adreno 430-as megköveteli magának a helyet. És itt még szóba sem jött a 32 gigányi háttértár (amiből 22,58-at hasznosíthatunk a méretes rendszer miatt), és a 2 giga rendszermemória. Rendesen eleresztették ezen a téren, még ha a 2 giga rendszermemória kicsinek is tűnik egyeseknek, képes folyamatos, elakadásmentes használatot biztosítani.
Szerény mégis szerethető
Amiről még nem esett szó, az a hátoldali kamera, ami nagytesóhoz hasonlóan 23 megapixeles. A mozdíthatatlan hátlap alá egy 2700 mAh-s lytium-polymer akkumulátor került, ami 14 órás csevegési időt képes biztosítani egyetlen feltöltéssel. Amennyiben aktív telefon-güzük vagyunk akkor mindez egy bő másfél napos élettartamot jelent, ha kímélőbben állunk készülékünkkel, akkor viszont a két és fél nap is elérhető lehet.
Az Android 5.1.1-es rendszert futtató Z5 Compact egy elég erős készülék lett a szériában. Képes lépést tartani versenytársával, nem szégyenkezik még a 2 giga rendszermemória miatt sem, mivel még így is képes a nagyobb játék-címeket gond nélkül futtatni. Persze ne akarjunk egy időben túl sok alkalmazást háttérben hagyni, mert hamar nehézségekbe ütközhetünk.
Mindent összevetve a készülék egyetlen, igazán nagy gondja az ára, ami sokkal magasabbra esett, mint amennyit szívesen kiadunk a kezünkből egy 2 gigás rendszermemóriával megáldott készülékért. Ettől persze nem lesz rossz a telefon, csupán az anyagiakat tekintve, bőven akad egyéb a palettán, akár földhözragadtabb összegért, akár ugyanezen árért, nagyobb teljesítménnyel kapható.
-Kese-
Sony Xperia Z5 Compact
Design - 8.1
Hardware - 8.3
Screen - 8.6
Audio Minőség - 8.9
Ár/Minőség - 6.9
8.2
KIVÁLÓ
A kényelmes marok-készülék könnyedén használható, mindenhez azonnali elérést biztosít. Figyelemre méltó teljesítmény a Sony-tól, még annak tükrében is, hogy eleinte a kutya sem mondta volna meg a Z5 Compact-ról, hogy a hátoldala, nagy testvéréhez hasonlóan üvegből készült.