Mélyreható RPG lesz a Vampyr!

A Vampyrról nem sokat tudtunk idáig azon kívül, hogy a fejlesztői a Life is Strange és a Remember Me párosát megalkotó Dontnod Entertainment. A Focus Home Interactive lesz a Vampyr kiadója – de mégis, miféle jószág lesz az új Dontnod játék?

Sötét? Az biztos – helyszínileg az 1910-es. 20-as évek Londonjába kerülünk. A brit főváros nincs éppen jó állapotban, köszönhetően a spanyolnáthának, amely megállás nélkül szedi áldozatait. Ezt még megfejelhetjük a vámpírok felbukkanásával.

Vámpírok: egy vagyunk közülük, ugyanis Jonathan E. Reid, aki korábban egy magas beosztású katonai sebész volt, szintén vámpírrá alakult. A vámpírlét nagy szerepet fog játszani, ugyanis ha nem étkezünk, végünk van. Az összes karakter a történet során az áldozatunk lehet, így a történetet nagyban befolyásolhatja majd az, hogy ki is lesz a vacsoránk. Reid a vérszívással új erőkre is szert tehet, de addig is el kell csábítania áldozatát egy félreeső helyre, hogy aztán csendben lakomázhasson.

Persze nem lesz egyszerű a dolgunk, ugyanis a vámpírokat nem tűri meg mindenki – így aztán biztosan harcolnunk kell a túlélésért. A dinamikus, valósidejű élet-halál harcban a közelharci és lőfegyvereken túl a vámpírképességeket is bevethetjük. Igen ám, de a képességeink használata az életerőnket is csökkenti, így kockáztatnunk kell a vámpírvadászok, vámpírok és egyéb lények ellen, ha speciális támadást vetnénk be.

A Vampyr egy akció-RPG-hez képest elvárható módon egy mélyreható kraftrendszert is be fog vetni a siker érdekében: épp megölt áldozataink, ellenfeleink kifoszthatóak, a környezetben elszórt tárgyak szintén felszedhetőek. Létehozhatunk saját eszközöket, fegyvereket, sőt, még különleges lőszereket is a gyenge pontok kiaknázása céljából.

Nem lesz gyenge a Vampyr – megjelenés 2017-ben PS4-re, Xbox One-ra és PC-re.

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu