Ratchet & Clank – Előre a múltba?

ELŐZETES – Ratchet és Clank visszatér, mégpedig dupla dózisban. Azon felül, hogy tavasszal (remélhetőleg itt Magyarországon is!) a mozik vetíteni kezdik az egész estés animációs filmet, egy remake is készül a PlayStation 2-es eredetiből immáron PlayStation 4-re. A fejlesztők is visszatértek (Insomniac Games) – minden adott a sikerre papíron.

A napjainkban már oly megszokottakkal ellentétben a fejlesztők nem fogják csak egy az egyben átültetni PS2-ről PS4-re a Ratchet-Clank duót, ugyanis össze fog kötődni a Rainmaker-Blockade páros által összehozott animációs filmmel is. Sőt, talán a leadben említett remake kifejezés sem teljesen helytálló. Az első, 2002-ben kijött Ratchetben nem volt lehetőség oldalazni. 14 évvel később menni fog.

Háttal a jövőnek

Az „új” játékot még a 2014-es E3-on jelentették be, de akkor még 2015 első felében tervezték megjelentetni a filmet és a játékot egyaránt. Hogy rohan az idő, azóta egy éves halasztáson vagyunk túl és most már nincs sok esély arra, hogy az áprilisi megjelenést elhalasszák (ezt mondjuk a Naughty Dog megcsinálta az Uncharted 4-gyel).

Az alapelképzelés érdekes. Láttunk már olyan játékot, amely egy film alapján készült és a film is egy játék IP-jére építkezett? Igen – Street Fighter: The Movie. De az olyan is lett. (Amúgy hazabeszélés, elvégre PS1-re is megjelent 1995 végén.)

A játék-film páros kézfogva támad, hiszen a film, amely főképp Ratchet eredettörténetét regéli el, viszontlátható lesz a PS4-es játékban is. Modernizált irányítás? Megvan. Új bolygók? Pipa. Ebből adódóan új repülős részek is pipa.

Új bossfightok, új fegyverek (a Pixelizer például 8-bitessé alakítja azt, akit eltalál, a Groovitron egy kis partyt idéz elő – ezek kifejezetten ötletesek!), Clank is új játékmenetben vesz részt… szóval az Insomniac elérte, hogy a régi elnevezés kerete mögött megújult tartalom vár. Ez olyan, mintha egy tizenöt éves PC gépházába pakolunk új hardvert.

Ne már, Pixar!

Amit eddig láthattunk a játékból, az valami gyönyörű! Korábban ilyet nyilatkoztak az insomniacosok, hogy számukra cél a Pixar-stílusú és minőségű látvány és bakker, tényleg nem állnak távol tőle! Eszméletlenül színes, hangulatos és magával ragadónak tűnik a Ratchet & Clank látványvilága, a szinkron pedig szintén nem fog alulmaradni.

Min múlik a játék sikere? Egyszerű: mivel kizárólag PlayStation 4-re jön, fontos lesz, hogy ne fusson diavetítés szinten. De a fejlesztők nevét ismerve nem kell ettől tartani. Ha képesek lesznek nagyon gyakran 60 fps környékén tartani a játékmenetet, akkor ezt a penzumot le is tudták. A másik az, hogy ne ülepedjen le, miközben kibővíti az eddig látottakat. Az újdonság erejével kell betámadnia, ha ezt megvalósítja, bátran kimondhatom, a múltba való jövőbe kiáltás (akármilyen furcsán is hangzik) sikeres lesz. A PlayStation 4 megérdemelne más bizonyos platformer hősöket. Igen, Crash Bandicoot, értelemszerűen rólad van szó…

-V-

Ami sikeressé teheti:

+ Nagyon komoly látványvilág
+ Modernizált, több, mint csak egy port
+ Kibővítheti a kezdetek sztoriját

Ami csalódást kelthet:

– Vajon napjainkban mekkora kereslet van Ratchetre és Clankre?
– Az egy év halasztás mekkorát dobhat a minőségen?
– Ez bár nem a játékhoz tartozik, de a filmet fogják errefelé vetíteni?


Kiadó: SCEE, SCEI, SCE Australia, SCEA

Fejlesztő: Insomniac Games

Stílus: Akció

Megjelenés: 2016. ápr. 12.

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu