Lesz John Wick 2: Chapter Two és már a alapsztorit is ismerjük!

MOZI HÍREK – Igaz, a John Wick nem aratott világot megrengető, hatalmas sikert, ettől függetlenül meglepően sokan voltak pozitív véleménnyel a filmről. Stílusos, egyedi és mégis vagány akciófilmként emlékeztünk meg róla, igazi régi vágású, kemény akciójelenekkel.

Talán ezért is történhetett, hogy a stúdió fejesei rábólintottak a folytatásra, amelyben ismét Keanu Reeves lő szitává mindenkit, aki él és mozog, csúnyán néz és fegyvernek látszó tárgyat tart a kezében. 2017. február 10-én kerül mozikba a folytatás, az előzetesre még várni kell, de szinopszis már van.

A sztori szerint John Wick hiába szeretne már nyugodtan élni, tudomására jut, hogy egykori társa át akarja venni egy nemzetközi bérgyilkosszövetség irányítását. Wick alapjáraton kerülni az együttműködést, azonban egy régi eskü miatt mégis segítenie kell neki, így Rómába utazik, hogy leszámoljon egy pár rázós fickóval, akik a szakmájukban a leghalálosabbnak és legjobbnak számítanak.

Az IMDB adatlapja szerint Keanue Reeves mellett a filmben többek között Ian McShane és az egykori Matrixos Morpheus: Laurence Fishburne is szerepelnek majd. Az itt látható forgatáson készült képen mindhárom színész megtalálható.

Talán ezért is történhetett, hogy a stúdió fejesei rábólintottak a folytatásra, amelyben ismét Keanu Reeves lő szitává mindenkit, aki él és mozog, és fegyvernek látszó tárgyat tart a kezében. 2017. február 10-én kerül mozikba a folytatás, az előzetesre még várni kell, de szinopszis már van.

 

 

 

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu