MOZI – Nem az Ave, Cézár! nem a Coen testvérek azon mestermunkája, amelyre még hosszú éveken emlékezni fogunk. Igazi homage-ról beszélhetünk, a szó legnemesebb értelmében, amely az ötvenes évekbeli Hollywoodot mutatja be, egyben igazi „niche” film is, nem egy mainstream komédia. Ritka alkalom a Joel és Ethan Coen számra, hogy ezt a mai szemmel nézve is káprázatos korszakot igazi filmes élményparkká varázsolják.

Az Ave, Cézár!-nál talán nem is találhattak volna jobb ürügyet a filmkészítők, hogy az ötvenes évekbeli gigantikus filmprodukciókból a szó szoros értelmében tréfát űzzenek. Van itt minden: Busby Berkely másolat, Gene Kelly-féle musical, vagy a Cecil B. DeMille filmeket idéző (Ben Hur/Tízparancsolat) „epikus” film (amelyet még így is sikerült alul múlnia a modern Egyiptom isteneinek), de a szándékosan és viccesen gagyi cowboy mozik sem hiányoznak.

Igaz, azt azért el kell ismerni, hogy ez a film nem kacagtat annyira, mint például a Coen testvérek más filmvígjátékai, az Égető bizonyíték, vagy a Nagy Lebowski. A film inkább oldalba bökősen, viccesen űz finom, kedves gúnyt a hollywoodi filmiparból, amikor épp a legjobban küzdöttek, hogy imádott produkcióaikkal verjék vissza az igazi „sátán”, a televízió térhódítását.

Bár a nem csekély számú filmsztár szájából rengeteg vicces benyögést hallhatunk majd, a szokásos harsány kacaj ezúttal elmaradt a nézőtéren és átadta helyét az „értő” kuncogásnak, amelyet leginkább azok hallattak, akik tényleg ismerik ezt hollywoodi filmes korszakot. Igen, az Ave, Cézár! kicsit sznob, de ez jól áll neki.

Egy valódi filmes mogul elképzelt története

Eddie Mannix (Josh Brolin) nevét azonban szerintem még sokan az ínyenc mozirajongók vagy vájtfülű filmkritikusok közül sem nagyon hallották. Mannix a Capitol Pictures filmproducere és az Ave Caesar! élete egyetlen napját meséli el. A mozi egy gyónással kezdődik: ez egy napi rutin és a pap, akinek már konkrétan a hócipője van tele, hogy mindennap hallgathatja Mannixot, meg is jegyezi, hogy hősünk bizony egy kicsit… túl sokszor jár templomba.

Eddie-nek azonban nagyon sok mindent kell még meggyónnia. Az egyik sztár színészét, Baird Whitlockot (George Clooney) „kommunisták” rabolják el, akik 100.000 dollár váltságdíjat követelnek.

DeeAnna Morant, Amerika üdvöskéjét (akit Scarlett Johansson alakít valami elképesztően profin – még sohasem sem láttam színésznőt egyik jelenetben ennyire szándékosan közönségesnek és taszítónak, a másikban pedig elképesztően vonzónak) felcsinálta egy filmrendező (legalábbis DeeAnna szerint valószínűleg ő lehetett). Mivel az ilyen dolgok „cikisek” a többé-kevésbé feddhetetlen erkölcsű Hollywoodban, Mannixnek trükköznie kell, hogy a színésznő nem létező erkölcseit a nagyközönség előtt megőrizze.

No és akkor ott van a híres rendező, Laurance Lorenz (Ralph Fiennes) is, aki épp az idegösszeroppanás szélén áll, mert kénytelen volt a kissé „párásztosan”, „vidékjiásán” artikuláló, „egyszerű, mint a százasszög” kaliberű cowboy-színészt, Hobie Doyle-t (Alden Ehrenreich) felvenni a finom, mély karakterábrázolást igénylő „művészfilmjéhez”.

És ha mindez még nem lenne elég, akkor ott liheg folyton a sarkában Thora és Thessaly Thacker is, akik folyton „exkluzív információkat” akarnak Mannixtól és azzal fenyegeti szegény producerünket, hogy lerántják a leplet a sztárokról.

Hát csoda, ha az agyonszekált producerünk erősen gondolkozik rajta, hogy otthagyja ezt az egész „cirkuszt” és elszegődjön a Lockhead Martinhoz, ahonnan konkrét ajánlatot is kapott egy egyszerre zsíros és nyugis állásra?!

Kicsit túl sokat akart

Sajnos az erős narratíva a film leggyengébb aspektusa. Nem állítom, hogy a sztori gyenge lenne, de a Coen testvérek annyira a karikatúrájukra koncentráltak, hogy a széteső történetet összeillesztő szálak erejére már nem jutott energia.

A filmet állandóan lehúzó kaotikus, vagy nem igazán jól egymáshoz tartozió események szinte ballasztként fogják vissza az Ave, Cézar léghajóját, de a rendező testvérpár szakértelmének köszönhetően az mégsem csapódik földbe, hanem a film végére képes az előző filmjeik magasságába emelkedni – ehhez azonban tényleg a Coen testvérek elképesztő profizmusára volt szükség, és erre csak olyan rendezők képesek, akik nem félnek a mások számára túl nehéznek, vagy veszélyesnek tűnő húzásoktól.

Mozi a moziban

A film egyik szakaszában az egyik karakter cirkusznak nevezi a moziipart, és átvitt értelemben itt most a Coen-fivérek nyelték a kardot és ugrottak át a tűzes kerekeken. Ha ezúttal tényleg nem foglalkozol azzal, hogy mire megy ki a játék, akkor élvezni fogod a filmet.

Az Avé, Cézár!-t akkor fogod igazán élvezni, ha elfogadod annak, ami: különálló történetdarabkáknak, amelyeket tényleg gyenge szálakkal fűztek csak össze. Ha George Clooney legjobb Charlton Heston karikatúrájára vagy kíváncsi, vagy arra, hogy Channing Tatum is mennyire elképesztően eltalálta Gene Kelly ritmusát és stílusát, akkor tényleg jól fogsz szórakozni.

-BadSector-