Alekhine’s Gun – Készen állsz a hidegháborúra?

ELŐZETES – A Maximum Games soron következő játéka a hidegháborúba kalauzol el minket. Egy KGB ügynök fölött vehetjük át az irányítást az egykoron még Death to Spies-ként ismert játékban, ami új köntöst öltve marad hű a 2007-ben megjelent DtS játékmenetéhez, és folytatja a 2009-ben megjelent Death to Spies: Moment of Truth történeti szálát. Első blikkre egész ígéretes ugye?

Akinek már a múlt homályba vész a 2010-es év, azoknak megsúghatjuk, hogy az Alekhine’s Gun eredetileg 2010-ben lett bejelentve, akkor még Death to Spies 3: Ghost of Moscow címmel. Akkor még a Ubisoft-al rendszeresen közreműködő 1C Company tette a bejelentést, azonban csakhamar a jogok átvándoroltak mivel a szerződésben megszabott határidőt nem tudta tartani a stúdió.

Ezt követően a Haggard Games kezdett bele a játék fejlesztésébe, el is indítottak egy Indiegogo kampányt, és egy Kickstarter kampányt is a cél érdekében, azonban mind a kettő azonmód meg is bukott. Végül pedig 2014-ben a Maximum Games bejelentette, hogy elkészítik első házon belüli játékukat, amiről persze kiderült, hogy a Death to Spies folytatása lesz.

A küldetések elvégzését követően a program kiértékeli játékunkat.

Készen állsz a paranoiára?

A lopakodós TPS címe egy sakkformációból adódott, amit Alexander Alekhine vetett be 1930-ban Aron Nimzowitsch ellen a sakk világbajnokságon. A játékban az 1960-as évek hidegháborús hangulatát tökéletesen visszaadó Németország, New York, Norvégia, Svédország, Svájc, Florida, Ausztria, Kuba és Texas helyszínein tevékenykedhetünk. Ezeken kívül részesei lehetünk néhány második világháborús flash-backnek is, a teljes átélés érdekében.

Akik valaha is játszottak a Death to Spies bármelyik részével, azoknak nem kell bemutatni a játékmenetet. Mindazok viszont, akiknek kimaradt az életéből a sorozat, azok egyrészt jobb, ha pótolják, másrészt pedig jobb, ha elfelejtik a James Bond féle 6 lövetűből 21 fejlövés (újra töltés nélkül) feelinget! Az Alekhine’s Gun egy vérbeli lopakodós játék lesz, amiben mindig jól meg kell fontolnunk, hogy mikor, és milyen módon cselekszünk ellenfeleink jelenlétében.

A küldetések elvégzését követően a program kiértékeli játékunkat.

A játékban óriási súllyal rendelkezik minden döntésünk. Egy-egy küldetésnek többféle kimenetele is lehet, attól függően, hogy bizonyos szituációkban miként reagálunk a mesterséges intelligencia megmozdulásaira. Lesz, mikor kénytelenek leszünk fegyverropogás közepette az árnyékban maradni, és lesz, mikor ugyan jobbnak tűnik megbújni az árnyékban, mégis leegyszerűsíthet mindent egy-két jólirányzott fejlövés.

A story végig ível olyan történelmi eseményeken, mint John F. Kennedy meggyilkolása, vagy épp a megbukott kubai invázión. Azalatt pedig, amíg a nagyvilági történések merően befolyásolják a játék világának hangulatát, nekünk csupán egy dolgunk van; el kell döntenünk, hogy a kiszabott küldetéseket csendesen, a fű alatt hajtjuk végre anélkül, hogy nagyobb felfordulást okoznánk, vagy „fönnforgást” okozunk és legyilkoljuk ellenfeleinket.

A küldetések elvégzését követően a program kiértékeli játékunkat.

Szellemesdi

Akik szeretnek csendesen végigszánkázni az ilyen játékok pályáin, azok nagyon jó fegyvertárra számíthatnak a Death to Spies folytatásában. A program olyan eszközöket biztosít a számunkra, mint a méreg, fojtó-huzal, de a biztonság kedvéért még baleseteket is okozhatunk, hogy biztosan ne gyanakodjon senki idegen kezűségre.

Minden küldetést újra játszhatunk, hogy kitapasztaljuk mely technikák, stratégiák a legmegfelelőbbek az adott pályához. Sokszor meglepetés érhet minket, mint ahogy ez többször előfordult a 2009-es felvonásban is, ugyanis nem mindig a legésszerűbb út a legeredményesebb is. Megeshet, hogy kézenfekvőnek tűnik a csetepaté elkerülése, és annak minden előnye, de ez a fagyi hamar visszanyalhat.

A küldetések elvégzését követően a program kiértékeli játékunkat.

A háborút is hidegen tálaljuk?

A küldetések elvégzését követően a program kiértékeli játékunkat. Annak függvényében, hogy eszelősként haladtunk-e előre a pályán, vagy épp minden bokor árnyékában megbújtunk, lehetünk mániákusok, vagy esetleg szellemek. Mind a kettőt érdemes lesz kipróbálni, hiszen a különböző játékstílus, különböző játékélményekkel kecsegtet.

A játék grafikája kellemesnek ígérkezik. Bár számomra kicsit élettelennek tűnnek az arcok, viszont ezt még a megjelenésig eszközölhetik. A játékmenet kitárgyalása után, és a -csupán szerintem- kiforratlan grafika megemlítését követően épp itt az ideje, hogy megemlítsük a program legnagyobb erősségét; a hangulatát. Ahogy az a nagynevű elődök esetében is volt, az Alekhine’s Gun-ban is fojtogató atmoszféra kíséri majd útunkat a játék befejezéséig. A program remekül adja vissza a korszak hangulatát, a hidegháború szörnyűségeit, és a kémek ádáz küzdelmét. Ehhez sokat ad a helyszínek ábrázolása, ami pofátlanul jóra sikeredett, és a háttérdallamok, amikről ugyan egyelőre nem sokat tudni, de ha közel olyan hangulatosak, mint amiket az első kikerült anyagokkal kapcsolatban megismerhettek a játékrajongók, akkor egy sokáig emlegethető remekművel gazdagodik a játékpiac.

-Kese-

Amitől jó lehet:

+ Hiteles korkép
+ Kellemes képi világ
+ Remek játékmenet

Ami még gondot okozhat:

– Élettelennek tűnő arcok (láttunk már jobbat)
– Kevés tartalom (amiről tudni lehet)
– Hírtelen jött, nagyot eshet?


Kiadó: Avanquest Software, KISS Ltd.

Fejlesztő: Maximum Games

Stílus: Akció, lopakodás

Megjelenés: 2016, március 1

Spread the love
Avatar photo
Kese is a young talented writer and music producer from Hungary. He loves any styles of music, and movies too. In his free-time he plays action & adventure games.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu