Egy politikus játékokra költötte a kampányra szánt pénzét?

A költségvetést nem szokták mindenütt félvállról venni. Ez az USA-ban is így van – a politikusok kaphatnak egy kis pénzt arra, hogy kizárólag kampányköltségeket tudjanak fedezni belőle. Valaki viszont nem ezt tette!

A republikánus párt tagja, Duncan Hunter került slamasztikába – mint kiderült, 1302 dollárt költött Steamen játékokra. Ez úgy 358 ezer forint, és mivel errefelé 1:1 a dollár-euró konverzió, mondhatnánk 408 ezer forintnak is. Az ottani szövetségi választási bizottság pedig 68 szabálysértés miatt kérdőjelezi meg Huntert, aki a tavalyi kampányköltségében 1302 dollárt adott meg, ami „személyes költségek” volt. Ezt azóta sem fizette vissza.

Hunter azzal védekezik, hogy a fia az ő bankkártyáját használta Steames játékok vásárlására. A bizottság levelére Hunternek május kilencedikéig van ideje válaszolni. Hunter egyábként maga is megvédte korábban az erőszakos játékokat (ami azért nem olyan gyakori, de legalább van benne egy kis logikus gondolkodás) – szerinte nem mindig a játékok a felelősek az erőszakos bűncselekményekért.

Mondjuk azt mi megkérdeznénk, hogy hogyan jutott a fia az ő kártyájához és végül miket vett?

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu