Bloodborne: The Old Hunters

TESZT – Ugyan már átestünk Halloween-on, de úgy tűnik a Fromsoftware október utánra is tartogat számunkra valamit. Ez jó hír azoknak a játékosoknak, akik már térden állva várják, hogy új kontent kerüljön végre, az egyik legjobb PlayStation exkluzív játékba. Most pedig minden vágyálom egy csapásra valóra válhat, új démonok, vérszopók, és csapdák képében, amikkel Yharnam világát igyekszik tarkítani a The Old Hunters.

 

A FromSoftware mindig is ügyesen kezelte a DLC-it, csak gondoljunk az Artorias of the Abyss-ra, a Dark Souls kiegészítőjére. A tartalom nagyszerűre sikeredett, és elhozta a legjobb boss-fight-ot a játékba. A fejlesztők igyekeztek egyedülálló fordulatokkal játszani mikor készítették, így egy pillanatig sem érezhettük laposnak (vagy vágott tartalomnak, UGYE EA!), amit készhez kaptunk a letölthető csomaggal. Az Old Hunters DLC egy érdekes keverék, amiben sok újdonságra, és annál is több halálra lelhetünk.

Szóval, hogyan is illeszkedik a DLC a Bloodborne világába? Érdekesen, legalábbis, a már megszokott képre két új színt is kever, az egyik némileg kaotikus, a másik viszont rengeteg érdekességgel kecsegtet. A DLC-be ott lehet belépni, ahol Vicar Amelia-t találjuk, az átlépés pedig egy tárgy felvételével kezdődik. Miután felvettük, a katedrális közelében lévő “jófiú” felkap minket és földhöz ken, úgy isten igazából… kivételesen a halál, nem fenyegető, de az átvezető videóból kiderül, hogy így kerülünk át, a The Hunter’s Nightmare-be.

Ezen a helyen veszi kezdetét a DLC, ami végigvezeti a játékost 4 főellenségen, és temérdek új ellenségen. Az Old Hunters egy rövid előzményt mesél el (ne számítson senki túl sok magyarázatra arról, hogy pontosan mi is történt Yharnam-al), ahol a bekövetkező események többféleképpen is lefuthatnak. Ha pedig elég mélyre ásol a történetben, akkor kielégítő választ kaphatsz a kérdéseidre, és megismerheted Yharnam korai időszakát.

Halál, halál, és tengernyi gonosz

Mielőtt bárki azt gondolná: “Csak kicsinálom Vicar Amelia-t, és nekiesek az új tartalomnak egy új karakterrel” – NE TEGYE! Még a veterán Bloodborne játékosok is beleeshetnek ebbe a hibába, a játék nehézségi szintjével, és még azelőtt kivérzünk, mielőtt Boss-t láthattunk volna. Az elrejtett csapdák, a szörnyek, kreatúrák folyamatos veszélyt jelentenek a játékosok számára, mivel a FromSoftware derekas munkát végzett az egyes részek kidolgozásával. Soha nem tudhatjuk, mikor, mi ugrik ránk, mikor, hol, mi szel ketté minket, vagy lő szitává.

Ezek mellett pedig a magas szintű Boss-ok is megkövetelik az ellenségnek járó tiszteletet, mivel senkinek sem lesz egyszerű dolga ezek leverésével. Nagyon sok türelemre lesz szükség az időnkön kívül, hogy legyőzzük ezeket a főellenségeket, és megszerezzük a speciális fegyvereket, amiket legyilkolásuk után dob a játék.

Eme eszközök egyedülálló design-t és tulajdonságokat kaptak. Meglepődtem azon, hogy a fegyverek mennyisége a duplájára nőtt, és ennek köszönhetően egy-két remek pillanat ígérkezett kilátásba (kiváltképp a Gatling gun-nal).

Rengeteg lehetőséget kapunk arra, hogy leteszteljük új fegyvereinket, mind a négy főellenség csak ránk vár. Nem szeretném elspoilerezni, hogy kik is ezek a boss-ok, viszont azt elárulhatom, hogy marha szórakoztató szembeszállni velük, főként a mazochista hajlammal bíróknak, ugyanis a legyőzésük egy cseppet sem gyerekjáték.

Kezdődjön a rémálom?

Azért egy-két probléma is fellelhető a DLC-ben, ezek közül pedig a legdurvább, az a nehézségi szint. Azt tudom tanácsolni minden vállalkozó kedvű játékosnak, hogy azok fogjanak csupán neki a DLC-nek, akik legalább egyszer már végigjátszották a játékot, ugyanis ha ezelőtt élünk a New Game Plus lehetőséggel, nem biztos, hogy túlságosan idegrendszer-kímélő pillanatok várnak ránk a rémálom kezdetekor.

Így feltétlen javallott először a megszokott módon végig bukdácsolni a Bloodborne-on, aztán már bele is vethetjük magunkat a The Old Hunters-be.

-Dante-

Pro:

+ Új helyszínek, és ellenfelek
+ A Boss-ok brutálisak, és remekül néznek ki
+ Az új hanganyak elképesztően jó!

Kontra:

– Nem mindenkinek (Fejleszd fel előtte a karaktered)
– Túl nehéz
– Komplikált


Kiadó: SCEI, SCEA, SCEE, SCE Australia

Fejlesztő: FromSoftware

Stílus: akció-RPG

Megjelenés: 2015.11.23

Bloodborne: The Old Hunters

Játékélmény - 8.5
Grafika - 9
Történet - 7.5
Zene/Audio - 8.5
Hangulat - 8

8.3

KIVÁLÓ

Kell-e nekünk a The Old Hunters? Abszolút! Így kéne kinéznie minden DLC-nek, egy közepes árkategóriába helyezve, jó minőségű tartalommal megáldva. Szerintem az év egyik legjobb kiegészítője lett. Viszont! Kizárólag akkor érdemes nekiállni, ha már egy csúcsra-fejlesztett karakterünk van, különben potenciális veszélyt jelentünk a kontrollerünkre.

User Rating: 3.3 ( 2 votes)

Spread the love
Holt hősök társasága
Bence is a Senior Staff Writer for our site. He is an avid gamer, that enjoys all genres, from Indie to AAA games. He mostly plays on the PS4 or on the laptop (since some indies get a preview build there faster). Loves obscure Japanese games that no one else dares to review on this site.

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu