MOZI – A legtöbben már hallottunk arról botrányról, amelyet a korrupt katolikus egyház és legmagasabb körei is leplezni próbáltak: a pedofil papok, főpapok, érsekek gyomorforgató praktikáiról van szó. Tom McCarthy elképesztően jó filmje azonban nem is ezt, hanem azt az oknyomozó kutatómunkát mutatja be, amelyet a Boston Globe újságírói végeztek el, hogy részletesen bemutathassák nem csak a pedofil ügyeket, hanem a világ egyik legrégebbi intézmény korrupciójának mértékét is. Liev Schreiber, Mark Ruffalo, Michael Keaton és Rachel McAdams alakítják a Globe csapatát, akik egy több évtizedre visszanyúló és mind a mai napig fennálló, velejéig korrupt rendszert lepleztek le.

Az oknyomozó újságírás a szakma legnehezebb, legkomplikáltabb és legidőigényesebb műfaja. Minden adatot össze kell gereblyézni, interjúk tömegeit kell elkészíteni, úgy, hogy gyakran egymás nyilatkozataival is szembesíteni kell az interjúalanyokat, hogy végül a puzzle-szerűen összeálló darabkákból álljon össze a teljes cikk.

Jómagam is tanultam oknyomozó újságírást az egyetemen és az egyik gyakorlatom az volt, hogy én magam is elkészítsek egy ilyen cikket. Mivel a politikát, és a közéleti, politikai újságírást már akkor sem kedveltem, illetve egyébként is valami rém egyszerű feladatot akartam, ezért úgy döntöttem, hogy a lakhelyem közelében lévő villamosjárat felavatásáról írok, hiszen mi lehet ennél problémamentesebb, nem igaz?

Joggal számíthattam tehét egy jó kis nyugis interjúsorozatra és ehhez képest egy olyan darázsfészekbe sikerült beletenyerelnem, korrupt helyi politikusokkal, képviselőkkel, föld és ingatlanmutyival és sok minden egyébbel, mint annak a rendje! Amikor már kezdtem volna belelendülni, akkor végül udvariasan megjegyezte az egyik helyi képviselő, hogy „ő ugyan teljesen megérti, hogy a „Világegyetem” (így hívták az egyetem lapját, ahol elvileg megjelent volna a cikk) számára mennyire fontos ez az ügy, de talán, ha féltem a családom és a saját életemet is, akkor esetleg érdemes lenne megfontolni, hogy leálljak a kérdésekkel.”

Ha egy ilyen „piti” kis ügyben oknyomoz valaki, és ilyen fenyegetést kap, el tudjátok képzelni, milyen lehet, amikor a hatalmas katolikus egyház korrupcióját és felháborítóan gyomorforgató pedofil praktikáit próbálja leleplezni…

„Szpotlámpa” az újságírásra

Tom McCarthy filmje, amely a katolikus papok molesztálásáról szóló, Pulitzer-díjat kapott cikk anyagának összegyűjtéséről szól, a kőkemény oknyomozó újságírás kulisszatitkai mögé tekint be. Bár újságírásról beszélünk, a film legalább annyira feszes, izgalmas, mint a leprofibb politikai thriller.

Ne felejtsük el azt sem, hogy nekünk, újságíróknak a Spotlight alkalmasabb időben nem is készülhetett volna. Az újságírás történetében talán sohasem volt ennyire válságban a szakma – a print és az online tekintetében egyaránt.

A Spotlight-nak köszönhetően előtérbe kerül, hogy mennyire fontos a független, professzionális sajtó bármelyik közösség számára. A film arra is emlékeztet minket, hogy bár az újságírás átmeneti időszakban van, lévén a nyomtatott sajtót egyre inkább cserélik le a honlapok, a “példányszámot” pedig a keresőmotorok, a színvonalas, valódi problémákat bemutató, őszinte újságírás sohasem válhat a múlté.

Visszafogott, mégis kőkemény tartalom

Minden profi rendezőnél van valami egyedi, megfoghatatlanul zseniális. Tom McCarthy-ban ez a visszafogottság. A Spotlight nyolcvanas, kilencvenes évek krimijeit idéző sápadt színvilág, a szándékosan fix, kevés effekt kameranézet, a lineáris történetvezetés jellemzik a korábbi filmjeit és ezt is. Ennek köszönhetően tudnak kevésbé teátrális, finomabb játékkal is úgy érvényesülni a színészek.

Michael Keaton, aki nemrég aratott óriási sikert a Birdmanben, ismét megcsillogtatja színészi képességeit, mint a Robby Robinson, aki a újságíró csapatot irányítja. Liev Schrieber szintén brillírozik, mint az újság másik megyéből jött, zsidó származású főszerkesztője, akinek egy kőkeményen katolikus városban kell helytállnia. Végül meg kell említeni Mark Ruffalót és Rachel McAdams-szot is, akik a “frontvonalon” dolgozó újságírókat alakítják, információkat gyűjtenek, ajtókon kopognak, poros dokumentumokat szednek össze.

Ruffalo a csapat legenergikusabb, legidegesebb tagja. Az egyik jelenetben ténylegesen kiborul és üvöltözik – talán ez volt a filmnek az egyetlen ilyen pillanata és egy kicsit feleslegesnek, erőltetettnek is tűnt. Szerencsére ez csak egyetlen “kisiklása” az egyébként hihetetlen profizmussal felépített, zseniális oknyomozós filmnek. Ezt a jelenetet leszámítva egyébként Ruffalo figurája is elengedhetetlen tagja, a csapatnak és a filmnek egyaránt.

Watergate helyett pedofília

A Spotlight igencsak emlékeztet Az elnök emberei című Alan J. Pakula című filmre, csak itt Watergate-et felváltja a pedofília borzalma. Ez a mozi azonban sokkal kifinomultabb, és a médiát, illetve a jogi képviseleteket is kritizálja amiatt, hogy korábbi tespedtsége, részleges korrupciója révén nem járt utána kellőképpen a katolikus egyház pedofíliának.

Bár a film újságírói mind tisztességesek, rámenősek és céltudatosak, a film ettől függetlenül nem csinál belőlük hősöket és azt sem hagyja, hogy az áldozatok borzalmas élményei elévüljenek. Épp elég szemtanúval és áldozattal találkozunk, hogy a történet emberi oldala is kellőképpen kidomborodjék, ugyanakkor a katolikus egyház korrupciójáról szóló történetről se vesszék el a fókusz. Igazán ritka gyémánttal van dolgunk: egy olyan filmmel, amely egyszerre mesél el egy nagyon fontos történetet, ugyanakkor filmkészítői szempontból is elképesztő profizmussal is teszi ezt. Mestermunka.

-BadSector-