Tom Clancy’s: The Division – Virtuális társadalmi torztükör

ELŐZETES – Mikor egy csoportnyi embert összezárnak egy relatíve zárt helyre, és az embertelen körülmények között, az egyetlen feladatuk a túlélés, akkor bizony megmutatkozik milyenek is vagyunk mi. Az életben maradás ösztöne addig hajt minket, míg társaink, barátaink ellen nem fordulunk, vagy éppen emberségünk okozza vesztünk azzal, hogy megvárjuk, míg partnereink végeznek velünk. Törvényként lehet e ezt felfogni? Nem. Nagy rá az esély? A The Division-ben IGEN!

A fejlesztő csapat mindent megtett azért, hogy New York városát egy idegtépő játszótérré változtassa. A történet szerint, a világot egy fertőzés döntötte romba, a hivatalok megszűntek, a katonai egységek felszámolódtak, a közönséges civilek pedig nap mint nap próbálnak küzdeni a túlélésért.

Csavar a dologban, hogy a problémák kirobbanásakor olyan szintű káosz uralkodott el a világban, hogy a hivatásos szervek mind hatástalannak bizonyultak. Viszont amiről csak kevesen tudtak, azok az alvó „Division” ügynökök, akik arra lettek kiképezve, hogy egy ilyen mértékű katasztrófa esetén „tűzoltó” szerepbe bújjanak, és megpróbálják menteni a menthetőt. Mi magunk is az ügynökök közé tartozunk majd.

Ami az egyik legelképesztőbb a játékban, hogy döntéseink hatással vannak az egész városra, és minden, azonos szerveren tartózkodó játékosra.

A fertőzés kitörését követő harmadik héten csatlakozunk az eseményekhez. Az utcákat a program által irányított bandák uralják, mi pedig egyedül indulunk harcba azért, hogy kiderítsük ki okozta a jelképes világvégét. Na, most az előző mondat közepét nyugodtan tekinthetjük felejtősnek, mivel irdatlan nehéz dolga lesz azoknak, akik valóban egyedül szeretnék belevetni magukat a Division világába.

A játékot multiplayer-re élezték ki, és ez is adja meg azt a keserédes ízét, amiért imádni fogjuk. New York városának megtisztítása nem egyszerű feladat. Főleg akkor nem, ha egyszerre kell figyelnünk az élelmiszerre, lőszerre, a már jól megismert városrészekre, és persze társainkra.

Ami az egyik legelképesztőbb a játékban, hogy döntéseink hatással vannak az egész városra, és minden, azonos szerveren tartózkodó játékosra.

A haverokkal összefogva indulhatunk útnak, hogy „bevásároljunk” a hatalmas városban. Utunkat bandák, – és ami rosszabb – más játékosok is keresztezik majd, akik ha nem vagyunk elég óvatosak, mindenünket elvehetik. A társadalmi kísérletnek is felfogható játékkal csak masszívan online lesz lehetőségünk játszani, így mindig fenn áll a lehetősége annak, hogy más játékosokkal összefutunk. Ilyenkor jön el a legnehezebb döntések ideje: tüzeljünk, vagy ne? Az ennél is nagyobb aggály pedig az, hogy soha sem tudhatjuk, hogy a szemben álló játékos tovább haboz-e, mint mi. Izgalmas ugye?

Ami az egyik legelképesztőbb a játékban, hogy döntéseink hatással vannak az egész városra, és minden, azonos szerveren tartózkodó játékosra.

Élmény-gazdag RPG!

Ugyan azok, akik csupán felszínesen figyeltek oda, a játék kezdeti anyagaira, azok úgy gondolhatják, hogy egy remek harcrendszerrel megáldott Online TPS-ről van szó, viszont az igazság az, hogy egy kő-kemény RPG a kicsike. A kasztok ugyan kiestek a programból, viszont akármilyen irányzatba, akármikor fejleszthetjük a karakterünket, specializálódhatunk, fokozhatjuk képességeinket, skilljeinket. A tanulás pedig a túlélés legelső alapkövetelménye!

Amire nagyon oda kell majd figyelni, hogy a játék felépítése miatt, könnyedén azt gondolhatják a játékosok, hogy a fejlődési pontok kiszórásán gyorsan áteshetnek, és haladhatnak tovább a lövöldében, viszont már előre jelezhetem az ilyetén gondolkodású embereknek; bukta lesz, méghozzá nagy!

Ami az egyik legelképesztőbb a játékban, hogy döntéseink hatással vannak az egész városra, és minden, azonos szerveren tartózkodó játékosra.

A fejlődésünket nagyon okosan kell kezelnünk, ugyanis, ha a játék elején rossz irányzatba indulunk, azért súlyosan megfizetünk, méghozzá jó pár óra kínkeserves játékkal, amíg jó irányba nem tudjuk terelni karakterünket. Ismernünk kell skilljeinket, tudnunk kell őket a lehető leghatékonyabban használni, ha pedig erre nem vagyunk képesek, New York elnyel, és megemészt minket.

A jócskán kiterjedt városban rengeteg helyszínt kapunk a Loot-olásra, amiknek egy részét egyedül is könnyedén bevehetünk. A cél mindig az utánpótlási ládák megszerzése, ezekből nyerünk élelmiszert, és az „újracivilizálódás” eszközeinek alapanyagait. A durvább helyszínekre viszont egyáltalán nem tanácsos egyedül elkeveredni, így szükségünk lesz társakra, akikben legalább az alatt az idő alatt megbízhatunk, amíg kirámoljuk az úgynevezett „Dark Zone”-okat.

Ahogy pedig megszereztük, amit akartunk, akkor körültekintően hagyjuk ott frissen szerzett barátainkat, figyelve arra, hogy mindig legyen fedezék a közelünkben, ha esetleg valaki úgy döntene, nem elégszik meg saját zsákmányával. Persze mi magunk is dönthetünk úgy, hogy kivégezzük őket és javaikat megtartjuk.

Ami az egyik legelképesztőbb a játékban, hogy döntéseink hatással vannak az egész városra, és minden, azonos szerveren tartózkodó játékosra.

Építsük újra New York-ot

Ami az egyik legelképesztőbb a játékban, hogy döntéseink hatással vannak az egész városra, és minden, azonos szerveren tartózkodó játékosra. A hatalmas térképen sokféleképp elfoglalhatjuk magunkat: katonásdit játszva üldözhetjük többedmagunkkal – vagy egyedül – az utcai bandákat, megpróbálhatunk rendőri egységeket kiszabadítani fogvatartóiktól, és dolgozhatunk azon is, hogy a városban helyre álljon a rend.

A helyreállítás, építkezés pedig nyersanyagot igényel, amit loot-olnunk kell, tehát a hadakozás ezen a téren is elkerülhetetlen. Ajánlott nagy csapatot körénk gyűjteni, és a Dark Zone-okat kifosztani, mivel ezeken a helyeken a leghasznosabb a tárgy-felhozatal. Mindezen lehetőségek mellett pedig kapunk egy főküldetést, aminek célja az, hogy kiderítsük, ki miatt omlott össze a társadalom.

Ami az egyik legelképesztőbb a játékban, hogy döntéseink hatással vannak az egész városra, és minden, azonos szerveren tartózkodó játékosra.

2016 egyik legjelentősebb címe lehet a Division. Az RPG rajongók számára maga a mámor lesz, a megmurdelt New York utcáit járva fejlődni, építgetni, és persze az utcai bandáknak, emberi ellenfeleknek odacsapni. A grafika gyönyörű, az eddig látottak alapján pedig egy egyedülálló játékélményt nyújtó produkció lesz, amit Tom Clancy nevével „fémjeleztek”, ez pedig egyet jelenteni a minőséggel.

Az egyetlen dolog, ami némi aggodalomra adhat okot, hogy a 2013-as E3-on 2014 végére jósolták a programot, aztán ezt eltolták a 2015-ös évre, majd végül az idei E3-on kapott egy – remélhetőleg fix – megjelenési dátumot, ami 2016 március 8.-a.

Ami az egyik legelképesztőbb a játékban, hogy döntéseink hatással vannak az egész városra, és minden, azonos szerveren tartózkodó játékosra.

Na most ennyi csúsztatgatás azért elég sok aggodalomra ad okot, főleg annak tudatában, hogy még júniusban a Ubisoft törölte a játék azon társalkalmazását, amivel egy táblagép segítségével segíthettük volna társainkat, irányítva egy „csapat-drónt”, felfedezve a terepet, és leszedve a rejtőzködő ellenfeleket. A törlés okait firtatva a Ubisoft azt nyilatkozta, hogy kiegyensúlyozatlan lett volna a játék a drón miatt… Kár érte…

-Kese-

Érdekes lehet:

+ Tom Clancy
+ Remek játékmenet
+ Igazi társadalmi kísérlet

Vannak még gondok:

– A drón törlése, a kiadás siettetését (kapkodást) jelez
– A rengeteg csúszás miatt, kissé megbízhatatlan
– „Nyista” egyszemélyes játék (csak a szőrszál hasogatás kedvéért)


Kiadó: Ubisoft

Fejlesztő: Ubisoft

Stílus: TPS-multiplayer

Megjelenés: 2016.márc.8

Spread the love
Avatar photo
Kese is a young talented writer and music producer from Hungary. He loves any styles of music, and movies too. In his free-time he plays action & adventure games.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu