DiRT Rally – Etalon

TESZT – A DiRT Rally PC-n már komolyan bebizonyította, hogy a Codemasters kihajítja a komplett Gymkhanás, már-már komolytalan driftelős vonulatot, hogy aztán visszatérjen a kőkemény szimulátor-stílushoz, amellyel sikert is arattak. A PC-s verzió után a konzolos adaptáción a sor és nem kellett csalódnunk!

 

Amikor a WRC 5-ről és a Sebastien Loeb Rally Evoról írtam, tudtam, hogy a DiRT Rally már konzolokra is jönni fog majd, és mivel közben játszottam már a PC-s verzióval, így volt összehasonlítási alapom. Már akkor is sejtettem, hogy egy új szintre emeli PS4-en a rally játékokat a Codemasters vissza az alapokhoz megközelítése és bár nem biztos, hogy a legendás Richard Burns Rally szintjét képes lesz valaha felülmúlni, mégis elég jó lett PS4-en is a DiRT Rally. Miért is?

Úton

A DiRT Rally szimulátor, nem pedig árkád rally cucc. Ebben is próbál az előző bekezdésben említett két játéktól eltérni. A Codemastersnek pedig van már porolós múltja, hiszen a néhai Colin McRae rally játékok (amiből a DiRT sorozat kifejlődött) is hozzájuk fűződnek. Hiába van ABS, hiába ad némi segítséget a kezdőknek, bizony itt kőkeményen meg kell tanulni vezetni. Lehet leszólni engem, de nem egyszer repültem le az útról – a visszajutás vagy időbe kerül, vagy büntetéssel jár. Bizony, itt nincs helye a hibáknak és ebből adódik talán az egyetlen nagyobb gondja a játéknak: egyszerűen a kezdőknek nyögvenyelősen fog kezdődni a rally-s pályafutásuk.

A DiRT Rally látványban is odaver a Milestone és a Kylotonn játékainak - igaz, hogy a Sebastian Loeb Rally Evo azért első látásra nem bűnronda, de amint a Codemasters játékára ránézünk, máris leeshet az állunk. Én először nem akartam elhinni, de hihetetlen, mennyire durva lett a grafika!

Álomszép

A DiRT Rally látványban is odaver a Milestone és a Kylotonn játékainak – igaz, hogy a Sebastian Loeb Rally Evo azért első látásra nem bűnronda, de amint a Codemasters játékára ránézünk, máris leeshet az állunk. Én először nem akartam elhinni, de hihetetlen, mennyire durva lett a grafika! Főleg a szakadó esőben, belső nézetből néztem, hogy ilyen nincs, de mégis van!

És az a poén, hogy eközben a framerate is abszolút magasan van és nem harminc körül kószál, hanem a hatvanat lövi be. Ebben fel is adja a leckét Kaz Yamauchinak, hiszen a Gran Turismonak – legyen az a Sport, vagy a 7 – nem lesz egyszerű ezt felülmúlnia, hacsak nem a pletykált PS4K-ra készül majd a Polyphony játéka.

Amikor a WRC 5-ről és a Sebastien Loeb Rally Evoról írtam, tudtam, hogy a DiRT Rally már konzolokra is jönni fog, és mivel közben játszottam már a PC-s verzióval, így volt összehasonlítási alapom.

Hangot adó

Ez biztosan csak és kizárólag az én hülyeségem, de számomra a mitfahrer hangja nehezen volt megszokható. Ezzel nem azt mondom, hogy gyenge, sőt, inkább kifejezetten profin mutatja előttünk az utat, Érdemes lesz gyorsan megtanulni, hogy például a crest egy dombot jelent, a keep out a külső íven való maradást, és így tovább. A navigátorunk félig kulcs a sikerhez, a többi azon múlik, hogy úton maradunk-e. (Nem véletlenül mondta anno McRae, hogy „If in doubt, flat out”, azaz „Ha kétségben vagy, padlógáz!”.)

Szóval a navigátor jó, csak nekem fura a hangja. De a kocsik hogy szólnak? Egy kicsit elfojtottnak tűnik a verdák üvöltése. Pedig van nem kevés újdonság, ami a konzolos verziók megjelenésére lett időzítve. Hogy említsek néhányat: Peugeot 208 T16 Pikes Peak, Mini Classic Rallycross, Peugeot 207 S1600, Renault Alpine A110… hmmm, csak nekem tűnik úgy, hogy a Seb Loeb Rally Evonak kent oda a Codies ezzel, hogy ők is behozták a Pikes Peaket és az új autók jelentős részét? De visszatérve a kocsik hangjaira: tényleg csak egy picit tűnik úgy, hogy elnyomott hanguk van, de nagyon ütősen szólnak ennek ellenére.

Amikor a WRC 5-ről és a Sebastien Loeb Rally Evoról írtam, tudtam, hogy a DiRT Rally már konzolokra is jönni fog, és mivel közben játszottam már a PC-s verzióval, így volt összehasonlítási alapom. Már akkor is sejtettem, hogy egy új szintre emeli PS4-en a rally játékokat a Codemasters vissza az alapokhoz megközelítése és bár nem biztos, hogy a legendás Richard Burns Rally szintjét képes lesz valaha felülmúlni, mégis elég jó lett PS4-en is a DiRT Rally. Miért is?

Egyszerű

Bajnokságokban, versenyekben veszünk részt (legyen az Rallycross, Pikes Peak… vagy Hillclimb, vagy tényleges rally), aztán az ott szerzett kreditjeinkkel veszünk új kocsikat és fizetünk a szerelőcsapatunknak, hogy minél jobban tudjuk verseny-személygépkocsinkat tuningolni. Na ja, de messze lesz az még, hogy eljutunk a győzelmekig, főleg úgy, hogy egy kicsit gründolós lehet a karrier, hogy elég pénzünk legyen.

Van 21 tutorial, de hadd legyek őszinte: szerintem a Codemasters megcsinálhatott volna egy rally-iskolát pont úgy, mint a Colin McRae Rally első részében. Na, ha azt átültették volna modernizálva 2016-ba, az jó ötlet lehetett volna. Kezelés? Az is jó – igaz, kormánnyal minden jobb, de egy DualShock 4-gyel is lehetőségünk van arra, hogy úton tartsuk magunkat.

Ez biztosan csak és kizárólag az én hülyeségem, de számomra a mitfahrer hangja nehezen volt megszokható.

Kötelező a kocsisoknak

Ez a játék bár nem tökéletes, mégis messze felette van a már korábban is említett két riválisnak. Elképesztő grafika, viszonylag jó hangok, normális irányítás, de mégis elég nehéz, plusz az, hogy itt-ott azon kaptam magam, hogy grindoltam plusz kreditekért, egy kicsit zavaró lehet.

Mégis… én megadok neki egy kilencest. Ez a játék új szint PlayStation 4-en. Most már ehhez fogom majd a WRC 6-ot és a következő Milestone autós játékot hasonlítani. Autós játékokat kedvelőknek kötelezően a polcon van a helye a DiRT Rallynak. Ilyen az, amikor egy veterán csapat visszamegy az alapokhoz, amivel már PS1-en is taroltak.

-V-

A játékot a KonzolKirály.hu webáruház bocsátotta rendelkezésünkre!

konzolk2

Pro:

+ Nagyon durva grafika PlayStation 4-en is!
+ Kemény szimulátor magas színvonalon
+ Nulla mikrotranzankció: nem kell pluszban költekezni

Kontra:

– Nem könnyű beletanulni
– A karriermódban grindolni nem mindig izgalmas
– Az audió nem tökéletes


Kiadó: Codemasters

Fejlesztő: Codemasters

Stílus: Platformer

Megjelenés: 2016. április 5. (PS4, Xbox One, PC-n pedig már tavaly megjelent)

DiRT Rally

Játékélmény - 8.9
Grafika - 9.7
Zene/Audio - 7.8
Irányítás - 9
Fizika - 9.6

9

SZÉDÜLETES

A DiRT Rally az utóbbi évek legprofibb rally játéka. A Codemasterst újra királyként köszönthetjük.

User Rating: 4.45 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu