Uncharted 4: visszatekintés Drake múltjába!

Az Uncharted 4: A Thief’s End egy dupla búcsúként kezelendő. Egyrészt a Naughty Dog hagyja maga mögött az Uncharted franchise-t, másrészt pedig Nathan Drake számára is ez lesz az utolsó kaland. Ezért a fejlesztők a jövő helyett a múltban keresgélnek.

Neil Druckmann és Bruce Straley a New York Timesnak adott interjújában beszélt az Uncharted 4-ről. Szerintük ez lesz a legnagyobb Uncharted rész a sorozat történetében – érthető, mivel ez az egyetlen PS4-es cím, ha nem vesszük figyelembe a Nathan Drake Collectiont. Sőt, ez a Nathan Drake számára az eddigi legnagyobb játék is lesz!

Drake-től a lehető legszebb módon szeretnének elköszönni és a múltba való tekintéssel, illetve Nathan testvérének, Nate-nek feltűnésével ezt megvalósíthatják. A két testvér 15 éve nem látta egymást, ez egy érdekes történetszálat eredményezhet.

A Naughty Dog messze más végeredményt hozott össze az első Uncharteddel. Ezt abból is kikövetkeztethetjük, amit a hír alatti Instagram képen látunk – ez egy korai koncepciós rajz Drake első játékából. Ez inkább tűnik Dishonorednak, mint Unchartednek, nem?

Megjelenés április huszonhetedikén, kizárólag PS4-re.

ps4pro-uncharted-4-1

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu