Nom Nom Galaxy – „Supa Dupa Soup!” [PS PLUS]

TESZT – Mikor azt hitted már mindent láttál, akkor mindig jön valaki és az orrod alá dörgöli, hogy mekkorát is tévedtél. Annak ellenére, hogy rodeózhattunk már kecskével a játékvilágban, sőt mi több, már kegyér bőrbe bújva is kereshettük a boldogulást, még mindig akadnak olyan érdekesebbnél érdekesebb ötletek, amik kifognak a józan emberi/gameri ész földhözragadt tekervényein. Ilyen példának okáért, jelenlegi témánk, a Nom Nom Galaxy.

Bizonyára a készítők egy epikus elképzelésnek tartották, hogy készítsenek egy mikromenedzselős logikai platformjátékot, aminek célja a levesgyártás, de valójában az elmélet még hallásra sem érdekes, nem, hogy még egy játéknak. Persze én minden ellenszenvemet félretéve belevetettem magam a Nom Nom Galaxy-ba, és csodák csodájára akkora csalódás nem ért mint vártam. Persze ezzel nem azt akarom mondani a játékról, hogy nem epic fail.

Pocsék irányítás, idióta történet, aránylag befogadható grafika jellemzi a játékot.

„Pincér! Egy légy van a levesemben!”

A játék története szerint (nem mintha egy ilyen stílusú produktumnak túl sok történetre lenne szüksége), a drága, tiszteletben tartott polgárok megunták a már matt ízlésvilágú, kopottas recept alapján elkészített tradicionális recepteket, így elküldték embereiket a naprendszer különböző bolygóira, hogy az ott fellelhető összetevőkből újfajta leveseket készítsenek.

Bizony, bizony, mindig van lejjebb. Amikor egy-egy produkció kiemelkedik az indie kategória világából, mint ahogyan azt annak idején a Limbo is tette, akkor hamar képes a független játékfejlesztő réteg arra, hogy a szokottnál alább adva egy szörnyűséges játékkal rukkoljon elő. Ugyan a Sony üzletpolitikájában bizonyára akad némi logika, nem valószínű, hogy véletlenül választották be a Nom Nom Galaxy-t, a februári hó Play Station Plus játékai közé, de az biztos, hogy a vállalat ügyesen titkolja logikájának létezését. Mert ha csak nem totál önsanyargató népség ül a Sony vezérkarában, akkor biztos nyomós okuk volt rá, hogy a Nom Nom-ot, ezt a videojáték ipar aranymálnadíjasát bocsássák ingyenesen elérhetővé az előfizetőik számára.

Pixeljujj!

A Nom Nom Galaxy nem éppen segítőkész, hogy ha elemzésről van szó. Rengeteg minden van a játékban, viszont, hogy ha nagyon a program mélyére nézünk, akkor ráeszmélhetünk, hogy minden csupán töltelék, és valójában semmit sem tartalmaz a program. Legalábbis semmi olyat, ami említésre méltó lenne.

Apró karakterünkkel nyargalunk végig a pályákon, pusztítjuk a környezetünk, hogy hozzávalókat gyűjtsünk, amikből aztán levest készíthetünk. Mikor elkészül egy adag mennyei étel, azt űrhajóba bocsátjuk, majd leszállítjuk. A leadott termékért érkezik a cash, abból pedig fejleszthetjük gyárunkat kedvünkre. Újabb “gáztűzhelyeket” pakolhatunk, speciális hozzávalók feldolgozására alkalmas eszközöket rakhatunk le.

Pocsék irányítás, idióta történet, aránylag befogadható grafika jellemzi a játékot.

A grafika relative kellemes. Már ha a stílushoz mérjük. A karakterek animációja ugyan elég trehány, viszont a legnagyobb probléma mégsem ez. Sokkal inkább az irányítás. Egyszerűen katasztrofális konfigurációt kapott a Nom Nom Galaxy, aminek hatására csöpp emberkénk vezetgetése felér egy Justin Bieber szám 30x-os meghallgatásával. (Természetesen egyhuzamba.)

Miáltal egyes helyszíneken megelevenedik az 1988-as “A gyilkos paradicsomok” című film, ezért nem ártott némi harcrendszert is vinni a programba. A filmmel ellentétben George Clooney a Nom Nom Galaxy-ban nem siet a segítségünkre a csöpp agresszív zöldségekkel szemben, így ezeket nekünk kell a halálba csapkodni, méghozzá a lehető legidegőrlőbb módon. Egyszerűen a karakterünk nem képes oda ütni, ahova szeretnénk, szinte lehetetlen kiszámítani, hogy hova álljunk, és mikor nyomjunk rá a püfölésre.

Pocsék irányítás, idióta történet, aránylag befogadható grafika jellemzi a játékot.

SoupTycoon

Aki a fentiekkel mit sem törődve mégiscsak tenne egy próbát a játékkal annak egy online multiplayer is a rendelkezésére áll. A multi játékmódban össze kell mérnünk ügyességünket és kreativitásunkat (már ha szükségeltetik ilyen a játékhoz). Nagyobb, jobban működő levesgyárat kell építenünk ellenfelünknél. És ennyiből áll a játék… (Nem vicc.)

Pocsék irányítás, idióta történet, aránylag befogadható grafika jellemzi a játékot. A játékmenet relative könnyen tanulható, hamar bele lehet jönni, bár van egy-két logikát teljes mértékig elhanyagoló része is a játéknak, mint az erőforrások pályákon való elhelyezése, de a rengeteg negatívum mellett ez már teljesen elhanyagolható.

-Kese-

Pro:

+ A Gyilkos Paradicsomok Visszavágnak (2)
+ Multiplayer versengés
+ LEVES!

Kontra:

– Rémálom irányítás
– Lapos játékmenet
– Túl híg ez a leves… (Ez kihagyhatatlan volt…)


Kiadó: Q-Games, Ltd.

Fejlesztő: Q-Games, Ltd.

Stílus: Akció, Könnyed, Indie, Stratégia

Megjelenés: 2015. aug. 3.

Nom Nom Galaxy

Játékélmény - 4.3
Grafika - 5.6
Történet - 4.9
Zene/Audio - 4.2
Hangulat - 3.9

4.6

GYENGE

A Nom Nom Galaxy megpróbál platformer lenni. De nem jön össze neki. Próbálkozik menedzser játék lenni. De ez sem megy. Próbál receptekre tanítani. Sikertelenül. Szeretne jó lenni hozzád, de végül úgyis eldobod magadtól.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Kese is a young talented writer and music producer from Hungary. He loves any styles of music, and movies too. In his free-time he plays action & adventure games.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu