MOZI – Mikor először megláttam, azonnal valami megmagyarázhatatlan vonzalmat éreztem iránta. Majd mikor végre együtt lehettem vele, a torkomat kezdte szorongatni. Ez eleinte tetszett… Aztán rájöttem, hogy nem azért csinálja, hogy jó legyen… A Michael Tiddes rendezésében megjelent A fekete ötven árnyalata című film egy pillanatig sem fog kényeztetni, nem fog megnevettetni. Meg sem próbálja elhitetni magáról, hogy egy értékelhető, értelmes, vagy legalább vicces produkció.

//

Komolyan mondom én már nem hittem, hogy az Elátkozott Ház után van még hova süllyednie Michael Tiddes-nek. Az a két, Horrorra Akadvára hajazó förmedvény annyira alul teljesített, hogy nehéz volt szavakba önteni. És akkor, mikor az ember azt hiszi, hogy már mindent látott, akkor ez a rendezői tehetséggel egyáltalán nem büszkélkedhető nagyszakállas Tiddes jön, és az arcunkba vágja, hogy nagyobb fájdalmakat is tud okozni.

Egyszerűen NEM-VICCES!

Miután megérkezett Sam Taylor-Johnson rendezésében A szürke ötven árnyalata biztosak lehettünk benne, hogy paródia is jön mellé. Persze azért bőséggel lett volna potenciál a műben ahhoz, hogy egy viszonylag korrekt, jóra sikeredett vígjátékot kapjunk kézhez. Viszont a film rendezését végző Michael Tiddes annyira ért a humorhoz, mint egy rinocérosz. Az elsütött poénok laposak, legtöbbször sokkal inkább kínosak, mint viccesek.

A történet megpróbálja hűen követni az alapművét, menet közben ugyan tesz egy-két kitekintést más produktumok felé is, de a lényeget A szürke ötven árnyalatán hagyja. Ha belegondolok mennyi remek vicclehetőség lett volna a szado-mazó film jeleneteiben, akkor hatalmas csalódásként tudok csak tekinteni A fekete ötven árnyalata-ra. A színészi játék az egyik legpocsékabb, amit a műfajban eddig láthattunk, a történetvezetés szörnyű, a karakterek pedig csak együgyű felépítésük végett röhejesek.

//

Csak, hogy egyetlen példával éljek a rossz poénok terén, amivel a film elborzaszt minket, a főszereplő hölgy karaktere egyszerűen nem képes megbarátkozni a maga felé nyíló ajtók mechanikájával. Így folyton fejjel megy neki… Tehát kapásból kapunk egy önjelölt faltörőkost, mellette pedig Marlon Wayans megszemélyesítésében tündököl Christian totálisan üres karaktere.

Sírok…

Teljesen felesleges a paródia műfajában a színészek alakítását a végletekig elemezni, hiszen az alapmű kiforgatott jeleneteinek kellene, hogy szolgáltassák a humort. Viszont esetünkben egyáltalán nem lehet semmi ténylegesen vicceset találni a filmben, csupán az erőltetett próbálkozást, ami kényszeríti a megtekintőt arra, hogy rohamléptekkel hagyja el a vetítőtermet.

Senkinek nem ajánlom a filmet, végképp nem azoknak, akik egy derűs vígjátékot szeretnének látni. Michael Tiddes lemészárolta a paródia műfaját, komolyan mondom a nemrégiben megjelent Haláli Iramban is sokkalta több értékelhető poént sorakoztat fel, mint ez az alkotás, pedig az sem véletlen, hogy nem olvashattak a PS4PRO rendszeres látogatói a megemlített paródiáról nálunk…

-Kese-