MOZI – Mikor először megláttam a „Förtelmes főnökök 2” és az „Apa ég” című filmek rendezőjének, Sean Anders-nek legújabb alkotásának trailer-ét, már-már átfutott az agyamon, hogy a sok kínt okozó mozi-terrorista talán megtért az erő világos oldalára, és végre egy értékelhető, szórakoztató filmmel rukkol elő számunkra. Alapból megszavaztam a Megjött Apucinak a bizalmat, miáltal nagy Will Ferrell rajongó vagyok, és Mark Wahlberg-el sincs komolyabb problémám. Pontosabban ezidáig nem volt…

A Megjött Apuci a lehető legrosszabb lezárása a 2015-ös évnek, és a legpocsékabb indítása a 2016-osnak. A történet meg sem próbál érdekesnek látszani, a karakterek üresek, a színészek hol tisztában vannak vele, hogy épp felvétel történik, hol teljesen megfeledkeznek magukról, és melankólikus görcsöt kapva bambulnak ki a fejükből. Mindezt megfejelték a világ legerőltetettebb poénfelhozatalával, és ezen tényezők együttese egyszerűen szörnyű a vásznon.

Mellékhatások: Feszengés, szégyenérzet…

Ugyan pozitívumként muszáj megemlíteni, hogy a teljes játékidő alatt találkozunk 1-2 olyan jelenettel, ami egész szórakoztató, és a színészek is némileg öntudatukra ébrednek, viszont sajnálatos módon ez csupán elég kis ideig tart. Az elsütött poénok fájdalmasan, kínosan lecsendültek, és nagyjából olyan érzésem volt a film nézése közben, hogy Mark egy-egy humorosabb megnyilvánulás után könyörög, hogy nevetésem hallja. Én persze kellőképpen gonosz voltam ahhoz, hogy ezt megvonjam tőle, sőt, már-már nekem égett a bőr az arcomon attól, amit ezek leműveltek a vásznon.

A rendezővel karöltve Brian Burns és John Morris feleltek azért a szinte emészthetetlen történetért, amit Sean Anders cseppet sem áldásos keze megpróbált ügyesen használni. Minden próbálkozása hiábavalónak bizonyult, ugyanis a Megjött Apuci megnézése után pár perccel már nem emlékeztem, hogy pontosan milyen történetet szeretett volna elmesélni, az alap Nevelőpapi kontra Papi-koncepción kívül semmi nem maradt meg bennem (de ezt már az előzetes is bemutatta).

Ez csupán azért baj, mert pont az lenne a lényege minden filmnek (nem csak a vígjátékoknak), hogy a teljes produkció többet mondjon, mutasson, mint amit az előzetese, viszont a Megjött Apuci-t már mindazok láthatták, akik belefutottak a trailerbe…

Egyszerűen fájó pont az életembe az, hogy miért kellett egy ilyen ütőképes alapfelállást (azért valljuk be, ebből nagy film is lehetett volna) tönkretenni azzal, hogy milliószor elsütött poénokat, vagy épp mérhetetlenül kínos gyökérségeket dobáltak bele. Ahhoz tudnám hasonlítani a filmet, mint mikor a munkahely poén-gyárosa elsüt egy mérhetetlenül rossz poént, és röhögni kezd rajta, figyelembe se véve azt, hogy minden kolléga csak szemlesütve próbálja elkerülni vele a szemkontaktust.

Fájt… Nagyon…

Ha valaki felhőtlen szórakozást szeretne a moziban, és kellemes pillanatokat szeretne átélni, akkor ha lehet kerülje el a Megjött Apuci-t. Nem azért, mert nem derülhetünk a két agyament fickó kapcsolatán, hanem azért, mert nem szabad olyan filmet anyagilag támogatnunk, ami ennyire nívón aluli, és elsüt minden értékelhető poént már az előzetesében. Az egyetlen hasonlatos produkció ami hirtelen az eszembe jut, az a Fox-féle Fantasztikus 4-es reboot, ami lényegében az előzetesben elárult mindent, és a teljes film nem adott hozzá semmit a figyelem felkeltésére szolgáló másfél perces videóhoz.

A színészi játék elég visszafogott, az alapkoncepció jó, de nem szabad sokat várni tőle, a rendezés úgy ahogy van pocsék… Nem is tudom, miért vártam ennél jobbat, azt hiszem nekem is tanulnom kellett volna az Apa Ég-be fektetett hitemből, hiszen az Adam Sandler főszereplésével kikerült vígjáték már egyszer jellemezte Sean-t és rendezői tehetségét… Bizalom megvonva Sean Anders rendezőúrtól… Tartok tőle végleg…

-Kese-