Firewatch – Nagyobb volt a füstje, mint a lángja

TESZT – A Campo Santo játéka érdekesnek tűnt a megjelenés előtt és ez a kijelentés még most is érvényes. Életszerű, valós eseményeken alapul, miközben azért pszichológiailag próbál felettünk érvényesülni itt-ott. Végül mégis ugyanaz a végkimenetel, majd csak bámulunk magunk elé. Ebben több kraft volt a megjelenés előtt…

Ahogy a The Witness is, ez a játék is kicsit burkoltabb tartalommal szolgál. De addig ki kell húzni. Nem azért mondom, hogy hosszú lenne a játék (nem az, sőt), de az eleje eléggé megtévesztő módon nyit. A nyolcvanas évek elején még igencsak népszerű szövegalapú kalandjátékok stílusát követvén kezd a Firewatch. Így tudjuk meg a főszereplőnk, Henry háttértörténetét és kapcsolatát Juliával. Utóbbi szereplő sajnos demenciája miatt lassan, de biztosan elhülyül és bizony egy-két döntést vele kapcsolatban meg kell hoznunk. (Ráadásul nincsen tisztán jó és rossz válasz, van olyan, amikor két rossz közül kell választani.)

Az alapverzió nem volt éppen tökéletes. A patch megérkezése előtt ugyanis a PS4-es változat úgy 4-5 percnyi járkálás után néhány másodpercre megtorpan, hogy betöltse az erdőt.

Wyomingi magány

A szöveges intró közben Henry élete is a tönk szélére kerül, s amikor irányításunk alá vehetjük az úriembert, már újdonsült munkahelyén, egy tűztoronyban találjuk magunkat. Ide menekült a sok fájdalom elől. Egyedül, de mégsem – rádióján egy másik őr, név szerint Delilah állandóan elérhető számunkra. Ez egyszerre lehet pozitívum és negatívum is – mással nem beszélhetünk, de vele mégis kidolgozottnak és jól kivitelezettnek tűnik a dialógusok tömkelege.

Realizmusban is jó – eleinte a két karakter között falak vannak, de lebomlanak a napok elteltével. Naná, hogy ránk bízzák, hogy milyen opciókat adunk Henry szájába. Ezek a lehetőségek finoman érzékelhetőek a későbbiekben is: egy kis flörtölés után Henry gyűrűje lekerül a kezéről – ez csak egy példa, van még több is.

Az alapverzió nem volt éppen tökéletes. A patch megérkezése előtt ugyanis a PS4-es változat úgy 4-5 percnyi járkálás után néhány másodpercre megtorpan, hogy betöltse az erdőt.

Térkép

A Firewatch egy belső nézetes kalandjáték. Szerencsére nem tudunk olyan könnyen eltévedni, mivel alapból kapunk egy térképet és egy iránytűt, hogy ki tudjunk igazodni az erdőben. Itt-ott egy tereptárgyat, sztorihoz köthető eszközt, látványt kijelölvén további párbeszédekbe elegyedhetünk Delilah-jal, nem is véletlenül: többnyire a két karakter közötti viszony kihegyezésére szolgál a játékmenet.

Jó, közben azért a korábbi toronyőrök által hagyott jegyzeteket is felszedhetjük a háttértörténet kibővítése céljából, de azon túl semmilyen gyűjtögethető tárgyat nem kapunk. Ebből kifolyólag szerintem ez a játék mindössze egyszeri végigjátszásra alkalmas a legtöbb játékos esetében.

Az alapverzió nem volt éppen tökéletes. A patch megérkezése előtt ugyanis a PS4-es változat úgy 4-5 percnyi járkálás után néhány másodpercre megtorpan, hogy betöltse az erdőt.

Graf… ika

Az alapverzió nem volt éppen tökéletes. A patch megérkezése előtt ugyanis a PS4-es változat úgy 4-5 percnyi járkálás után néhány másodpercre megtorpan, hogy betöltse az erdőt. Ezt szerencsére sikerült kiküszöbölni, de mindenféleképpen megemlítendő. Ezen túl a látványvilág rajzfilmszerű és valamennyire a szemnek kellemes és barátságos. Nem egy CryEngine szint, de nem is várható el tőle.

Kár, hogy nem nagyon láttam élővilágot. Örültem volna, ha a háttérben mondjuk egy grizzly medve kószált volna, de eszembe jutott közben, hogy mivel meghalni nem lehet, furcsán festett volna így. Ehh…

Az alapverzió nem volt éppen tökéletes. A patch megérkezése előtt ugyanis a PS4-es változat úgy 4-5 percnyi járkálás után néhány másodpercre megtorpan, hogy betöltse az erdőt.

Kidolgozatlan

A játék nem éppen tökéletes. Néha egy-két jegyzet a képernyőn maradt úgy, hogy már körbe császkáltam, így meg kellett állítanom a játékot, hogy megpróbáljam eltüntetni a bejegyzést. Amikor időre kellett választanom a dialógusban, egy kicsit zavarónak tűnt a szöveg kijelzése. De ami a legfontosabb: hiábavaló minden. Egyféle befejezést kapunk, amely bár rendben van, de inkább egy könyvbe vagy TV-be való a sztori vége. Játék formátumban ennél több kellett volna szerintem.

Az alapverzió nem volt éppen tökéletes. A patch megérkezése előtt ugyanis a PS4-es változat úgy 4-5 percnyi járkálás után néhány másodpercre megtorpan, hogy betöltse az erdőt.

Egy próbát talán megér

Nem rossz a Firewatch, de rövid, újrajátszhatóság maximum más dialógusok meghallgatása miatt lehetséges, ráadásul szerintem ez is egy megosztó cím lett. Nem akkora mértékben, mint a The Witness, de ez is hasonló. Jónak jó a Campo Santo munkája, de hosszabb távon nem fogunk rá emlékezni.

-V-

Pro:

+ A párbeszédek kidolgozottsága
+ Remek szinkron
+ A két karakter közötti kapcsolat alakulása rajtunk múlik

Kontra:

– Csak ha magával ragad, akkor van értelme többször végigvinni
– A fals illúzió, hogy többféle befejezés lehet
– Picit bugos


Kiadó: Campo Santo

Fejlesztő: Panic

Stílus: Belső nézetes kalandjáték

Megjelenés: 2016. február 9. (PS4, PC)

Firewatch

Játékélmény - 5
Grafika - 7.5
Sztori - 8
Zene/Audio - 9
Hangulat - 7

7.3

A Firewatch a dialógusával lángol, minden másban többnyire csak elfüstölt.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu